Izraeli tudósok szerint a baktériumok kulcsfontosságúak lehetnek a vírusfertőzések gyógyításában

A kutatást az antibiotikumok felfedezéséhez hasonlítva, a projekt vezetője azt hangsúlyozza, hogy a mostani felfedezések „a különböző vírusos megbetegedéseket, sőt, talán még a jelenlegit is kezelni képes gyógyszerekhez vezethetnek”.

Izraeli kutatók szerint a baktériumok kulcsfontosságúnak bizonyulhatnak a koronavírus és más vírusok által okozott fertőzések gyógyításában, miután a mostani kutatásaik során olyan jelentőségű felismerésekre jutottak, amelyeket csak az antibiotikumok felfedezéséhez tudnak hasonlítani – írja a The Times of Israel.

A Weizmann Tudományos Intézet egy csoportja olyan molekulákat azonosított, amelyeket a baktériumok termelnek, hogy megvédjék magukat, amikor vírusok támadják őket.

A kutatók úgy vélik, hogy a szintetikusan előállítható molekulák ugyanilyen vírusirtó képességgel rendelkeznek majd, ha fertőzött emberi sejtekbe kerülnek. Az elméletet el is kezdték laboratóriumban tesztelni emberi szöveteken.

Egy izraeli gyógyszergyár, a Pantheon Biosciences már meg is szerezte a vírusellenes gyógyszerek kifejlesztésének jogát a mostani eredmények ismeretében.

A Weizmann-kutatás szakmai bírálata megtörtént, és az eredményeit szerdán tették közzé a rangos Nature folyóiratban.

„A felfedezésünk olyan gyógyszerekhez vezethet, amelyek különböző vírusok okozta betegségeket gyógyíthatnak, és megoldást kínálnak a következő járványra, de talán a jelenlegire is” – nyilatkozta Rotem Sorek, a Weizmann Molekuláris Genetikai Osztályának vezető kutatója a The Times of Israelnek.

Sorek a mostani eredményeket az antibiotikumok, azaz a baktériumokban és gombákban található a bakteriális fertőzéseket elpusztítani vagy gátolni képes vegyületek felfedezésével állította párhuzamba.  Az elmúlt évtizedben Sorek által végzett vizsgálatok – minként más tudósok tanulmányai is – azt mutatták, hogy a baktériumok mikroszkopikus méretük ellenére nagyon kifinomult immunrendszerrel rendelkeznek. Különösen alkalmasak a bakteriofágok – a baktériumokat megfertőző vírusok – leküzdésére.

A legújabb felfedezés lényege a viperin. Ez egy enzim, amely az emlősök, köztük az emberek immunrendszere mellett – amint azt Sorek és csapata megállapította –, a baktériumok immunrendszerének is része. „A legtöbb ember meglepődve hallja, hogy a vírusok a baktériumokat is megtámadják, és a baktériumoknak megvannak a maguk védekezési eszközei. A tudósok ugyan tisztában vannak ezzel, ám a közgondolkodásba nem épült be” – mondta el a lapnak Sorek.

„Felfedeztük, hogy a baktériumok elleni küzdelmének egyik módja az, hogy a viperin vírusellenes vegyületeket állít elő, olyan kicsiny molekulákat, amelyek gátolják a vírus replikációját a baktériumokon belül”.

„Úgy véljük, hogy az a mechanizmus, amellyel a baktériumok blokkolják a vírus replikációját, blokkolhatja a bennünket megfertőző vírusok replikációját is. Ezt mindeddig nem erősítettük meg, de jelenleg is teszteljük, hogy a feltételezésünk valóban működik-e a gyakorlatban” – mondta Sorek.

Vírus (a jobb felső sarokban), amint megtámad egy baktériumot. A Weizmann Tudományos Intézet kutatói úgy gondolják, hogy képesek lehetnek a baktériumok vírusok ellen alkalmazott védekező mechanizmusát a gyógyászatban hasznosítani (Fotó: Weizmann Tudományos Intézet)

Csapata egy szélesebb kutatási projekt során fedezte fel a vegyületeket, amelynek mintegy 100 ezer baktérium elemzése is részét képezte.

„Számítógéppel elemeztük 100 ezer baktérium genetikai szekvenciáját, és néhány százat találtunk, amelyek a viperint kódolják, és láttuk, amint a vírusellenes molekulák termelődnek” – tette hozzá.

Sorek nem egyetlen típusú molekulára, hanem molekulák családjára lelt rá. Szerinte ez „izgalmas”, ugyanis felveti annak a lehetőségét is, hogy a különböző vírusok elleni küzdelemben különböző molekulákat lehet használni.

„Reméljük, hogy ez még csak a kezdet, és hogy mindez új kutatási területet nyit meg, melynek révén több baktériumokban megtalálható vírusellenes molekulát ismerhetünk meg, amelyeket az emberiség új gyógyszerekként alkalmazhat a vírusok elleni küzdelemben” – fejezte ki reményét az izraeli kutató.

Vakcina már októberben? Ezt ígéri egy amerikai gyógyszergyár

Az amerikaiak azonban egyre szkeptikusabbak a gyors oltóanyagokkal szemben.