Köves Slomó, az Emih vezető rabbija interjút adott a HVG-nek, melyben elmondta, hogy miért vonulnak ki a baloldali média támogatásából, hogy áll a Sorsok Háza projekt, mit gondol a hazai antiszemitizmusról, a migrációról, és mire fordítják az állami támogatást.
A lap elsőként arról kérdezte a rabbit, hogy mi a véleménye arról, hogy sokak szerint megkezdődött a 168 óra átjátszása a Fidesz kezére.
A rabbi emlékeztetett rá, hogy 2015-től kezdődően azért nyújtottak segítséget a súlyos anyagi gondokkal küzdő 168 Órának és a megszűnés előtt álló Klubrádiónak, mert azt remélték, hogy ezeken a felületeken lehetőségük lesz a számukra fontos társadalmi és kulturális üzenetek eljuttatására, nem utolsósorban az antiszemitizmus elleni harc kompromisszumok nélküli képviseletére. Bár eszük ágában sem volt beleszólni az újságírók napi munkájába, a kezdetektől betegesen gyanakvó, ellenséges légkörben saját céljaikat egyáltalán nem tudták érvényesíteni.
„Be kellett látni, hogy ez a modell nem működőképes. Így támogatóink úgy döntöttek, hogy további két lépéssel hátrébb lépünk. A folytatáshoz egy olyan szakmai befektetőt kerestünk, aki komoly szakmai vízióval a további fenntartható működés lehetőségét tudja biztosítani. Őt a Pesti Hírlap tulajdonosa, Milkovics Pál személyében találtuk meg. Átadtuk számára az irányítási jogokat, és a folyamat végén a tulajdonosi jogokat is átadjuk”
— összegezte a konzekvenciákat Köves Slomó.
Rózsa Péter, a 168 óra főszerkesztőjének kirúgásáról megjegyezte, hogy
„Legalább 25 éve ismerem őt, családi barátok vagyunk, de én nem voltam abban a helyzetben, hogy bele tudjak szólni a menesztésbe, hiszen támogatóink az irányítási jogokat Milkovics Pálnak adták. De mindent megteszek, hogy Péter egzisztenciálisan ne lehetetlenüljön el.”
A Sorsok Házával kapcsolatban elmondta, hogy 2019 elején kezdtek el az állandó kiállítás koncepcióján dolgozni nemzetközi hírű történészek és holokausztmuzeológusok bevonásával, majd a világ egyik legismertebb múzeumfejlesztő társaságát, a washingtoni székhelyű Gallagher and Associates-t is megnyerték az ügynek. Idén júliusban fejezték be a múzeumfejlesztés nemzetközi sztenderdjei által meghatározott első három fázist, melynek eredménye egy 200 oldalas, úgynevezett sematikus tervanyag, amely már egy teljes forgatókönyv. Most a negyedik, egyben utolsó fázisra készülnek, melyben a részletes belsőépítészeti kiviteli tervek, a szkriptek és a multimédiás tartalmak fognak elkészülni. Ez körülbelül még egy-másfél évet vesz igénybe.
Az intézmény koncepcióját érintő kérdésre fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy identitásválságok, erkölcsi dilemmák, emberi történetek nem csak a többségi társadalom tagjainak volt a sajátjuk:
„Sok holokausztkiállítás hiányossága, hogy akaratlanul is csak a többségi társadalom felől közelíti meg ezt a dilemmát, a zsidók pedig egy áldozati masszaként jelennek meg, akiket lehet sajnálni, de nehéz azonosulni velük. Az is fontos, hogy az idelátogatók zöme egyedül ebben a múzeumban szerez majd közvetlen benyomást a „zsidókról”. Fontos, hogy ne csak sajnálandó áldozatokként, hanem több ezer éves értékvilág megélőiként, Európa és Magyarország modernizációjának jeles szereplőiként ismerjék meg őket.”
A múzeum alapdokumentumában öt alapelvet határoztak meg: a történelmi kontextus, az érzelmi bevonódás, a személyes megszólítás, a zsidó szempont és a naprakész nyelvezet. Ebben a sorban a történelmi kontextus az első, hiszen csakis a történet hiteles elbeszélése teremtheti meg a keretet a morális értékek felmutatásához.
A Horthy-rendszer felelősségének bemutatásáról a következőképpen fogalmazott a rabbi:
„A Horthy-rendszer megítélését kitörölhetetlenül és vitathatatlanul megpecsételte 435 ezer magyar zsidó haláltáborokba deportálása, amely a magyar államigazgatás aktív részvétele nélkül nem valósulhatott volna meg. Ezzel együtt úgy gondolom, történelmietlen az antiszemitizmus és a náci Németországgal való viszony szempontjából homogén érának tekinteni a két világháború közötti korszakot, Teleki, Bethlen, Gömbös, Kállay vagy éppen Sztójay kormányzását. A történelmi hitelességhez így például az is hozzátartozik, hogy a Kállay-kormány idején a magyar zsidók viszonylagos fizikai biztonságban voltak a környező országok közösségeihez képest.”
