Kisiskolások „kapszulában”: óvatos nyitás Izraelben

Izraelben jövő vasárnaptól visszatérhetnek az iskolákba a kisiskolások a koronavírus-járvány elleni védekezéssel foglalkozó kormánykabinet döntése szerint – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

A késői órákba forduló vasárnapi vita során az egészségügyi minisztérium csakis kis csoportokban, és mindvégig egy pedagógus vezetésével, egy helyiségben engedélyezte az oktatás újraindítását.

Az elsősökről és a másodikosokról korábban úgy gondolták, hogy ha elkapják is a vírust, csak enyhén betegednek meg, és kevéssé lesznek fertőzők, de a szakértők szerint éppen a gyerekek iskolába járása nagyban hozzájárult a járvány robbanásszerű terjedéséhez szeptemberben, és ez a korosztály is képes fertőzni.

Költségvetési korlátok miatt a legkisebbek csak hetente három napon járnak majd iskolába a hatnapos tanítási héten, az osztály két fele váltva egymást. A harmadikosok és negyedikesek is csak kis csoportokban, állandó helyen és tanítóval tanulhatnak majd.

Izrael koronavírus-projektmenedzsere, Roni Gamzu vasárnap a Ynet-nek úgy nyilatkozott: támogatja az első és második osztályosok számára az iskolák újranyitását, már jövő héten, amennyiben az órákat kis csoportokban vagy “kapszulákban” tartják, és minden tanulónak és oktatónak arcmaszkot kell viselnie. Továbbá azt javasolta, hogy a kormány november 1-jétől nyisson újra néhány kisvállalkozást.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök azonban a koronavírus-kabinet ülésén még azt mondta, a kabinet tagjai egyetértettek abban, hogy az első és a második évfolyam kapszulaprogramjának finanszírozására nincs mód.

Vírusharc Izraelben: a vallásos közösségek személyes támadásnak veszik a kormány rendeleteit

A vírusrendeletekhez fűződő háredi politikai érdekek nem feltétlenül tükrözik az átlag vallásosok véleményét. Izraeli tudósítónk, Nagy Gabriella elemzése.

Gamzu professzor elmondta azt is, javasolni fogja, hogy a kormány ne enyhítsen az országos zárlaton, amíg a lakosság körében nem fokozódik a koronavírus tesztek száma.

„Napi 70 000 teszt áll rendelkezésemre – kihasználásra, erre leragadok 20 000-nél?” – mondta Gamzu. „Fontolgatom a további lépések leállítását [a zárlat megkönnyítése érdekében], ha az emberek nem tesznek eleget a tesztelésnek” — idézte szavait az Új Kelet online.

A professzor szerint a tesztek hiánya nemcsak a járványban aránytalanul érintett haredieknél (ultraortodoxnál), hanem a lakosság körében is észlelhető.

„Az emberek nem teszteltetik magukat, és nem értik, hogy a koronavírus kiküszöbölése egy látszólag egészséges fertőzött megtalálását jelenti” – mondta. „Még akkor is, ha ma csak néhány száz megerősített esetünk van, higgyék el, hogy több ezren vannak az országban. Csak engedjék, hogy megtaláljam őket.”

Az izraeli védelmi minisztérium vasárnap bejelentette, hogy koronavírus-vakcinájának első emberi kísérletei jövő vasárnap, november 1-jén kezdődnek. Az Izraeli Biológiai Kutatóintézet először két résztvevővel kezdi meg a tesztelés első szakaszát, a hónap során pedig 80-ra növeli. Ha jól reagálnak az oltásra és antitestek alakulnak ki a vírus ellen, a teszt decembertől 960 főre bővül.

Ha ez a nagyobb csoport jól reagál a vakcinára, akkor 2021. áprilisában vagy májusában mintegy 30 000 embernek fogják beadni az injekciót. Ha az oltás jól működik, és nincsenek jelentős mellékhatások, akkor engedélyezni fogják a teljes lakosság számára.

A statisztikai adatok szerint Izraelben az ultraortodox zsidók lakta városok a legfertőzöttebbek, részben, mert lakosaik nem tartják be a korlátozó intézkedéseket, a tiltás ellenére megnyitottak iskolákat. Ezért Benjámin Netanjahu a többszörösére akarta emelni az intézményekre kiszabható pénzbüntetés mértékét, de a vallási pártok vezetői tiltakoznak a differenciált járványkezelés ellen, következésképpen Netanjahu letett erről.

A miniszterelnök legfőbb politikai szövetségesei az ultraortodox pártok, s támogatásukra feltétlenül szüksége lesz a helyi média szerint tavasszal vagy nyáron várható újabb választások után, a kormányalakításnál.

A mintegy kilencmilliós Izraelben eddig 310 148-an fertőződtek meg igazoltan koronavírussal. Jelenleg 13 911 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium.

A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 2397-en haltak meg Izraelben, jelenleg 942 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 506-an súlyos állapotban vannak, és 206 embert lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.

Illegális iskolanyitások Izraelben: „Nem fogadhatjuk el az anarchiát!”

A kormányzati fenyegetések és a kiosztott bírságok ellenére az oktatás hétfőn is folyt az ultraortodoxok intézményeiben.