Zsifi online: „egyfajta kísérlet”

Idén online tartják a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivált, amelyen tizenhét film vetítése mellett több kísérőprogram is várja az érdeklődőket november 24. és december 6. között.

A 9. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon (Zsifi) az elmúlt évek legjobb, a zsidó kultúrát, életmódot, emlékezetet bemutató filmjei láthatók – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

Az idei válogatásban egyebek mellett Németországból, az Egyesült Államokból, Oroszországból, Ausztriából, Norvégiából, Izraelből és Magyarországról láthatók alkotások.

A program az Ellenállás című amerikai film vetítésével veszi kezdetét. A főszerepet Jesse Eisenberg (A közösségi háló, Szemfényvesztők) alakítja, de szerepel benne Röhrig Géza és Kerekes Vica is.

RESISTANCE Trailer (2020)

First trailer for Resistance starring Jesse Eisenberg

Műsorra tűzik egyebek mellett a Nevek dala című filmet Tim Roth és Clive Owen főszereplésével, a Humorista című cseh-orosz-litván életrajzi drámát, 39Queen című dokumentumfilmet vagy az Itt a vége című izraeli animációs sorozatot, amelyet egyben vetítenek a fesztiválon.

A tájékoztató idézi Kenesei Marcell fesztiváligazgatót, aki azt mondta: ahogy az elmúlt időszak sokak számára vált egyfajta útkereséssé, az idei Zsifi is egyfajta kísérlet lesz.

„A fesztiválunk mindig is a közösségről, a nyitottságról és az összetartozásról szólt, s most, noha fizikailag nem tudunk majd együtt lenni, hisszük, hogy ezeket az értékeket az idei filmválogatásunk jól láthatóan megmutatja. Ha virtuálisan is, de a filmeken keresztül közös pillanatokat élünk át, közös élményeket szerzünk és megőrizzük a kapcsolatot egymással” – hangsúlyozta a fesztiváligazgató.

Jegyek november 12-tól válthatók a fesztiválra.

Izgalmas női filmek a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon

Mintegy húsz film és számos kísérőprogram, beszélgetés várja a közönséget a 8. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon november 27. és december 1. között.