Át lehet-e „hangolni” egy hadban álló ország közvéleményét, fel lehet-e készíteni arra, hogy kormánya „átáll” az ellenséghez? Reménytelen vállalkozás, ha a háború nemcsak a frontokon folyik, de a hátországban is, a zsidók ellen.
Ez volt a helyzet Magyarországon, melynek kormánya két éven át, 1942-től és 1944-ig, „vonakodó csatlósként” vett részt a második világháborúban, és bár továbbra is antiszemita törvényeket dolgozott ki, és fenntartotta a zsidók diszkriminációját, a „zsidókérdés végső megoldását” elutasította.
Az 1942. március 9-én miniszterelnökké kinevezett Kállay Miklós, Horthy kormányzóval egyetértésben legalább ideiglenesen, feltartóztatta a népirtást a magyar határoknál. (Tény ugyanakkor, hogy Hitler sem erőltette a magyar zsidók tömeges deportálását, mert „népirtó kapacitását” lekötötte a lengyel és az ukrajnai zsidóság megsemmisítése. A német megszállásig így is vagy hatvanezer zsidót szolgáltattak ki az SS-nek, illetve gyilkoltak meg magyar katonai és rendőri alakulatok.)
A Budapestről sugárzó illegális Magyar Szabadság Rádió, mely a nácik háborús propagandáját próbálta meg „ellensúlyozni”, 1942 augusztusában kezdte meg adásait. Ekkorra a nyilasok, Imrédy Béla hívei és kormánypárti szövetségeseik antiszemita uszítása már áthatotta a magyar közvélemény jelentős részét, ami behatárolta a lehetőségeit.
A rádió megalapításának kezdeményezője Makkai János volt. Róla érdemes tudni, hogy mint a kormánypárt legfiatalabb képviselője ő terjesztette be a második zsidótörvényt a magyar parlamentnek. A radikális fajvédőből fokozatosan németellenesé váló Makkait a Gestapo 1944. március 19-én letartóztatta és Mauthausenbe deportálta.
Ellentmondásokkal terhes pályájáról Csizmadia Ervin írt monográfiát. Ebből kitűnik, hogy Makkai, miután 1940 végén visszatért az Egyesült Államokban tett fél éves látogatásáról, felvette a kapcsolatot egy zsidó szervezettel, a Zsidó Munkaközösséggel, ugyanakkor meggyőzte Kállai kormányának németellenes tagjait, hogy a jövendő „kiugrás” előkészítése céljából létre kell hozni a Magyar Szabadság Rádiót.
Gábor Róbert, Peyer Károly bizalmasa a következőket írja a rádióról: „1942 nyarán Kádár Gyula és Ullein-Reviczky Antal, Kállay Miklós beleegyezésével, tárgyalásokat kezdett Peyer Károllyal és Szeder Ferenccel egy titkos rádióadó felállításáról. A megegyezés értelmében néhány, a VKF 6 által szerkesztett próbaadás után Kállay Miklós kinevezte Makkai János kormánypárti, németellenes képviselőt főszerkesztőnek.
Helyettese a Pesti Hírlap munkatársa, Pisky-Schmidt Frigyes szociáldemokrata újságíró lett. A külső munkatársak között volt a szociáldemokrata Faragó György és Gábor Róbert. Bemondóként Pisky-Schmidt mellett Székely Beáta működött. A titkos rádió haditudósító osztálya a budaörsi repülőtér melletti Lanáriai-telepen kezdte meg működését, Magyar Szabadság Rádió néven.”
Feltételezhető, bár erről nincs konkrét információ, hogy az angolszász orientációjú kormánypárti, és egyes ellenzéki szociáldemokrata politikusokon kívül tudott a rádióról Ujszászy István tábornok, a VKF-2, majd a katonai elhárító és hírszerző csúcsszerv, az Államvédelmi Központ vezetője is.
Tény, hogy az adó működése ma sem ismert. Hallgatottsága, adásainak visszhangja csekély volt. Nem tudta hatástalanítani a németek melletti kitartást és a „zsidókérdés végső megoldását” sürgető hivatalos propagandát,
melyet a jobboldali és nacionalista lapok, illetve a Magyar Rádió adásai nagy meggyőző erővel képviseltek.
Az illegális adások készítői maguk sem képviseltek egyértelmű irányvonalat. Bár kezdettől fogva tárgyilagos képet nyújtottak a fontokon zajló hadműveleteiről, nem tudtak világos és a közvélemény szimpátiáját elnyerő álláspontra helyezkedni a bolsevizmussal, illetve a Magyarországgal hadat viselő Szovjetunióval szemben. Ezért erről a témáról hallgattak. A zsidókérdéssel sem foglalkoztak, illetve csak a munkaszolgálatosok sorsáról számoltak be, meglehetősen visszafogottan. Ugyanakkor a középhullámon sugárzó Magyar Szabadság Rádió „angolszász orientációjához” nem férhet kétség, hiszen elsősorban a BBC híreit adta tovább.
Kádár Gyula, aki 1978-ban megjelent emlékirataiban a magyar hadsereg doni veresége utáni időszakra datálja az adások megkezdését, hallgat az adó politikai összefüggéseiről, és bagatellizálja a jelentőségét: „A híradások általános jellege: a hadi események valóságának megfelelőbb ismertetése, a magyar függetlenség megóvásának hangoztatása, a nyilasok és a szélsőjobboldal támadása, polemizálás újságjaik cikkeivel, németellenes megnyilatkozások, a magyar hadsereg harcainak dicsérete és az áldozatok feltárása.
