A legfrissebb hírek szerint az amerikai elnökválasztás kimenetelétől függhet, hogy Boris Johnson kormánya megállapodik-e az EU-val az Egyesült Királyság és Brüsszel brexit utáni kapcsolatainak szabályozásáról.
Immár négy éve és négy hónapja döntöttek a brit választók a szigetország Európai Unióból történő távozásáról.
A referendum rendkívül szoros kimenetele azt jelezte, hogy az Egyesült Királyság körülbelül fele-fele arányban megosztott a kilépés kérdésében, és az adott pillanatban több tényező következtében (a legnépszerűbb brit lapok évek óta szították a bevándorlás-ellenes indulatokat, a Vote Leave szervezet Dominic Cummings vezetésével és a közösségi médiában a Cambridge Analytica révén a felhasználók adataival visszaélő kampánnyal manipulálta a választókat, Boris Johnson és Michael Gove saját kormányával szembemenve átállt a brexiteerekhez, persze Brüsszel is kezdett egyre inkább az uniós polgároktól távoli, bürokratikus helyre emlékeztetni, és hát ne feledkezzünk meg azokról a titokzatos és jelentős orosz pénzekről sem, amelyek gyaníthatóan befolytak a távozást propagáló kampány kasszájába) alig három százalékponttal a távozást pártolók kerültek többségbe.
A referendumot folyamatos politikai válság követte, amely immár a harmadik kormányfőjét „fogyasztja”.
David Cameron a népszavazás másnapján lemondott, Theresa May pedig a lehető leglogikátlanabb választás volt a brexit levezénylésére, miután ő korábban a bentmaradást pártolta, így kudarca borítékolva volt.
Boris Johnson, aki brüsszeli tudósítóként hosszú éveken át mindent megtett azért, hogy hazugságaival és ferdítéseivel az EU tekintélyét aláássa a brit olvasók előtt, végül tavaly azzal az ígérettel lett miniszterelnök, hogy „get Brexit done”, vagyis megcsinálja a brexitet. A tavaly decemberi választásokon a toryk a vezetésével meggyőző fölénnyel nyertek, vagyis a szavazók úgy ítélték meg, hogy ez az ő szájából hitelesen hangzik.
Az Egyesült Királyság poitikailag idén február 1-jén valóban kilépett az EU-ból, ám gazdaságilag nem. Ekkor kezdődött el a december 31-ig tartó átmeneti időszak, amely alatt létre kellene jönnie annak a megállapodásnak, amely szabályozza a közösség és London kereskedelmi, biztonságpolitikai és egyéb kapcsolatait.
Ha ezt nem sikerül év végéig nyélbe ütni, akkor a Világkereskedelmi Szervezet általános szabályozásának megfelelően alakul a viszony, vagyis vámtarifák lépnek életbe a szigetország és az EU kereskedelmében. Tíz százalékos vám sújtja majd például az importált gépkocsikat és több mint harminc százalékos a behozott tejtermékeket.
Egybehangzó szakértői vélemények szerint a brit gazdaság több szektora nagyon megsínylené a megállapodás nélküli kilépést, az árak várhatóan emelkednének, és áruhiány léphet fel. A közgazdászok szerint mindez újabb súlyos csapást jelentene a brit gazdaságra, amelyet a koronavírus-járvány egyébként is rendkívüli mértékben sújtott.
Már most aggasztó adatok érkeznek a brit államadósságról, amelynek mértéke jóval meghaladja a GDP száz százalékát, ami hatvan éve nem tapasztalt arány, így nem volt teljesen váratlan, hogy a Moody’s nemrég leminősítette a szigetország adósbesorolását.
Egyes elemzők felhívják arra a figyelmet, hogy a brit gazdaság számára nem valószínű, hogy az EU jelentette a visszahúzó erőt, sokkal inkább a saját belső problémái, amire nem a távozás jelenti a megoldást, sőt a kilépéssel a helyzet akár tovább romolhat.
A brexit ugyanis visszafoghatja a beruházásokat a magánszektorban, és a gazdaság növekedését (a brit gazdaság már most recesszióban van, a font árfolyama pedig 25 százalékot zuhant az elmúlt időszakban).
Emellett a megállapodás nélküli brexit miatt veszélybe kerülne a bűnűgyi, biztonsági, illetve tudományos együttműködés is az EU-val.
A Brüsszellel folytatott tárgyalások azonban éppen úgy haladnak, mint az egész brit távozási folyamat: nyögvenyelősen. Olyannyira, hogy a legutóbbi uniós csúcs után Boris Johnson megpedzegette, hogy otthagyja a szabadkereskedelmi egyezményről folytatott megbeszéléseket, ha az EU nem változtat a hozzáállásán. Elemzők szerint a „hiszti” kizárólag a belföldi támogatóknak szólt, miután kezdett az a vélemény kialakulni a közbeszédben, hogy kizárólag a szigetországtól várnak el engedményeket a tárgyalásokon.
Brüsszel szerint viszont a britek egyszerre akarják megenni és meghagyni a tortájukat, vagyis úgy akarnak hozzáférni az uniós piacokhoz, hogy a szabályokat nem tartanák magukra nézve kötelezőnek. Brüsszel ezért szigorú jogi garanciákat követel annak érdekében, hogy az esetleges kereskedelmi megállapodást a felek mindenképp betartják, vagyis magyarán legyen egy vitarendezései mechanizmus.
Mint Michel Barnier, az EU főtárgyalója kijelentette:
„ha az Egyesült Királyság hozzáférést akar az EU 450 millió fogyasztójához és a 22 millió vállalattal rendelkező egységes piacához, akkor egyenlő feltételeket kell biztosítania”.
