Izraeli kórházban ápolják a koronavírusos palesztin politikust

Izraelben ápolják a koronavírus-fertőzés miatt súlyos állapotba került Száeb Erekat palesztin főtárgyalót – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

A Palesztin Hatóság kérésére vasárnap jerikói otthonából Izraelbe szállították, és a jeruzsálemi Hadassza Ein Kerem kórházban, az intenzív ápolást igénylők koronavírus-osztályán helyezték el az ismert, 65 éves palesztin politikust, a Palesztin Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának főtitkárát, aki a koronavírus-fertőzés után súlyos állapotba került.

A palesztin-izraeli tárgyalásokat húsz éven át vezető politikus három évvel ezelőtt az Egyesült Államokban sikeres tüdőtranszplantáción esett át, és ezért a koronavírus-járványban a veszélyeztetettek csoportjába tartozik.

Az izraeli közszolgálati rádió szerint állapota jelenleg súlyos, de tudatánál van, és érintkezik környezetével. Erekat a Háárec című újság honlapja szerint október elején kapta el a fertőzést, de a betegség csak szombatra vált olyan súlyossá, hogy már nehezére esett a légzés.

Az elmúlt években, az Izraellel folytatott tárgyalások 2014-es megszakadása óta Erekat a Palesztin Hatóság érdekképviseletére, Ramallahba látogató nemzetközi és arab képviselőkkel, illetve a világ minden táján tartott találkozókra összpontosított, és elkísérte Mahmúd Abbász palesztin elnököt utazásain.

A koronavírus-járvány elterjedése óta eltelt néhány hónapban nem hagyta el Ciszjordániát, megosztotta idejét Jerikóban lévő otthona és Ramallah között. Legutóbb az Öböl-menti államokkal kötött, az Egyesült Arab Emírségek, valamint Bahrein és Izrael kapcsolatait normalizáló egyezményekkel kapcsolatban szólalt meg. Elítélően nyilatkozott a megállapodásokról a ynetnek, mert úgy vélte, ezen államok vezetői  figyelmen kívül hagyták a palesztin szenvedéseket, amikor vállalták, hogy hivatalos kapcsolatokat létesítenek Izraellel.

Saeb Erekat: „Az Emírségek és Izrael közötti béke akadálya a kétállami megoldásnak!”

A Palesztin Hatóság főtárgyalója szerint a lépés felbőszíti és megerősíti a radikálisokat, és aláássa a béke lehetőségét Izrael és a palesztinok közt.