Ki állítja meg az orwelli baloldalt Amerikában?

Nem az a választás tétje, hogy mit gondol Trump vagy Biden a gazdaságról, a Covidról vagy éppen az abortuszról. A kérdés az, mekkora tényleges, törvényhozói hatalma lesz januártól annak az egyre szélsőségesebb, Amerika-gyűlölő véleményformáló elitnek, amely simán megszabná másoknak, mit gondolhatnak, mit mondhatnak, és politikailag korrekt-e a bőrszínük.

Négy évvel Trump elnöksége után az Egyesült Államok politikája dühösebb, mint volt, egyre kevésbé visszafogott a pártos elfogultság, a 230 ezer Covid-halott körüli veszekedések és hazugságok, és mindez nagyrészt az elnök hibája — állítja elnökjelölt-ajánló szerkesztőségi írásában a londoni The Economist.

A lap elismeri, hogy id. Biden nem éppen csodaszer Amerika bajaira, de szerintük azért érdemes mégis őt választani, mert „jó ember”, aki helyreállítaná a megbízhatóságot és az udvarias tónust a Fehér Házban, és aki képes lenne újra összerakni az állítólag darabokra hullott országot.

Joe Biden amúgy valószínűleg tényleg tisztességes ember, amikor éppen nem korrupt és hazudós.

Az, hogy Európa egyik, a szó valódi értelmében legliberálisabb hetilapja ennyire lazán, khm, elsétáljon fontos tények mellett, azt mutatja, hogy az egyéni szabadság és Amerika barátainak érdemes még szkeptikusabb üzemmódra váltaniuk, ami a mainstream sajtóhoz való viszonyt illeti. Ha ugyanis egy ilyen nívós lap fogalmazza meg azt a vádat, hogy Trump lényegében elárulta Amerika alapértékeit, akkor érdemes feltenni a kérdést: melyik bolygón éltek az elmúlt években a lap szerkesztői?

Nem szeretném sokadszor is azzal fárasztani az olvasót, mit gondolok a regnáló elnök emberi minőségéről, fejének feltételezhető tartalmáról és minősíthetetlen tweetjeiről, de ha amerikai lennék, én bizony kedden simán rá szavaznék. Joe Biden elnöksége ugyanis olyan radikális folyamatokat indíthat el, illetve erősíthet meg Amerikában, amelyeknek a világ többi részén is katasztrofális hatása lehet.

Trump külpolitikája: káosz vagy rendszer?

Nagyon sok embernek – főleg Európában – az első dolog, ami eszébe jut Trump kormányzásáról, az a káosz, amihez rögtön hozzá is lehetne tenni Boris Johnson félmondatát: „de van benne rendszer”. Eperjesi Ildikó elemzése.

Trump mellett szól, hogy vállalható helyzetbe hozta a gazdaságot még a Covid előtt, és bár sok felelőtlen dolgot is nyilatkozott, fontos volt, hogy pánikkerülő stratégiát választott. Adót csökkentett, levitte a munkanélküliséget, így jobokhoz jutott számos afroamerikai is, aki korábban nem. Volt bátorsága kiszállni az értelmetlen párizsi klímaegyezményből, volt bátorsága szembemenni a demokrata hisztériával és kompetens bírónőt kinevezni a Legfelsőbb Bíróságba.

Azt pedig egyenesen történelmi tettének tartom, hogy vejének béketervével megszüntette a zsidó állammal szembeni, sok évtizedes arab egységfrontot, Jeruzsálembe költöztette az amerikai nagykövetséget, keményvonalas politikát vitt az iráni iszlamistákkal szemben, volt bátorsága felmondani a rezsimet csak bátorító atomalkut, likvidáltatta a Forradalmi Gárda vezetőjét, így a térséget és a világot is egy kicsit biztonságosabb hellyé tette.

De mindezt akár félre is tehetjük: ez a választás nem a regnáló elnök konkrét mérlegéről, még kevésbé habitusáról, nyelvezetéről, tweetjeiről szól. A dühről és a megosztottságról már inkább, de a The Economist nagyon téved, nem Trump felel az ország dühéért, megosztottságáért, kultúrharcaiért.

Az értelmezési monopóliumát féltő radikális baloldal az, amelyik már sok éve úgy látja, hogy ez a harc lesz a végső, úgyhogy ebbe a harcba mindent bele is ad.

Pontosan tudva, hogy messze nemcsak a láncaikat veszthetik, hanem jól fizető egyetemi katedráikat, médiabeli és szórakoztatóipari hídfőállásaikat, influencer státusukat — de nem, ilyen forgatókönyv nincs. Ők nem veszíthetnek, csak a győzelmük aránya, súlya kérdéses még. Ezek az emberek már most is nyerésre állnak, és Biden befutása olyan hatalomhoz segítheti őket, amelynek konzekvenciáiba talán még ők maguk sem gondoltak bele.

Nem, sem Joe Biden, sem Kamala Harris nem szélsőséges politikusai pártjuknak. Őket csak előre tolják. Biden legszélsőségesebb tette eddig az volt, hogy nyílt színen hazudott fia ukrán és kínai bizniszeiről való tudásáról, 2006-ban alelnöki pozícióból zsarolta meg Kijevet a Buriszma ügyeit is vizsgáló főügyész menesztése céljából. A nagyon is valós emaileket tartalmazó nagyon is valós laptop-botrány arra világít rá, hogy Joe Biden Hunter közreműködésével nagyon is tárgyalt a Buriszma vezető emberével. Az FBI valamiért hosszú hónapok óta ül lefoglalt doksikon, amelyek

„azt mutatják, hogy Hunter Biden dollármilliókat kapott külföldi forrásokból olyan üzleti kapcsolatok eredményeként, amelyeket abban az időszakban épített ki, amikor édesapja az Egyesült Államok alelnöke volt.”

