Az európai zsidók 71 százaléka tapasztalt már antiszemitizmust

Habár 80 százalékban elfogadottnak érzik magukat Európában, a kontinens fiatal zsidóinak 71 százaléka átélt már valamilyen zsidógyűlölő incidenst.

Az Európai Unió által megrendelt felmérés eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra — számolt be erről a Jerusalem Online magazin.

A nem túl hízelgő adatsor arról árulkodik, hogy a koronavírus-világjárvánnyal párhuzamosan erősödik a zsidók elleni gyűlölet. Legalábbis a felmérés szerint a

megkérdezettek nagy többsége, 71 százaléka mondta azt, hogy legalább egyszer saját bőrén tapasztalt antiszemitizmust.

A kutatás eredményeit bemutatták az Izrael és a diaszpóra kapcsolatait vizsgáló albizottságának. A sajtóbeszámoló nem tér ki részletesen a módszertanra, pusztán azt állapítja meg, hogy a kontinens zsidó fiataljaitól gyűjtöttek be adatokat.

Michal Wuns, az albizottság vezetője az eredménnyel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy ezekben az időkben fontos erősíteni a kapcsolatokat Izrael és a diaszpóra között, különös tekintettel az új kihívásokra.

„Kifejezetten fontos meghallgatnunk a zsidó diákokat, akik különösen átérzik a változással járó hangulatot és az ezzel járó új kihívásokat”

— fogalmazott Michal Wuns.

A csütörtöki ismertetőn megjelent néhány diák részletesen is beszámolt azokról az incidensekről, amelyekkel szembesültek az utóbbi időben: az online platformokról érkező gyűlölködés mellett az egyetemen belül és kívül is tapasztaltak olyan verbális és fizikai fenyegetéseket, amelyeknek az elkövetői

azzal vádolták őket, hogy a zsidók úgymond a palesztinok gyilkosai, emberiség elleni bűncselekmények elkövetői és hogy ők egy rasszista néphez tartoznak. Azt is szemükre vetették, hogy úgymond egy elnyomó, apartheid rezsim tagjai. 

Az Izraellel szembeni ellenérzések is felszínre kerültek, ezért többen azzal próbáltak védekezni, hogy inkább eltitkolták származásukat, identitásukat — olvasható a beszámolóban, amely mintegy reménysugárként megjegyzi azt is: a zsidó diákok összességében azért mintegy 80 százalékban elfogadottnak érzik magukat Európában.

Szoros a kapcsolat az Izrael-ellenesség és az antiszemitizmus között

Az antiszemita nézeteket vallók ugyanazok, akik bojkottálnák és apartheid államnak tartják a zsidó államot.