A pécsi Kronosz kiadó Sziluett című, „korszerű történelmi életrajzokat” közlő sorozatában jelent meg Fábián Máté: Egy fajvédő főispán a Horthy-korszakban: Borbély Maczky Emil (1887-1945) című kötete. A 142. oldalon figyelemre méltó fotó látható az 1929-ben, újonnan felavatott vitézekről. A következő közéleti férfiak láthatók rajta, díszmagyarban: Héjjas Iván, Endre László, Gömbös Gyula és Borbély-Maczky Emil. Közülük az utolsóról eddig viszonylag keveset tudtunk, pedig pályafutása sok tekintetben összefonódott az első hároméval.
A fényképen Horthy Miklós négy, vitézzé avatott hűséges embere látható, de ennél többen voltak. „Tizenkét kapitányról” beszélt a korabeli sajtó, a felsoroltakon kívül közéjük sorolva még Prónay Pált, Ostenburg-Moravek Gyulát, Kozma Miklóst, Marton Bélát, Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Eckhardt Tibort és Ulain Ferencet és másokat is. Közös jellemzőjük, hogy egyikük sem volt hivatásos katona. Tartalékos tisztként vettek részt az első világháborúban, bátran harcoltak, jó volt a kapcsolatuk a beosztottjaikkal. A világháború alatt érlelődött meg bennük felismerés, hogy leszerelésük után politikai pályára lépnek és radikális nacionalista, fajvédő-antiszemita programmal lépnek fel. Ők alkották Horthy „szegedi bázisát”, néhányan közülük a Tanácsköztársaságot követő fehérterror különítményeseinek vezéreként számos gyilkosságot és rablást követtek el, melyeknek áldozatai zsidók voltak. Ugyanakkor Horthy bécsi hívei, akik az ABC-ben (Antibolsevista Comittée) tömörültek, élükön Bethlen Istvánnal és Teleki Pállal mérsékeltebbek voltak, bár ők is nacionalista-antiszemita platformon álltak, a politikai realitásokat jobban figyelembe vették.
Borbély-Macky annyiban különbözött a társaitól, hogy viszonylag későn lépett a fajvédők a táborába. Mivel 1918 végén, és 1919 első hónapjaiban nem tartózkodott Budapesten, nem vett részt a Károlyi-kormány alatt létrehozott, majd ekkor betiltott ellenforradalmi szervezetek megalapításában, mint pl. a MOVE (Magyar Országos Véderő Egylet) vagy az ÉME (Ébredő Magyarok Egyesülete). Amikor azonban 1920-ban politizálni kezdett, már elnyerte el Nemzetgyűlés képviselői mandátumát az ózdi kerületben. Majd Bethlen István miniszterelnök jóváhagyásával először kinevezték Borsod megye főispánjává. Erről a tisztségéről azért mondott le, hogy csatlakozzon a Gömbös Gyula köréhez, aki először az Egységes Párt jobbszárnyán politizált, majd megalakította az 1924 és 1928 között működő Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártot, vagy rövidebb nevén Fajvédő Pártot.
Úgy tűnt, hogy a húszas évek végére Bethlen Istvánnak sikerül „megszelidítenie” Gömböst és a hozzá közel álló politikusokat. Ők visszaléptek az Egységes Pártba, és a „kibékülés” jegyében történt az 1929-es vitézzé avatás is. Csakhogy ez a kompromisszum átmenetinek bizonyult. A húszas évek fajvédői (és itt rögtön jelezzük, hogy Bajcsy-Zsiliniszky és Eckhardt útja is elvált a többiekétől) erősebbnek bizonyultak Bethlen Istvánnál. Ez a társaság a hitleri Németország támogatásával Horthyval szemben is olyan hatalmi bázist épített ki, mely 1944-ben végzetesnek bizonyult Magyarország számára.
Borbély-Maczky 1930-ban újra megyéje főispánja, köztisztviselő és kormánypárti képviselő lett. Működése bizonyos tekintetben „megelőlegezte” Endre László működését Pest megyében. Nem hiányzott belőle a szociális érzék, ahogy Endréből sem. Dél-Borsodban árvízmentesítési munkákat kezdeményezett, szorgalmazta a tibolddaróci barlanglakások felszámolását, egészséges parasztlakások építését. Majd országmozgósítási és közellátási kormánybiztossá nevezték ki, és közreműködött a világháború kitörése után a lengyel menekültek elhelyezésében is.
