Saját szemszögéből érthető, miért nem érti Heisler András, hogy mi történik körülötte. Ugyanebből a szemszögből persze az is érthető, hogy mások, így Frölich Róbert neológ főrabbi és Gábor György filozófus miért álltak ki közös írásban a Mazsihisz elnöke mellett, az őt ért „támadássorozat” láttán.
Csakhogy mindegyikük értetlensége és protestálása hamis helyzetfelismerésen alapul. Ezt a hamis helyzetfelismerést mutatja Heisler HírTV-nek tett nyilatkozata is:
„Nincs okom rá, hogy lemondjak. Tisztességesen vezetem a szervezetet, sok bukdácsolódáson keresztül. A Mazsihiszen belül van egy szűk, és mondjuk nagyon agresszív ellenzékem, amelyik egy olyan kampányt indított ellenem, ráadásul külső támogatással, amelyik minősíthetetlen.”
Ha a heisleri vezetés tisztességesen végezte volna a munkáját az elmúlt években, akkor nincs az a támadás, akár belső akár külső, és főleg nem politikai, mely képes lenne elmozdítani.
Az helyzet azonban úgy áll, hogy Heisler elnöksége semmilyen kézzelfogható eredményt nem tud felmutatni az elmúlt hét évből.
És ezt nem csak én mondom. Heisler maga sem tud semmi eredményről beszámolni.
2019-es újraválasztásakor korábban elért eredményei közt csupa olyasmit sorolt fel, melyek vagy nem az ő elnöksége alatt kezdődtek, vagy nem az alatt fognak véget érni. Szó esett zsinagóga-felújításokról, melyek közül semmi nem készült el, és gyerektáborról, melyet a nemrég kirúgott Róna Tamás szervezett.
Tavalyi újraválasztása előtt a Mazsihisz elnöke legfontosabb eredményként azt nevezte meg, hogy „a Mazsihisz meghatározó társadalmi erővé vált.”
Mostanra, a miniszterelnöknek tulajdonított kijelentéssel, még ez a kétes értékű eredmény is köddé vált.
A Mazsihisz egyházként alapvetően vallási szervezet. A vallási szervezetek legitimitását nem a kormány vagy a miniszterelnök adja. Egy egyházi szervezet élete és eredményessége nem merül ki a kormánnyal fenntartott kapcsolatok minőségében.
A heisleri vezetés legnagyobb hiányossága, vagy ha úgy tetszik bűne, hogy vallási, szellemi téren teljesen kiüresedett. Alaptevékenységének szinte egyikében sem mutatkozik meg eredmény az oktatástól a rituális életig, a közösségszervezéstől a szociális ellátásig.
A Mazsihiszt, mint alapvetően egyházi szervezetet foglyul ejtette a világi vezetés és az azzal járó szemlélet. A vallási vezetőket vagy kirúgják, vagy jobb belátásra térve maguk távoznak, az utánpótlás nem megoldott, és ahogy kinéz, nem lesz megoldott még jó ideig. Nem is csoda. Ugyan ki szeretne rabbinak tanulni egy olyan szervezetben, ahol tapintható a feszültség a vallási és világi terület közt, és egyházi kérdésekben is a világi vezetés diktálja a tempót.
Heisler András igyekszik úgy menedzselni hitközségét, mintha az egy vállalat lenne, azonban hiányos önismeretről tesz tanúbizonyságot azzal, hogy nem hajlandó felismerni: vállalatvezetésből korábban elégtelenre vizsgázott, felelőtlenség a közösség pénzén és életén újratanulni a menedzsment szakmát.
Mindezeken túl, a hitközség nem vállalat. Egy hitközségbe nem nagyvállalati kommunikációhoz szokott propagandista kell.
A siker itt nem milliárdokban, hanem lelkekben mérhető. A lelkek, a zsidósághoz legalább laza módon kötődő ezrek lassacskán eltünedeznek, szétszélednek, mert semmi olyat nem kapnak, mely megerősíthetné bennük zsidó identitásukat.
A magyarországi neológ zsidóság számára elveszett hét értékes év. Fejlődés helyett pusztulás, virágzás helyett elszáradás az elmúlt hét év mérlege. Ez ellen protestálni sokkal helyénvalóbb, mint vélt vagy valós támadások ellen.
