Polanski, Dreyfus és a zsidó történelmi „Ügy”

Érdemes tágabb dimenzióban is vizsgálni a nagy port felvert ügyet, mely rokonságot mutat azzal a két hagyományos vérváddal, mely közvetlenül előtte és utána történt, a tiszaeszlári Solymosi Eszter perével és a kijevi Mendel Bejlisz-üggyel.

Nem olvastam Robert Harris Tiszt és kém című könyvét, de ismerem Alfred Dreyfus történetét, mely a 19. század végén és a 20. század elején lázba hozta Franciaországot. Ezt filmesítette meg Roman Polanski, a Hollywoodban megérdemelten karriert csinált lengyel (mellesleg zsidó származású) rendező.

A mozit legalább három szempontból érdemes értékelni. Egyrészt mint önálló alkotást, mely azoknak szól, akik eddig semmit, vagy nem sokat hallottak a témájáról. Megvizsgálható, hogy mennyiben tükrözi a film a rendező saját meghurcoltatását – ismeretes ugyanis, hogy Polanskit egy kiskorú lánnyal folytatott szexuális kapcsolata miatt 1977-ben elítélte a kaliforniai bíróság, és azóta „száműzetésben” él.

Szerencsére nem az Ördögszigeten tölti a napjait, hanem Európában, ahol folytathatta rendezői munkásságát, és filmeket készíthet. Végül érdemes a történelmi „Ügy” messze gyűrűző hatására kitérni, tekintettel arra, hogy

a Dreyfus kapitány elítélése, majd felmentése körül kitört vihar győzte meg Herzl Tivadart arról, hogy a zsidóság Európában nincs biztonságban, ezért új hazát kell teremtenie magának ősei földjén, Izraelben.

Kezdjük a filmmel, melynek főhőse nem Dreyfus kapitány, hanem Georges Picquart ezredes, akit meggyőzően játszik Jean Dujardin. Ő hosszú évek alatt eléri, hogy az árulás miatt elítélt, és száműzött zsidó katonatisztet visszahozzák Franciaországba, megkegyelmezzenek neki, végül pedig felmentsék a vádak alól.

Polanski maga helyett küldte Velencébe Dreyfus kapitányt

A rendező saját helyzetét akarta összehasonlítani a francia hadsereg ártatlanul meghurcolt, zsidó tüzérségi tisztje sorsával.

A rendező szempontjából érthető, hogy nem Dreyfusról, hanem az érte harcoló tiszt sorsát mutatja be, ugyanis a derék kapitány a legkevésbé sem fogta fel, mi történik vele és körülötte, ő csak mindvégig a becsületéért harcolt. Vagyis Picquard szempontjából látjuk az eseményeket, aki ugyan maga sem volt mentes az antiszemita előítéletektől – és ezt meg is mondja tanítványának, Dreyfusnak a katonai akadémián -, de átlátta, mekkora jelentősége van a köztársaság számára annak, hogy az igazság kiderüljön.

A néző a távolról sem makulátlan ezredessel azonosul, aki maga is börtönbe kerül a vezérkarral és a hadügyminisztériummal folytatott harca során. Ettől izgalmas a film, bár az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy néhol kissé vontatott, mert annyi ismeretet kell „menet közben” közölni a nézővel a korabeli francia politikai viszonyokról, a hadseregről stb. Vannak azonban részek a filmben, melyek emlékezetesek maradnak, ilyen például Picquart kardpárbaja Henri ezredessel, Dreyfus esküdt ellenségével, a saját beosztottjával.

Kétségtelenül van bizonyos „áthallás” a filmrendező megvádolása és elítélése, valamint az „Ügy” között.

A kosztümös kémtörténet úgy is értelmezhető, hogy a rendező úgy véli: maga is összeesküvés áldozata, mert az amerikai hatóságok nem bántak vele tisztességesen az elmúlt negyven évben. A Tiszt és kém megengedi ezt az értelmezést is, annak ellenére, hogy a #metoo korában már sok férfit vádoltak meg azzal, hogy „szexuális ragadozóként” bánt el az áldozataival, mindenekelőtt Harvey Weinsteint, a neves filmproducert.

De Polanskinak abban igaza lehet, hogy 1977-es meghurcolása, ami ma már tipikus, akkor még kivételes volt, s a bíróság részéről előítéletességre, inkorrekt eljárásra utalt.

