Nem biztos, hogy megalapozott a koronavírus izraeli áldozatainak száma

Egy parlamenti képviselő és 120 orvos követeli a kormánytól, hogy hozza nyilvánosságra a koronavírus áldozatainak számáról szóló jegyzőkönyveket.

Szerdán reggel az egészségügyi minisztérium által közölt adatok szerint Izraelben a hivatalos koronavírus okozta halálesetek száma 1040 volt, ám a Knesszet koronavírus bizottsága által nemrégiben kiszivárogtatott információk szerint a koronavírussal összefüggésbe hozott halálesetek között számos olyan lehet, amelyet nem feltétlenül a vírus okozott – írja az Arutz7.

A koronavírus bizottság ugyanis megállapította, hogy minden olyan izraeli haláleset esetén, ahol az elhunytról kiderült, hogy a koronavírust hordozott, a COVID-19-et jelölték a halál elsődleges okaként.

Ez minden esetben így történt, függetlenül attól, hogy az elhunyt más súlyos betegségekben – a szívbetegségtől a rákon át az Alzheimerig – halt-e meg, miközben csupán hordozta a vírust – állapította meg a bizottság.

Szakértők szerint a koronavírus okozta halálesetek legalább 30%-át valójában elsődlegesen más okozta, mint a COVID-19.

Az információ nyilvánosságra kerülését követően Joel Razvozov, a Jes Átid párt képviselője, a Knesszet koronavírus-bizottságának tagja, csatlakozott ahhoz a 120 orvoshoz és tudóshoz, akik azt kívánják elérni a miniszterelnöknél, illetve az egészségügyi miniszternél és Izrael koronavírus elleni védekezésének a vezetőjénél, hogy értékeljék újra a koronavírussal összefüggésben hozott izraeli halálozások számadatait.

„Az elmúlt öt hónapban a koronavírus bizottságban úgy éreztük, hogy valami nincs rendben, mintha valaki nem mutatná meg nekünk a valódi statisztikákat és a teljes igazságot”

– mondta Razvozov.

„Ma már tudjuk, hogy a koronavírus áldozatainak számlálására szolgáló módszer alapvetően hibás. Ez az Egészségügyi Minisztérium botrányos magatartásának eredménye, amely közvetlenül befolyásolja a kormány döntéseit, újra és újra korlátozásokhoz vezet és az izraeli gazdaság pusztítását eredményezi. Ezek a statisztikák még Izraelnek a nemzetközi közösségben vörös vagy zöld államként elfoglalt helyzetét is befolyásolják, ami közvetlenül érinti a légi közlekedést, a turizmust és az Izraellel folytatott kereskedelmet”.

Koronavírusos beteg kezelése Izraelben

„Felszólítom a miniszterelnököt és az Egészségügyi Minisztériumot, hogy komolyan foglalkozzanak ezzel a kéréssel, és végezzék el az áldozatok újraszámolását, és az általános helyzet átértékelését. A jelenlegi intézkedések rendkívül rombolóak, felesleges pánikhoz vezetnek, és számos területen károsítják az országot” – tette hozzá.

Dr. Amir Shahar, a netanjai Laniado Kórház sürgősségi ellátási osztályának vezetője elmondta: „Tekintettel arra, hogy az Egészségügyi Minisztérium arra utasított, hogy az [elhunyt] koronavírus diagnózisát minden halotti anyakönyvi kivonatba bele kell írni, azt kell megtudnunk, hogy hány esetben okozta a halált a koronavírus vagy valamilyen szövődménye, és hány esetben valami más súlyos betegség”.

„Ez az információ alapvető a betegség halálozási arányának megértéséhez és a veszélyességének felméréséhez. Vegyük például az Egészségügyi Minisztérium tegnapi hivatalos számát: 1031 halálozás és 135 288 diagnosztizált eset, ami 0,74%-os halálozási arányt jelent. Szinte ugyanolyan, mint az influenza. És ha beleszámítjuk azoknak a fertőzötteknek a számát, akiket soha nem diagnosztizáltak, akkor alacsonyabb halálozási arányt kapunk, mint az influenza esetén. Ez hisztéria. Az intézkedések nem a tényeken alapulnak. Mennyivel alacsonyabb halálozási arányt hozna egy következő lezárás, ha egyáltalán?”

Asher Elhayani professzor, a Meuhedet egészségbiztosító főigazgatója és a Meir Kórház korábbi vezetője így fogalmazott: „Miután az izraeliek millióinak életére és egészségére közvetlenül kiható döntéseket egzakt számok és adatok alapján hozzák meg, amelyeket naponta és óránként idéznek a médiában, a koronavírus-járvány esetében különös jelentősége van annak, hogy e számok teljesen pontosak legyenek. Annak az alapos értékelése és elemzése, hogy az elhunyt betegek halálát a koronavírus okozta, vagy csak megtalálható volt a szervezetükben a vírus, kritikus fontosságú. Ezért biztosnak kell lennünk abban, hogy az Egészségügyi Minisztérium mihamarább elvégezze ezt a feladatot”.

Nagy a baj: azonnali, teljes lezárást javasolnak Izraelben

Legalább egy hónapra újra teljes karantént vezetne be az Egészségügyi Minisztérium a sokkoló kórházi jelentések miatt.