Izrael örül, hogy cseh parlament is terrorszervezetnek nyilvánította a Hezbollah-t

A cseh parlament felkérte a kormányt, hogy a teljes Hezbollah-szervezetet nyilvánítsa terrorcsoportnak. Az országnak még nincs saját listája a terrorszervezetekről, ezért most megszavazták, hogy létrehoznak egyet, amelyre a libanoni terrorszervezet is felkerül – írja a The Jerusalem Post.

A prágai parlament alsóháza 63-7 arányban elfogadta azt az indítványt, amely a libanoni síita csoportot „oszthatatlan egésznek és terrorszervezetnek nevezi, amely jelentősen destabilizálja a közel-keleti régiót, és globális hálózata minden demokráciát fenyeget.”

Csehországnak jelenleg nincs saját listája a terrorszervezetekről, ezért a törvényhozás felszólította a kormányt ennek létrehozására és a Hezbollah felvételére.

Az állásfoglalás hozzáteszi, hogy

a parlament „elutasítja a szervezet félrevezető felosztását katonai és politikai szárnyra, mivel ez a szervezet belülről egységes struktúrában működik”.

Az Európai Unió szerint van különbség a libanoni síita terrorszervezet politikai és katonai szárnya között, ezért csak az utóbbit tette tiltólistára, bár a lap szerint maga a Hezbollah sem ismeri el ezt a megosztást. A határozat ezért felkéri a kormányt, szorgalmazza, hogy az EU hagyjon fel ezzel a politikával.

Magyar képviselők is sürgetik, hogy az EU tiltsa be a Hezbollah-t

A világ több mint 230 parlamenti képviselője aláírta azt az EU-nak címzett felhívást, amelyben a szervezet betiltását követelik.

Gabi Ashkenazi izraeli külügyminiszter köszönetet mondott a cseh parlamentnek, és azt mondta: a döntés az EU más tagállamainak és Latin-Amerika több országának a lépését követi.

„A cseh parlament döntése egy újabb lépés a Hezbollah elleni nemzetközi nyomás kiterjesztésére, amely a külügyminisztérium egyik fontos szándéka”

– mondta Ashkenazi.

„Felszólítom az Európai Uniót és más országokat, hogy a Hezbollah összes szárnyát nyilvánítsák terrorszervezetnek”

– tette hozzá.

Izrael az összes szövetségesét arra kérte, hogy helyezze törvényen kívül a Hezbollah-t, és ezt egyre több ország meg is teszi.

Észtország csütörtökön szankciókat jelentett be a Hezbollah ellen, pénteken pedig Guatemala lett a nyolcadik ország, amely 2020-ban terrorszervezetnek nyilvánította a Hezbollah-t. Eddig négy uniós tagállam tett hasonló lépést.

„A Hezbollah nem terrorszervezet, hanem a terrorizmus ellen harcol” – bizonygatja a libanoni orosz nagykövet

Alexander Zasypkin többek között az Egyesült Államokat is bírálta az iráni támogatást élvező síita szervezet elleni szankciók miatt.