An Officer and a Spy / J’accuse (2019) – Trailer (English Subs)

Directed by : Roman Polanski Produced by : Légende, RP Productions Genre: Fiction – Runtime: 2 h 13 min French release: 13/11/2019 Production year: 2019 On J…

Végül érdemes tágabb dimenzióban is vizsgálni a nagy port felvert Dreyfus-ügyet, mely rokonságot mutat azzal a két hagyományos vérváddal, mely közvetlenül előtte és utána történt, a tiszaeszlári Solymosi Eszter perével (1882-83) és a kijevi Mendel Bejlisz-üggyel (1912-13).

Tény, hogy Alfred Dreyfus ügyében a rituális gyilkosság vádjáról nem esett szó, viszont a zsidóság iránti negatív előítéletek olyan új formában merültek fel, amit a felmentő ítélet sem tudott meggyőzően cáfolni.

Ahogy a magyar és az ukrán tömegek a nyíregyházi bíróság, illetve a kijevi törvényszék felmentő ítélete után is meg voltak győződve az eszlári zsidók, illetve Bejlisz bűnösségéről, ugyanúgy nem győzte meg a francia társadalom jelentős részét a hadbíróság, mely, miután először elítélte, utóbb ártatlannak nyilvánította Dreyfus kapitányt.

A zsidósághoz kötődő bűnbakképzés hagyománya mélyen gyökerezett a kollektív tudatban, és ez súlyos válsághelyzetben időről-időre felszínre tört.

Jakov Katznak, a neves izraeli történésznek igaza van, hogy a francia antiszemitizmus a maga korában nem volt sokkal gyengébb, mint a német. Neves képviselői voltak Édouard Drumont, Paul Déroulède, Maurice Barrès és Charles Maurras személyében. Csak a Németországgal való szembenállás okozta, hogy a francia politikai elit az „antiszemita vonalat” akkor elengedte, és például Georges Clemenceau, a „Tigris” is kiállt Dreyfus mellett.

Ugyanakkor Franciaországban és Algériában pogromok robbantak ki az Ügy miatt, és az utóbbiak halálos áldozatokkal is jártak. Franciaország továbbá katonai szövetséget kötött a császári Németország ellen a nyíltan antiszemita politikát folytató cári Oroszországgal.

Jogszerűen zárták ki Roman Polanskit az amerikai filmakadémiából

Az Oscar-díjak odaítéléséről döntő testület igazgatósága 2018 májusában döntött a szexuális erőszakban bűnösnek talált tagjainak kizárásáról.

Polanski filmjében csak néhány jelenetben tűnik fel az a hosszan tartó hatás, melyet az „Ügy” a francia társadalomra gyakorolt. Látjuk, amint a párizsi tömeg a rágalmazás miatt elítélt Emile Zola műveit égeti, és „Mort aux Juifs!” (Halál a zsidókra!) feliratot mázol a kirakatokra, majd betöri azokat.

Érthető módon nem esik szó a filmben arról, hogy negyven évvel a Dreyfus-űgy lezárulása után a németek által legyőzött Franciaországban, a Vichy-rendszerben sajtókampány indult, mely azt sugallta, hogy az 1935-ben meghalt kapitány mégiscsak áruló volt, és a felmentését csak a „zsidó-plutokrata összeesküvésnek” köszönhette.

És ennek a „felmelegített” vádnak a megszállás súlyos viszonyai között sok francia hitelt adott. Ugyanúgy, ahogy 1944-ben magyar közvélemény jelentős része.

Ekkor ugyanis a hazai szélsőjobboldal, a Magyar Zsidókutató Intézet kezdeményezésére a vidéki deportálások idején újra elővette Solymosi Eszter állítólagos meggyilkolásának históriáját, és a Harc című nagy példányszámú hetilap minden számában, egészen 1944 decemberéig közölt hasonló ügyeket…

A lélekmérgezés, a „bűnbakképző agymosás” a negyvenes évek második felében is éreztette hatását Magyarországon. Ugyanúgy, mint az utóbbi évtizedekben, Izraellel kapcsolatban. Erre a fejleményre a zsidó államot a Dreyfus-ügy nyomán megálmodó Herzl Tivadar sem volt felkészülve.

Hogyan vezetett az antiszemita Dreyfus-per a Tour de France elindulásához?

Egymástól látszólag független, mégis összefonódó szálak izgalmas történetét olvashatjuk a The Librarians oldalán.