Az volt az elv, hogy az adások kevertek legyenek: legyen bennük olyan, ami németbarátságra utal, és olyan, ami ellene beszél. Ennek az volt az oka, hogy a hallgatók ne tudják megállapítani, hogy az adások ’ellenséges’ oldalról, vagy németbarát oldalról származnak. Megjegyzem, Magyarországon ebben az időben még nem működött német bemérő szerv.”
A Magyar Szabadság Rádió adásai nem maradtak fenn, hallgatottságáról nem készültek felmérések. 2005-ben sikerült interjúkat készítenem a titkos adó még élő munkatársaival. Igyekeztem megtudni, honnan származtak az értesüléseik, és milyen híreket közöltek a kelet-európai, különösen a magyar zsidók sorsáról.
Kárpáthy Gyula, aki akkor másodéves joghallgató volt, a Pesti Hírlap szerkesztőségének munkatársaként vett részt a titkos rádió munkájában. A rendőri rovatban dolgozott, közvetlenül értesült arról, ami a főkapitányságon történik, Jó kapcsolatban volt Stollár Bélával, a belpolitikai rovat vezetőjével, akit behívtak katonának, és a VKF-6-ra került, a honvédség propagandaosztályára. Kárpáthy „első kézből” értesült az 1942. nyári rendőri razziákról, amikor a Dunakorzón és másutt „tetten ért” zsidó férfiakat őrizetbe vették és munkaszolgálatos századokban soron kívül a keleti frontra küldték.
A Pesti Hírlap szerkesztőségének tagjai főként a BBC adásaiból értesültek a holokausztról, melyről a magyar sajtó a háborús cenzúra miatt hallgatott.
Kárpáthy többet tudott a hollandiai, majd később a franciaországi deportálásokról, mint a lengyelországi vagy ukrajnai eseményekről. Azt azért a Magyar Szabadság Rádió többi munkatársával együtt felfogta, hogy Kelet-Európában valami nagyon rossz történik a zsidókkal, de a híreket ellenőrizhetetlennek tartotta, és nem hitte el.
Viszont a munkaszolgálatosok sorsáról értesült, hiszen az ellenzéki újságírók Zsolt Bélát, Petschauer Attilát és másokat személyesen is ismertek. „Róluk a Pesti Hírlapban nem lehetett írni, de a titkos adón foglalkoztunk velük. A Magyar Szabadság Rádió külön rovatot szentelt a munkaszolgálatnak. Egy munkatársunk, Magyar Pál kapcsolatba került egy székesfehérvári orvossal. Ő a keleti fronton, hadikórházban dolgozott. és összeírta az ott ápolt munkaszolgálatosokat. Értesültünk arról, hogy melyik században szolgáltak, mi történt velük, kik voltak a parancsnokaik, kik alkották a keretet stb. Rettenetes dolgokra derült fény, és ezt mi a rádióban nyilvánosságra hoztuk” — emlékezett Kárpáthy.
A rádió szinte teljes egészében a Pesti Hírlap gárdájára épült, a legális és illegális tevékenység összefolyt. Stollár Béla, Pisky-Schmidt Frigyes, Beczásy Piroska is a szerkesztőségben dolgozott, ugyanúgy, mint Tombor Tibor katonai elemző is.
A német megszállás után a Magyar Szabadság Rádió gárdájából alakult meg a Magyar Szabadság Mozgalom. Ez már 1944 májusában röpiratokat adott ki, melyekben felszólította a magyar társadalmat, hogy szegüljön szembe a zsidóellenes intézkedésekkel, és szabotálja a deportálásokat.
A röplapok szerzője Ivándy Ernő újságíró volt, az Esti Újság munkatársa. Több helyen készültek, többek között a Légrády-nyomdában, ott ahol, a Pesti Hirlap is. Terjesztésükben Kárpáthy Gyula is aktívan közreműködött. Sajnos, ezekből a röplapokból a sorozatos lebukások és az ostrom miatt egyetlen példány sem maradt fenn.
A német megszállás után a titkos adó, illetve a betiltott Pesti Hírlap munkatársai alapították a Magyar Függetlenségi Mozgalmat. Sorsuk tragikusan alakult. A nyilasok 1944. december 24-én rajtaütöttek Stollár Béla fegyveres csoportján, és végeztek velük. Bázisuk a Légrády-nyomda és a Pesti Hírlap szerkesztőségének szomszédságában, a Klotild utcában volt. Érdemeiket Nagy Ferenc kisgazdapárti miniszterelnök 1946 nyarán még elismerte.
De alig több mint egy évvel később, amikor megindult a kommunisták hajszája a jobboldali szociáldemokrata Peyer Károly ellen, és a vele kapcsolatban álló „összeesküvők”, Gergely Róbert és Pisky-Schmidt Frigyes nyugatra szöktek. A Magyar Szabadság Mozgalom életben maradt tagjait pedig kirekesztették a hivatalosan elismert partizánok és ellenállók közül.
Címlapkép: Híradós katonák R/3-as típusú katonai rádióval (1942). Fotó: Fortepan
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.