„Báruch Hásem” – zárta beiktatási beszédét az új brazil főbíró

Luiz Fux az első zsidó elnöke a brazil legfelsőbb bíróságnak. A nagyszülei a második világháború idején Romániából menekültek Dél-Amerikába.

Héber kifejezéssel zárta beiktatási beszédét a brazil Legfelsőbb Bíróság első zsidó elnöke — közölte a hírt a The Jewish Telegraphic Agency hétfői cikkében.

„Most megkezdett utamon vezessen alázat, bátorság, függetlenség, körültekintés és fegyelem” — fogalmazott Luiz Fux eskütételkor mondott beszédében, amelynek zárásaként ezt mondta:

Isten védelmezzen engem. Báruch Hásem [Áldott legyen az Örökkévaló].

A riói születésű férfi nagyszülei a második világháború idején menekültek Romániából Brazíliába. Nagymamája régebben a helyi Izraelita Gyermekotthon vezetőjeként szolgált, és korábban Fux maga is szerepet vállalt a zsidó közösség életében.

Környezetének beszámolói alapján a judaizmus elkötelezett követője, és 2014-ben beszédet mondott a Brazil Izraelita Szövetség éves találkozóján is.

Fux korábban már dolgozott a Legfelsőbb Bíróság bírájaként, és kulcsszerepet töltött be a brazil Polgárjogi Törvénykönyv legújabb változatának kidolgozásában is. Mindemellett hazájában íróként és professzorként is ismertté vált.

A bíróság vezető posztjára még Dilma Rousseff korábbi elnök jelölte 2011-ben. Mostani kinevezése különleges pillanatot jelentett a brazil zsidóság számára, amely becslések szerint a 213 milliós lakosságnak mindössze 0,2 százalékát teszi ki a latin-amerikai országban.

Megugrott a bevándorlók száma Izraelben a koronavírus miatt

Az elmúlt hónapban 25 435-en kértek telefonon információt az Izraelbe történő bevándorlásról. Összehasonlításképpen, tavaly júniusban 5 349 ilyen jellegű hívás érkezett.