Brüsszel ugyanis attól tart, hogy miután az Egyesült Királyság kikerül az uniós jog hatálya alól, nem tartja majd be az uniós normákat például a környezetvédelem terén.
A britek azonban úgy érzik, hogy Brüsszel egyszerűen nem hajlandó a szigetországot független, szuverén államként kezelni. Az sem tett jót a tárgyalásoknak, hogy a brit parlament nemrég olyan törvényt fogadott el, amely nem tartja az országra nézve kötelezőnek azt a kilépési szerződést, amelyet egyébként Boris Johnson vezényletével vittek át egy éve.
Az EU és az Egyesült Királyság között a legnagyobb vitákat kiváltó kérdések közé tartoznak a halászati jogok (az uniós — főleg franica, spanyol és holland — halászok szeretnék folytatni a munkát brit felségvizeken), a versenyjog szabályozása és a születendő egyezmény fent említett betartatása.
A halászat gazdasági volumenét tekintve nem különösebben fajsúlyos kérdés, ám annál nagyobb a szimbolikus jelentősége. Az Egyesült Királyság független államként akarja érvényesíteni a szuverenitását a vizein.
David Frost brit brexitügyi tárgyaló kijelentette: a szigetország „nem fog elfogadni olyan szabályozást, amely arra kényszerít bennünket, hogy úgy csináljunk mindent, ahogy az EU”.
A kedélyek végül viszonylag lenyugodtak, a tárgyalásokat folytatják, sőt most már naponta találkoznak a felek, még hétvégén is, és amint hírlik, már a megállapodás jogi megfogalmazásán dolgoznak.
A londoni kormány mindenesetre elkezdte felkészíteni a brit vállalkozásokat a „rendezetlen”, vagyis megállapodás nélküli gazdasági brexitre, ennek érdekében Fogy az idő címmel indítottak kormányzati kampányt.
Johnson „ausztrál típusú” kilépést emleget. Ausztráliának nincs átfogó kereskedelmi megállapodása az EU-val, bár évek óta folynak ezzel kapcsolatban a tárgyalások. Elemzők szerint ez azért lehet csapda, mert az ausztrál gazdaság szerkezete teljesen más, mint a világ ötödik legerősebb gazdaságának, a britnek, ráadásul a britek a 45 éves tagság alatt ezer szállal hozzákötődtek az unióhoz.
London azonban úgy érzi: van még valami a tarsolyában.
A legfrissebb hírek szerint több magas rangú európai politikus is készpénznek veszi, hogy Boris Johnson arra apellál: Donald Trumpot újraválasztják a novemberi amerikai elnökválasztáson.
Mint a The Guardian brit lap Ivan Rogers EU-ba rendelt volt brit nagykövetre hivatkozva írja:
több uniós fővárosban is úgy vélik, a brit kormányfő az egyezmény nélküli végleges távozás mellett dönt, amennyiben a jelenlegi, politikailag hasonszőrű, a brexitet támogató amerikai elnök hosszabbíthat.
Ebben az esetben ugyanis Johnson szerint gyorsan össze lehetne hozni egy amerikai-brit kereskedelmi megállapodást, ami Joe Bidennel a Fehér Házban aligha jöhet össze. Ezért ha a demokrata jelölt nyerne, akkor London igyekezne tető alá hozni egy laza egyezményt az EU-val. Biden ugyanis alighanem inkább az EU-val Trump alatt meglehetősen feszültté vált viszony javítására összpontosítana, mintsem az Egyesült Királysággal meglévő „különleges kapcsolatra”.
Biden egyébként nem tekinti negatív jelenségnek az európai integrációt, és a demokraták amúgy sem támogatják a brexitet, mert szerintük az Egyesült Királyság távozása az EU-ból sokat árt a Nyugat egységének. Ha pedig úgy látnák, hogy a Bill Clinton akkori demkorata elnök bábáskodásával 1998-ban az észak-írországi konfliktus rendezésére létrejött Nagypénteki Egyezményt London veszélybe sodorja, biztos, hogy megakadályozzák az amerikai kereskedelmi megállapodást a szigetországgal.
Biden kiszivárgott hírek szerint meg van győződve arról, hogy Johnson tényleg veszélyt jelent az egyezményre nézve.
Az amerikai demokraták egyébként is úgy látják, hogy az Egyesült Királyság veszít befolyásából a brexittel, miután nem lesz hatással az európai gondolkodásra és döntésekre geostratégiai kérdésekben.
Annyi bizonyos: akár lesz megállapodás, akár nem Brüsszel és London között, az Egyesült Királyság mindenképp kilép az EU vámuniójából és egységes piacából január elsején. Ráadásul ha lesz egyezmény, akkor is lehet rövid távú fennakadásokra számítani az EU és a szigetország kereskedelmében, a bürokrácia ugyanis mindenképp növekszik. A brit kikötők közelében már javában épülnek a hatalmas, több ezer teherautó befogadására alkalmas parkolók és vámelszámolási depók. Egyes számítások szerint akár hétezer kamion is feltorlódhat a határon.
A helyzetet David Henig, a Nemzetközi Politikai Gazdaság Európai Központjának brit igazgatója találóan jellemezte: „ha lesz megállapodás, akkor megvan az alap a problémák megoldására. Ha viszont nincs megállapodás, akkor az kemény landolás lesz, mert nem lesz mód az utána következő folyamatok irányítására, vagyis folytatódik a bizonytalanság, és ez az igazán nagy gond.”
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.