Hihetetlen belegondolni, de simán akadhat olyan amerikai választó, aki médiabuborékából kifolyólag még csak nem is hallott erről a botrányról. És itt jön képbe a fent nevezett ún. értelmiség. Ők ugyanis összezárnak, nem engedik nyilvánosságra a tényeket, orosz dezinformációról írnak. A Facebook, a Twitter blokkol, a „közszolgálati” NPR közli, hogy nem hajlandó foglalkozni az üggyel, még egy olyan kitűnő szerző, mint Anne Applebaum is azzal rázza le az ügyet, hogy kétséges az emailek forrása.

Korai „cancel culture”: Két perc gyűlölet az 1984 c. filmben:

1984 2 Minutes of Hate

Two Minutes of hate from 1984, based on George Orwell’s book of the same name

Az élet egyre több területére (tech cégek, üzleti világ) rátelepedő amerikai ballib közeg magától értetődőnek tartja valóságértelmezési (de facto) monopóliumát, ezért teljes tévedés, ha a konzervatív-libertárius The Federalist szerzője azt várja tőlük, hogy fejezzék be a kultúrharcot, mondván, csak ők tehetik meg. Persze, ők kezdték, de ha meglévő kulturális tereik mellé hamarosan valós politikai hatalmat, képviselőházi, szenátusi többséget is kapnak, nem lesz ember és intézmény, amely megállíthatná őket.

És akkor jön, jön, jön: a nyílt cenzúra a közösségi médiában, a szólásszabadság lebontása, ha az érzékenységeket sért, a „politikailag korrekt” beszédmód általuk való meghatározása és betartatása, a bőrszín relevanciájával kapcsolatos kettős mérce fenntartása, a fehérekkel szembeni bűntudatkeltés, a szabad vállalkozókkal, kapitalistákkal szembeni uszítás és fenyegetés, a feminizmus és a gender tanulmányok teljes eltorzítása és férfiellenessé hazudása.

És főleg: a konformizmus államvallássá emelése, a felemelt öklű utcai csőcseléknek való behódolás, a gyújtogató antikapitalista tömeg ünneplésének erőszakos elvárása.

Az amerikai woke baloldal a szélsőséges iszlám mellett a legkomolyabb totalitárius kihívás, éspedig az egész szabad világ számára. Az elmúlt fél évben különösen nyilvánvaló lett, hogy miközben pl. az orbáni „illiberális demokrácián” meg Trump némely antidemokratikus húzásán háborognak (joggal), számukra ugyanakkor megengedett, hogy ha pártjuknak nem tetszik pl. a Legfelsőbb Bíróság összetétele, akkor addig bővítik a testületet, amíg az nem hozza a várt eredményt.

Megengedett számukra továbbá:

  • az antirasszizmus nevében fehérgyűlölő szövegeket nyomni,
  • a „kritikus fajelmélet” nevében valójában szegregált, tehát rasszista „érzékenyítő tréningeket” tartani,
  • ugyanakkor mélyen hallgatni a campusokon tobzódó antiszemitizmusról, a New York-i zsidókat érő atrocitásokról,
  • szociális lázadás, sőt, történelmi jóvátétel címén boltokat fosztogatni („úgyis van biztosításuk”),
  • online gyűlöletkampányokat folytatni, „cancel culture”-t folytatni, a „közellenség” nevét és pontos lakcímét a közösségi médián megosztani,
  • könyveket, filmeket cenzúrázni, megszabni, mi illik a fiatalok kezébe és mi nem,
  • Amerikát eredendően és örökre „rasszistának” tartani, a múltat az orwelli értelemben átírni (Amerikát valójában 1619-ben alapították, és azóta is mindig minden a rabszolgaságról szól),
  • a fenyegető „klímakatasztrófa” ürügyén gigantikus „zöld” állami büdzsét kreálni, cinikusan hallgatni a jólét megvonásának áráról, járulékos kárairól, következményeiről.

Mindez a woke tömegek számára nem érték, nem fontos, First World Problem, csekkold inkább a fehér privilégiumaidat.

A demokrata pártot támogató széles népi tömegek attitűdje abszolúte mérhető, meg is történt: a Victims of Communism Memorial Foundation (VOC) által közzétett friss felmérés szerint az amerikaiak 40 százalékának pozitív véleménye van a szocializmusról (tavaly még 36 százalék volt), a fiatal Z generációsoknál ez az arány 49 százalék. A YouGov által végzett kutatás szerint az amerikaiak 26 százaléka támogatná a kapitalizmus leépítését egy „szocialistább” rendszer javára — nem mintha tudnák, mit is választanának ezzel a döntéssel.

De nem is ez számít. Felnőtt egy generáció a szabad világ vezető államában (vö. utolsó bástya), amelynek már simán beadható, hogy a szabadság rabszolgaság, a tudatlanság pedig erő. Kedden pedig szépen elmennek választani, ha eddig nem tették meg.

Véleménydiktatúra — hogyan váltak az amerikai elit egyetemek vitamentes övezetté?

Az amerikai elit egyetemeken már nem az igazság keresése zajlik, hanem „harc a fasizmus ellen.”