A tilalom a hadseregre, a kormánnyal szerződéses viszonyban álló vállalkozásokra és személyekre, valamint a kormányzat anyagi támogatását élvező szervezetekre és személyekre is érvényes.
Szeptember 4-én a Fehér Ház költségvetési hivatala már feljegyzést készített ebben a témában, és kiadta az utasítást, miszerint a kormányhivatalok és kormányzati ügynökségek többé
nem használhatnak fel adófizetői dollárokat olyan „Amerika-ellenes propagandát népszerűsítő tanfolyamokra, ahol vitatható faji elméletekről, a fehérek vélelmezett kiváltságairól tartanak előadásokat”, vagy „azt oktatják, hogy az Egyesült Államok önmagában is rasszista vagy ördögi” ország.
Donald Trump ezt az utasítást bővítette ki a kedd esti rendelettel.
E tanfolyamok jórészén egyébként a sokszínűségre hivatkozva elsősorban azzal foglalkoztak, hogy a fehérbőrű amerikaiaknak bűntudatot kellene érezniük az afroamerikaiak ellen valaha elkövetett bűnökért, a faji megkülönböztetésért. Szeptember elején a Breitbart News című jobboldali lap közölte elsőként az információt, miszerint ilyen jellegű oktatás folyik több kormányhivatalban, külsős szakértőknek adott megbízásokkal. A Fehér Ház akkor azonnal megosztó és kártékony tevékenységnek minősítette e kurzusokat, amelyek – álláspontja szerint – faji előítéleteteket is táplálnak. Russell Vought, a költségvetési hivatal elnöke ekkor tiltotta be e kurzusok finanszírozását.
A kedden este kiadott elnöki rendelet elutasítja ezeket a „megosztó elméleteket”, köztük például az is, amely azt próbálja tanítani, hogy az Egyesült Államok „alapvetően rasszista vagy szexista”, vagy hogy „bárki egyénileg „felelősséget viselne a vele azonos nemhez vagy népcsoporthoz tartozók által a múltban elkövetett cselekedetekért”.
A Fehér Ház közleménye hangsúlyozta:
„ez a kártékony ideológia óriási megosztottságot okoz, és az emberi természetnek, történelmünknek, alapértékeinknek és nemzetünk világban játszott egyedi szerepének hamis beállításában gyökeredzik”.
Leszögezte azt is: kutatások bizonyítják, hogy a bűntudatra összpontosító tréningek csak megerősítik a torzításokat, és csökkentik a kisebbségek lehetőségeit”.
Az elnöki rendelet értelmében az amerikai hadsereg kötelékében sehol, senki nem vonható felelősségre azért, ha visszautasítja e nézetek támogatását.
„Az amerikaiakat arra kell tanítani, hogy büszkék legyenek ebben a mi nagyszerű országunkban, és ha te ezt nem így gondolod, akkor neked itt semminek nincs értelme”
— írta Trump a rendelet kiadása után a Twitteren.