Múlt és Jövő: online a jelenben

2020 őszétől a Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó új fórumot-médiumot nyitott: az Online Múlt és Jövő-t. Nem előzmények nélkül — írja beköszöntőjében a nagy múltú lap szerkesztője.

„A már több éve működő hírlevél folyam váltott át szerves fejlődés során online változattá. A könyvkiadó és a folyóirat működése túllépett a negyedéves folyóirat megjelenés, vagy a könyves események ritmusán. Párhuzamban az egész világ szellemi életének eltolódásával, amely egyre nagyobb arányban jelenik meg digitális felületeken. Ezeket a jelenségeket egy Gutenberg galaxisnak szinte konzervatív módon elkötelezett médiumnak is illik/szükséges figyelembe vennie” – olvasható Kőbányai János beköszöntő jegyzetében.

Az ismert író-újságíró szerint a „végső lökést a 2020 tavaszán kitört koronavírus járvány adta meg, aminek a fejleményeit a Múlt és Jövő rendszeresen követi – a helyzet természete szerint az online-digitália világában. Ugyanakkor nem kevés figyelmet fordítva és hangsúlyt fektetve arra, hogy mindez megőrződjék a hagyományos – papír alapú – kiadványokban, archívumokban.”

„Ezért a harminc évre visszatekintő kiadványsorozatainkat és az új online fórumot egy egymást kiegészítő, egymást aktualizáló, néha egymással versengő médiumoknak képzeljük el, amelynek nincs végső, csak éppen aktuális formája. S amelybe egyre nagyobb részvételt szeretnék biztosítani a közönségünknek” — írja Kőbányai János.

A Múlt és Jövő 1988 decemberében indult új folyamának lapszámai PDF-formátumban továbbra is itt találhatók meg.

Fake news és lila fing

Cnaan Lipshiz a JTA számára írt, a Jobbik, illetve a magyarországi baloldal egy részének kapcsolatát bemutató cikke után ezúttal a riportban megszólított Kőbányai János reakcióját közöljük.