17 járaton találtak pozitív koronavírus esetet az Umánból visszatérő zarándokok között

Számos ultraortodox zarándok annak ellenére szállt fel a Tel-Avivba tartó járatra, hogy egyértelmű jelét mutatta a koronavírus-fertőzésnek. Ráadásul a tesztet is megtagadták, hogy elkerüljék a kötelező karantént – írja a The Times of Israel.

Tizenhét Ukrajnából és Beloruszból Tel-Aviv felé tartó járaton találtak egyértelműen koronavírussal fertőzött utasokat – közölte összefoglalójában az izraeli 12-es hírcsatorna. A minden évben a zsidó újévkor, ros hásánákor megtartott zarándoklaton ultraortodox zsidók tízezrei keresik fel az ukrajnai Umán városában nyugvó Náchmán rabbi sírját. Idén az ukrán hatóságok a koronavírus-járvány miatt nem engedélyezték a beutazást, ennek ellenére több ezer izraelinek sikerült eljutnia a helyszínre és Umánban tölteni az ünnepet.

A legtöbb zarándok azóta visszatért Izraelbe, ám többen is koronavírussal fertőződtek meg közülük.

Számos hazautazó zarándok annak ellenére szállt repülőgépre, hogy a betegség tüneteit mutatta

– közölték az egészségügyi tisztviselők a hírcsatornával.

Többen nem voltak hajlandók együttműködni a koronavírus vizsgálatában sem – tették hozzá a tisztviselők.

„Ez egyik kudarc a másik után” – nyilatkozta egy meg nem nevezett izraeli egészségügyi tisztviselő. „Nem hajlandók tesztelni, nem hajlandók együttműködni és nem teszik nyilvánvalóvá, hogy karanténba kerültek. Ez egyszerűen mindannyiunkat sújtani fog”.

Az idén szeptember 18-án megtartott ros hásánái ünnephez köthető zarándoklat kérdésében jelentős vita volt az ultraortodox vezetők és az egészségügyi tisztviselők között, akik attól tartottak, hogy a vírus elterjed a nagy tömeg miatt.