Koronavírus az EU-ban: szükségállapot Madridban, újabb rekord Csehországban

Magyarország pedig csaknem 27 millió eurós segítséget kaphat Brüsszeltől a járvány elleni küzdelemhez. Közben szükségállapotot vezet be a spanyol kormány kilenc városban a madridi tartományban a következő 15 napban, hogy megfékezze a koronavírus-fertőzés terjedését. 

Salvador Illa spanyol egészségügyi miniszter a kabinet válságtanácskozása után azt mondta: az intézkedésre azért van szükség, mert a madridi tartomány felsőbírósága (TSJM) csütörtöki határozatában nem hagyta jóvá a szabad mozgás korlátozásáról szóló, múlt héten kiadott rendeletet.

A szükségállapot elrendelése jogalapot ad arra, hogy végre lehessen hajtani ezt az intézkedést — hangsúlyozta.

Csehországban is rohamosan terjed a járvány, a napi fertőzöttek száma a héten már harmadik alkalommal lépte túl az eddigi legmagasabb szintet és ugrásszerűen nő a súlyos esetek és a halottak száma is.

Az egészségügyi minisztérium honlapján megjelent kimutatás szerint csütörtökön minden eddiginél több, 5394 fertőzöttet regisztráltak. A kór márciusi megjelenése óta a fertőzöttek száma már túllépte a százezret.

Ugrásszerűen emelkedik a kórházban kezeltek (1741), a lélegeztetőgépre szorulók (360) és a halottak száma (869) is.

A konzervatív Lidové Noviny című lap azt írta, hogy miután a kormány az új óvintézkedések meghozatala előtt szokatlan módon konzultációra hívta az ellenzéket, mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a járványhelyzet rendkívül súlyos.

A Hospodárské Noviny című politikai és gazdasági napilap szerint az új óvintézkedésekkel, amelyek alapján két hétre bezárnak a kulturális intézmények és a sportlétesítmények, gyakorlatilag „befagyasztják a közösségi életet”, és az intézkedések komoly hatással lesznek a gazdaságra is.

Csaknem teljesen néptelen a prágai Károly híd a járvány miatt. Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

„Feltétlenül szükség van arra, hogy a kormány további támogatást nyújtson a vállalkozóknak” — írta az újság.

Roman Prymula egészségügyi miniszter a cseh kormány válságtanácskozása után jelentette be, hogy hétfőtől további szigorításokat vezetnek be a közéletben, a kultúrában, a sportban és az oktatásban.

Bezárnak a színházak, mozik, de az állatkertek, szabadidőközpontok és a fürdők is. Szüneteltetik a hivatásos labdarúgó és jégkorong-bajnokságot, illetve más országos bajnokságokat is.

A vendéglőknek már péntektől kezdve legkésőbb este nyolckor be kell zárniuk. Egy asztalnál legfeljebb négy ember ülhet, a bevásárlóközpontok éttermeiben pedig csak ketten.

Az általános iskolák felső tagozataiban (6-9. osztály) mindig csak az osztály tanulóinak fele lesz jelen az oktatáson, a másik fele távoktatásban vesz részt.

Közben az Európai Bizottság 823 millió eurós (mintegy 288 milliárd forint) támogatási csomag elfogadására tett javaslatot a horvátországi földrengés, a lengyelországi áradások utáni helyreállításhoz, illetve hét tagállam, köztük Magyarország koronavírus-járvány okozta egészségügyi kihívásainak kezeléséhez.

Magyarország mellett Görögország, Horvátország, Írország, Németország, Portugália és Spanyolország több mint 132,7 millió eurós előleghez jut annak nyomán, hogy ezek az országok korábban segítséget kértek a koronavírus-járvány elleni küzdelemhez és a járvány hatásainak kezeléséhez.

Ezen belül Magyarországnak közel 26,6 millió eurót (mintegy 9,5 milliárd forint) irányoz elő a bizottsági javaslat.

A támogatás az Európai Unió szolidaritási alapján keresztül valósul meg. Az alap súlyos természeti katasztrófák bekövetkezése után nyújt pénzügyi támogatást az érintett uniós tagállamoknak és a csatlakozó országoknak. A koronavírus-járványra válaszul meghozott rendkívüli uniós intézkedések részeként az unió a súlyos népegészségügyi vészhelyzetekre is kiterjesztette az alap hatályát.

Ahhoz, hogy a kedvezményezettek megkapják az előirányzott támogatást, az Európai Parlamentnek és a tagállamokat tömörítő tanácsnak is jóvá kell majd hagynia a támogatásra vonatkozó bizottsági javaslatot — közölte az uniós bizottság.

Az uniós biztos visszautasította a magyar bírálatokat

Orbán Viktor szerint „a baloldal örömét leli abban, ha a saját fajtájával szemben az idegenekkel fog össze”, most például Jourovával.