Az Egészségügyi Világszervezet titkos egyezséget kötött Kínával?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem hozta nyilvánosságra azokat az engedményeket, amelyeket Kínának adott a koronavírus eredetét nyomozó vizsgálat módszerét illetően, ezzel ellehetetlenítve azt, hogy kiderüljön, valóban honnan ered a vírus – jelenti a Daily Wire a New York Timesra hivatkozva.

A New York Times arról számolt be, hogy a WHO csapata február közepén Pekingbe érkezett, hogy megkezdje a koronavírus eredetének vizsgálatát. A vírusok eredetének meghatározása és az állatokról az emberekre történő átjutása kritikus fontosságú lehet a jövőbeni járványok megelőzésében.

„Amit a csapat tagjai nem tudtak, az az volt, hogy egyáltalán nem engedik majd, hogy kivizsgálják a forrást. Hiába [Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzetekért felelős igazgatója] és a sürgősségi bizottság javaslata, a szervezet vezetése titokban tárgyalásokat folytatott, melyekkel saját szakértőit ​​vezeti félre ”- jelentette a The New York Times. „Simán elfogadják Kína válaszait, sőt meg sem látogatják Wuhan városának élőállat-piacát, ahonnan a járvány valószínűleg kitört.”

A Times megjegyezte, hogy a kommunista Kína „akadályozza” a világjárvány eredetének vizsgálatát, és hogy a WHO félrevezető és ellentmondásos információkat terjesztett a tünetek nélküli hordozók fertőzésének kockázatára vonatkozóan.

A lap azt is hozzátette, hogy a WHO „nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a Pekinggel folytatott tárgyalások részleteit, és nem osztotta meg a tagállamokkal a vizsgálat feltételeit ismertető dokumentumokat”.

A Times szeptemberi külön jelentéséből kiderült, hogy a WHO azt tanácsolta az egyes nemzeteknek, hogy politikai szempontok és ne tudományos tények alapján hozzanak utazást nem-korlátozó döntéseket.

A lap szerint a közegészségügyi nyilvántartások, rengeteg tudományos tanulmány és több mint két tucat szakértővel készített interjú azt mutatja, hogy a szabad utazás sosem tudományos alapon nyugvó kérdés volt.

„Ez része a globális egészség vallásának. Az utazási és kereskedelmi korlátozások rosszak” – mondta Lawrence O. Gostin, a Georgetown Egyetem globális egészségügyi törvényének professzora, aki segített a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat néven ismert globális szabályok megírásában.

A Covid-19 alaposan felülírta ezt a dogmát. Ugyan a járvány előtt néhány tanulmány kimutatta, hogy az utazási korlátozások késleltették, de nem állították le a SARS, az influenza vagy az Ebola terjedését, a legtöbb ilyen becslés matematikai modelleken és nem valós tényadatokon alapult. Az utazási korlátozások hatását a koronavírus terjedésére még mindig nem ismerjük.

A WHO válasza a járványra és az, hogy nem tudták felelősségre vonni a kommunista Kínát hazugságáért oda vezetett, hogy Donald Trump elnök az év elején kilépett a szervezetből.

Trump számos alkalommal ostorozta a WHO-t a közösségi médiában:

„A WHO nagyon elbaltázta. Valamilyen oknál fogva, pedig a szervezetet nagyrészt az Egyesült Államok finanszírozza, most is Kína érdekeit képviseli ”- írta Trump. „Ezt most felülvizsgáljuk. Szerencsére nem fogadtam meg a tanácsukat és korán lezárattam határainkat Kína előtt. De vajon miért adtak nekünk ilyen javaslatot?”

Egy másik tweetben Trump egy levelet hozott nyilvánosságra, melyet Dr. Tedrosznak, a WHO igazgatójának írt és amelyben tájékoztatta őt arról, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti a szervezet finanszírozását.