Négyen támadtak egy hászid zarándokra Umánban, a temetőben is tűz volt

Helyi lakosok megsebesítettek egy vallásos zsidót az ukrajnai Umánban. A zsidó temetőben is tűz volt, nem kizárt a gyújtogatás – írja a The Times of Israel.
Egy élelmiszerboltból kilépő hászid zarándokra támadtak rá négyen Umánban. A beszámolók szerint a zsidó turista vérzett a támadás következtében. A férfi legálisan lépett be Ukrajnába. A támadók elmenekültek a helyszínről, a rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Az Israel Hayom izraeli lap pedig arról írt, ukrán forrásokra hivatkozva, hogy tűz ütött ki Umán zsidó temetőjében, ahol néhány sír enyhébben megrongálódott. A tűzoltók eloltották a tüzet, amely gyorsan terjedt a környéken lévő nagy mennyiségű száraz fű miatt.

A hatóságok szerint a tüzet a nagy meleg és a kiszáradt növényzet kombinációja okozta, de nem zárják ki a gyújtogatás lehetőségét.

A szándékosság azért sem állhat távol a valóságtól, mert Umánban napok óta támadások érik az odalátogató hászid zarándokokat, akik a híres Nachman rabbi sírjánál szeretnék ünnepelni Ros Hásánát, vagyis a zsidó újévet, ahogy ezt teszik hosszú évek óta.

Megtámadták a hászid zarándokokat az ukrajnai Umánban (videó)

Egyes umáni lakosok erőszakosan fogadták a haszid zarándokokat, akik a koronavírus ellenére is a városba látogattak a breszlovi Náchám rabbi sírjához. 

Az elmúlt években több tízezer, főleg Izraelből érkező, vallásos zsidó látogatott Umánba, fellendítve ezzel a helyi gazdaságot is.

Most azonban, a vírusveszély miatt a helyiek egy része önhatalmúan fellép az oda még legálisan megérkezett zarándokokkal szemben, és a felvételek alapján néhol a helyi rendőrség szeme láttára bántalmazzák csoportosan a hászid zsidókat.

A beutazási tilalom szombaton lépett életbe Ukrajnában, de sok hászid már előtte megérkezett a helyszínre.

Több eseteben is előfordult, hogy a helyiek nem engedték, hogy a zarándokok elfoglalják az előre kibérelt szállásukat, lökdösték, inzultálták őket. Bár az ott lakók a vírusveszélyre hivatkoztak, sokan mégis maszk nélkül keveredtek közvetlen kontaktusba a zarándokokkal.

Ukrajna a múlt héten bejelentette, hogy szeptemberig lezárja határát a külföldiek előtt, hogy megfékezze az egyre növekvő koronavírus-fertőzéseket. Denys Shmyhal ukrán miniszterelnök azt is jelezte, hogy a kormány betiltja a nagy összejöveteleket Umanban a zsidó újév során.

„Az emberek az életüket féltik és nem akarnak látogatókat” – idézte Olekszandr Tsebriy, Uman polgármesterét a 12-es csatorna.

Ukrajna lezárja határait a külföldiek előtt

Csütörtökön a válságstáb döntést hoz a szeptemberi zsidó újévhez kapcsolódó tömegrendezvények engedélyezéséről, illetve tilalmáról is.