Az EMIH tevékenységére vonatkozó kérdésre elmondta, hogy iskoláikkal, oktatási és kulturális programjaikkal, kiadványaikkal, hitéletükkel 10-15 ezer embert tudnak bevonni a közösségi életbe.
„Amikor azt kérdezi, szükség van-e zsinagógákra, akkor csak azt tudom mondani, hogy a vallási közösségi lét is csak olyan, mint mondjuk a kultúra. Jó színházzal lehet színházakra igényt teremteni. Jó zsinagógai közösségek megteremtésével pedig a zsinagógákra születik kereslet”
— szögezte le Köves Slomó, majd hozzátette:
„Vívóteremnek, tévéstúdiónak, raktárnak használt épületeink visszaállítása akkor is erkölcsi kötelességünk lenne, ha csak méltatlan megalázott felmenőink előtt szeretnénk erőnkhöz mérten tisztelegni. De a tapasztalatok azt mutatják, hogy ha nemcsak a falakat újítjuk fel, hanem tartalmas közösségi és szellemi élményt nyújtó hiteles rabbikat bízunk meg új és régi-új zsinagógáink vezetésével, akkor ezek egytől egyig megtelnek emberekkel. Az emberek keresik a fényt. A lámpást kell csak meggyújtani.”
A HVG újságírója ezután azzal a tényállítással szembesítette a rabbit, hogy „mindezt állami forrásokból valósítják meg, ezért a kormány antiszemitának minősített kilengéseit, mint a Soros-plakátok, megvédi, de a Jobbikot viszont továbbra is vehemensen támadja, ezzel is a Fidesz malmára hajtja a vizet.”
Válaszában Köves Slomó emlékeztetett, hogy a Tett és Védelem Alapítvány közvélemény-kutatásai szerint a magyar társadalom harminc-negyven százalékának van antiszemita előítélete, és bár minden pártban és annak holdudvarában vannak antiszemiták, de a MIÉP mellett
csak a Jobbik az a párt a magyar közéletben, amelynek programja volt a cigánygyűlölet és az antiszemitizmus.
A Jobbik az antiszemitizmus szimbólumává vált azzal is, ahogy a kocsmából a parlamentbe vitte a nyílt zsidógyűlöletet, most pedig azt a politikai közösséget mérgezi, amely eddig karantént hirdetett ezzel az eszmerendszerrel szemben.
A többi párt szavazótáborával ellentétben a Jobbik támogatóinak több mint 60 százaléka vall antiszemita nézeteket.
Ez a „néppártosodás” után sem változott. Az egyszeri ellenzéki szavazó úgy értheti egy nyíltan cigány- és zsidóellenes Bíró László indítását, hogy az ilyen nézetek elutasítása kevésbé fontos, mint a hatalom megszerzése.
A migrációval kapcsolatos kormányzati politikáról szólva megállapította, hogy
„nem szeretném, hogy Magyarországon egy olyan nyugat-európai típusú muzulmán közösség jöjjön létre, melynek a radikálisai erőszakos antiszemita akciókat hajtanak végre, ellehetetlenítve a mindennapi életet nemcsak a közösség, hanem minden jóérzésű polgár számára. És ez független attól, hogy a magyar politika hangneme is csak ritkán azonos személyes ízlésemmel.”
A HVG végül rákérdezett, hogy az utóbbi években az EMIH-hez áramló hatmilliárd állami forintért cserébe kért-e valamit a kormány. Köves Slomó befejezésül elmondta, hogy
„A Mazsihisz majdnem 100 milliárd forint támogatást kapott az elmúlt húsz évben, a keresztény egyházak összességében pedig körülbelül 10 ezer milliárd forintot. Ehhez viszonyítva lehet megítélni ezt az összeget. De én mégsem innen, hanem a transzparencia és a teljesítmény oldaláról közelítek ehhez a kérdéshez. Ebben a tekintetben pedig aztán végképp nincs szégyenkezni valónk. Kovács András kutatásából az is kiderül, hogy az EMIH az egyetlen növekvő zsidó egyház. Az EMIH az elmúlt 15 évben megtízszerezte zsinagógáinak és híveinek számát. Általános iskolát és gimnáziumot alapított. Létrehozta Magyarország egyetlen antiszemitizmus elleni szakintézményét, legnagyobb elérésű zsidó hírportálját és zsidó egyházi szeretetszolgálatát.”
