Hogyan vezetett az antiszemita Dreyfus-per a Tour de France elindulásához?

Egymástól látszólag független, mégis összefonódó szálak izgalmas történetét olvashatjuk a The Librarians oldalán, amiből kiderül, miként függött össze az antiszemita Dreyfus-per és a világ egyik legnevesebb kerékpárversenye, a Tour de France elindulása.

A cikk bevezetőjében emlékeztet: a kapcsolat megértéséhez elsőként szükséges visszaemlékeznünk néhány történelmi előzményre, így arra is, hogy a francia-porosz háború 1870-ben milyen jelentős feladatok elé állította a Harmadik Francia Köztársaságot, és milyen események is zajlottak akkoriban.

Ebben az időben az egészen új találmánynak számító kerékpár hamar az egészség és modernitás szimbólumává vált a nyugat-európai államban, ahol az 1890-es években már országszerte rendeztek versenyeket a kétkerekű járművek között.

A médiavilág is felismerte, hogy az új sport népszerű divattá vált, és az egymással versengő újságok is különböző futamokat kezdtek el szervezni, hogy ezúton hirdessék magukat.

Ezzel párhuzamosan a Harmadik Köztársaság kezdett progresszív sínre kerülni, de közben a válságok nyomait is viselte. Ott volt a Panama-botrány, és bizonyos társadalmi konfliktusok — köztük a növekvő antiszemitizmus ügye.

A társadalom egyre megosztottabbá vált a monarchisták és köztársaság-pártiak között, ahogy a katolikusok és szekulárisok közötti szakadék is nőtt. A 19. században a zsidóság köreiben jelentős emancipáció történt, viszont ezzel egyidejűleg a különböző antiszemita összeesküvés-elméletek is virágozni kezdtek.

Mint ismert, 1894. januárjában az Ördög-szigetre űzték Alfred Dreyfus zsidó katonatisztet, akit hazaárulás vádjával tartóztattak le. A koncepciós per antiszemita pogromhangulatot váltott ki, és a történelem egyik legmélyebb politikai válságát robbantotta ki Franciaországban.

Négy évvel Alfred Dreyfus elítélése után a per ismét lángra kapott. Az igazi elkövetőt, Ferdinand Walsin-Esterhazy őrnagyot azonosították, de végül megszökött. Ekkorra megjelent Émile Zola híres „J’accuse” című írása is, és az ügy az egész társadalmat megosztó, központi politikai kérdéssé vált — szembekerültek egymással a „dreyfussardok” „antidreyfussardok”.

Émile Zola 1898. január 3-án megjelent „J’accuse” című írása. Fotó: The Librarians

1899. február 16-án Félix Faure köztársasági elnök agyvérzést kapott, és a hirtelen bekövetkezett halála utáni helyzet egyfajta lehetőséget rejtett a dreyfussardok számára, akiket a hatalomért versenybe szálló Emile Loubert baloldali szenátor támogatott.

Loubert kiállt a Dreyfus-per felülvizsgálata mellett, amit a Legfelsőbb Bíróság 1899. június 3-án el is rendelt. A társadalmi feszültség magasra nőtt, és a bíróság döntése utáni másnap Loubert épp egy fontos lóversenyre készült az Auteuil Versenypályára — arra a helyre, ami jórészt a jómódú és köztársaság-ellenes, antidreyfussardok „játszótere” volt.

„Loubert felbukkanása a helyszínen provokációnak számított, és a per újratárgyalása miatt dühös társaságok megjelentek körülötte”

— idézi fel a történteket a Librarians, amely egy újabb kulcsszereplőt emel ki az erőszakossá vált konfrontáció eseményeiből. A kialakult perpatvarban ugyanis letartóztattak egy Jules Albert Compte de Dion nevű férfit is, akinek De Dion Bouton nevű autógyára egykor a világ legnagyobbjai közé számított.

Az esetnek nagy visszhangja volt, és többen elítélték a történteket. Így tett Pierre Gifford, a Le Velo nevű újság szerkesztője is, aki kritizálta a lópályánál történt felkelést (ahogy a társadalom nagy része is tette). A baloldali újságíró ezért olyan írásokat publikált, amikben De Diont és az antidreyfussardokat is kritizálta.

Tette ezt annak ellenére, hogy közülük többen újságja kiemelt hirdetői voltak. A lóverseny körül kirobbant botrányról szóló beszámolója sem De Dion, sem más nagyurak tetszését nem nyerte el — így konfliktusba került egy bizonyos Eduard Michelin nevű iparossal, és az antiszemita Gustave Clementtel is.

A Le Velo ekkoriban vezető szerepet töltött be a sport magazinok között. Jelentős pénzügyi támogatást élvezett a Darracq nevű motorcég részéről is — ami De Dion és Clement üzletével rivalizált.

Gifford beszámolója az auteuil-i incidenst követően különösen fontossá vált. Az antidreyfussardokat eddig a pontig is zavarta az, hogy a piacvezető Le Velo-t egy konkurensük vezette. Ezért végül Dion és üzleti partnerei úgy döntöttek, hogy új lapot indítanak L’Auto-Velo néven, Henri Desgrange főszerkesztő vezetésével. Mindezzel De Dion célja világos volt: arra törekedett, hogy csődbe sodorja a Le Velo-t.

„A L’Auto-Velo 1900. október 16-án jelent meg először. Sárga papírra nyomtatták, hogy könnyű legyen különböztetni a zöld színt viselő Le Velo-tól” — olvassuk a történetben.

Az új lap azonban nem érte el a várt sikert, és a szerkesztőségében 1902 novemberében Desgrange kénytelenné vált válságtanácskozást összehívni. A megbeszélésen — állítólag hirtelen indíttatástól vezérelve — egy fiatal újságíró felvetette a Tour de France ötletét, amiben egy megmentő reklámlehetőséget látott.

Desgrange először szkeptikusan fogadta a felvetést, de pénzügyi tanácsadójával egyeztetve végül 1903 januárjában a verseny megszervezése mellett döntött. Meglepetésére a „Le Tour” sikert hozott lapja számára, és 25 ezres példányszámuk hirtelen 65 ezerre nőtt a versenyt követően. Mindez a Le Velo összeomlásához vezetett, aminek utolsó számát 1904-ben közölték.

A Tour de France hirdetése. Fotó: The Librarians

1923-ra a L’Auto hatalmas előnyre tett szert a Tour de France támogatásából. Ebben az évben 500 ezer példányt adott el a nagy verseny napján. Majd az 1933-as futam idején az eladások meghaladták a 850 ezret is.

A lap főszerkesztője, Desgrange haláláig végezte munkáját, majd az újság 1940-ben egy német konzorcium vezetése alá került. A háború idején a L’Auto nem vált a nácik célpontjává, így a Vichy-kormány alatt is működhetett. A háború után azonban megszűnt, ahogy több másik németbarát orgánum is. Később a L’Auto hamvaiból feltámadt a ma is népszerű L’Equipe című francia sportmagazin.

„Szóval, ha visszatekintünk, és összekötjük az egyes pontokat, akkor arra jutunk, hogy Alfred Dreyfus és antiszemita pere nélkül a Tour de France nem létezne” — írja a történtek összefoglalójaként a The Librarians.

Szabadság, egyenlőség, terror – a francia forradalom és a „közjó” zsarnoksága

Egyre többen ismerték fel, hogy nem az önkény korlátozása volt az elsődleges cél, hanem az állam hatalmi monopóliumának erőszakos kiterjesztése. Gyenge Dániel írása.