Ekkor következett el 1944 március 19-e, Magyarország német megszállása, és a vármegye első embereként az ő feladata lett a zsidósággal kapcsolatos intézkedések végrehajtása. Mindaz, amit ekkor tett, szervesen összefügg addigi politikai szerepésével. Hiszen már 1928 februárjában, a numerus clausus törvény módosításának vitájában kijelentette a nemzetgyűlésben, hogy Miskolc város, az ő választókerülete „csonka Magyarország vidéki városai közül úgyszólván a legnagyobb százalékban van a zsidóság által megszállva”. Nem volt véletlen tehát az, amit 1944 májusában kijelentett a miskolci főispáni beiktatásán, hogy az egykori fajvédők, így ő maga is, „százszázalékosan antiszemiták vagyunk”.
„Szinte bizonyos, hogy Borbély-Macky kezdettől fogva ismerte a németek és a németbarát vezetés szándékát, és ezt feltétel nélkül támogatta”,
írja biográfusa, Fábián Máté.
„Ezt támasztja alá, hogy hogy már a májusi, miskolci főispáni beiktatásán is szélsőséges antiszemita beszédet mondott, melyben a zsidókérdés megoldását tűzte ki célul. ’Igen, a nemzeti gondolat győzedelmeskedett, igaz, hogy mi fajvédők azt hittük, hogy saját elhatározásunkból, saját akaraterőnkkel hajtjuk végre és ha ma büszke önérzettel és felemelt fővel visszagondolok az elmúlt politikai harcaimra, amelyben egyesek kétvállra fektetve akartak látni, akkor nem én, de vármegyénk és a város tisztán látó lakói, a jó barátaim és az ellenfeleim is megállapíthatják tárgyilagosan, hogy az idő engem igazolt, tisztán láttam és láttuk mi fajvédők ezt az elkövetkezett időt.’ ”
Borbély-Maczky egy nappal azután beszélt így, hogy a miskolci gettót rendeleti úton kijelölte, ahonnan azután, a környékbeli településekről ideszállítottakkal együtt 15 464 zsidót deportáltak Auschwitzba. Nem túlzás azt állítani, hogy a főispán radikális fajvédő meggyőződése, mely a húszas évek elején szilárdult meg, erősebbnek bizonyult a realitásérzékénél, amit az is tükrözött, hogy ugyanebben a beszédében azzal kecsegtette hallgatóságát, hogy „tényezői lehetünk a dicsőséges győzelemnek”.
Nemcsak Borbély-Macky élete, a halála is azt mutatta, hogy teljesen tévesen méri fel a saját helyzetét. Mivel 1944 október 15-e, Szálasi államcsínye után a nyilasok leváltották a tisztségéből, és házi őrizetbe helyezték, úgy vélte, hogy még politikai szerepet játszhat. Ezért nem menekült el Bótáról, a családi kúriából. Ott vette őrizetbe két rendőr és egy orosz őrnagy, s vitték be Miskolcra, az akkor megszerveződő politikai rendőrségre. Ott előbb szabadon engedték, majd újra letartóztatták, s végül máig tisztázatlan körülmények között agyonlőtték. Kabáttal letakart tetemét március 27-én találták meg a Népkertben, rajta egy cédulával: „Így járnak az árulók!”
Gyilkosai azt a látszatot akarták kelteni, mintha „fasiszta bűntársai” végeztek volna a volt főispánnal, ugyanakkor meg akarták akadályozni, hogy tetteiért a bíróság előtt kelljen felelnie.
Az 1929-es vitézzé avatott négy politikus közül kettő természetes halállal halt meg (Gömbös 1936-ban, betegségben, Müchenben, Héjjas emigránsként Franco Spanyolországában, 1950-ben, szintén párnák közt; Endre László az akasztófán végezte, a népbíróság ítélete alapján, Borbély-Mackyba pedig „szökés közben” eresztettek öt lövést.) A négy ember halála különbözött, de sorsuk annyi hasonlóságot mutat, hogy egyiket sem lehet különválasztani a többiekétől.
