Palesztin vallási vezető: az askenázi zsidóknak vissza kell menniük Európába

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Omar Fora palesztin vallási vezető arról beszélt a gázai Iszlám Dzsihád terrorszerv által fenntartott Al-Quds Al-Youm tévén, hogy az izraeliek célja „Nagy Izrael” létrehozása a Nílustól az Eufráteszig – írja a MEMRI TV.

Az imám úgy véli, hogy

„el fog jönni a nap, amikor Izrael majd földeket követel Medinában”.

Állítása szerint ezt onnan tudja, hogy  „tanulmányozta a történelmet, és ismeri a cionista mozgalom valódi természetét”.

Mint Fora kifejtette,

„az egyedüli zsidók, akiknek joguk van velünk élni Palesztinában, a mi hatóságunk és vezetésünk alatt, azok a zsidók, akik már eddig is Palesztinában éltek”.

A MEMRI TV ezeket a zsidókat a mizráchi, azaz keleti zsidókként azonosítja.

Fora szerint viszont

„az askenázi zsidóknak, akik a tengeren túlról jöttek, Ukrajnából, Oroszországból, Fehérororszországból, Lengyelországból, és letelepedtek ezen a földön, vissza kell menniük oda, ahonnan jöttek. De a mizráchi zsidóknak ugyanolyan jogai és kötelességei lennének, mint nekünk. Velünk élnének, ahogyan Marokkóban is (…).”

Az imám hozzátette, hogy nem a judaizmus ellen vannak, hanem a cionizmus ellen, ami egy „véres, megszálló mozgalom”.

Palesztin imám: a zsidók gyűlölete vallási kötelezettség

Juszuf Makharzah jeruzsálemi prédikációjában beszélt erről, amit egy libanoni TV-csatorna is közvetített.

“Palesztin vallási vezető: az askenázi zsidóknak vissza kell menniük Európába” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Érdekes módon nem követeli, hogy a szfaradi zsidók menjenek vissza abba az arab országba ahonnan elüldözték őket.

    Az öreg tévedésben van. Izraeli zsidók 75%-a Izraelben született következésképpen nem mehet vissza oda ahonnan el sem jöttek.

  2. Érdekes módon nem követeli, hogy a szfaradi zsidók menjenek vissza abba az arab országba ahonnan elüldözték őket.

    Az öreg tévedésben van. Izraeli zsidók 75%-a Izraelben született következésképpen nem mehet vissza oda ahonnan el sem jöttek.

    • Az imámnak nyilván fogalma sincs a zsidók több évezredes történelméről. Nem tudhatja, hogy Herzl és Nordau szefárd származásúak voltak, hogy egyes askenázi zsidók még neveikben is megőrizték szefárd eredetüket (pl Behár György zeneszerző, Asher Oszkár színész, stb), hogy Miskolcon pl volt szefárd rítusú zsinagóga is (a neve is ez volt). Nem beszéltem meg vele, hogy genom-térképem megkapása után abban a meglepetésben volt részem, hogy bennem, a pesti zsidóban, akinek az anyja is Pest szülötte – 3% észak-afrikai szefárd génbeütés is van (valszín az erdélyi Benjamin családnevű dédapán át, aki a török birodalomból jött oda). Akkor most én menjek „vissza”, és csak 3%-ban maradjak itt? És félig askenáz, félig szefárd-marokkói unokáim, akiknek már a szülei is izraeli születésű szábrék – hova menjenek „vissza”?

  3. Ezek el vannak tevedve!! Azt hiszi a nyul viszi a vadaszpuskat! Az Arabok vesztetek el 4 haborut izrael ellen ,amiben 3szor ok voltak az agreszorok ,akor milyen jogi alapon ossza az eszt ez a darab sza….r !? Orulniuk kene hogy izrael nem lovi szet a segu…ek !Mindezt arrol a foldrol amihez semmi kozuk sincsen , regesregen ki kellet volna zavarni a sok buzulmant izrael teruleterol ! Sajos mostmar keso ,es most ok izrael rakfeneje ,ra kene jonni neha ha egy kor elfertozi a testreszt jobb levagni es megsemmisiteni mint hagyni hogy terjedjen tovabb……..