Izraeli kutató: közel a második hullám csúcsa

Egy professzor számításai szerint elképzelhető, hogy további 500 izraeli esik áldozatul a vírusnak szeptember végéig, amikor aztán csökkenni kezdenek majd a megbetegedések. 

A negevi Ben Gurion Egyetem professzora, Mark Last azt jósolja, hogy az izraeli megbetegedések száma három héten belül el fog kezdeni csökkenni – írja a The Jerusalem Post.

Az izraeli lapnak nyilatkozó professzor szerint nincs szükség további lezárásokra, elég, ha a jelenleg is életben levő szigorításokat betartják az emberek, és ha nem tartanak olyan rendezvényeket, amelyek könnyen gócpontokká válhatnak.

Az adatkutatással foglalkozó szakember március óta a Covid-19 statisztikákat elemzi, valamint azokat a becsléseket is figyelembe veszi, amely a be nem jelentett eseteket is igyekeznek megsaccolni. A megállapításait a múlt héten prezentálta egy mesterséges intelligenciával foglalkozó konferencián.

Last elmondta, hogy ha figyelembe veszik a szerológia tesztek eredményeit (hányan lehetnek a betegek valójában a vírus ellen termelt ellenanyagok kimutatása alapján) és a diagnosztizált fertőzéseket, akkor már nem kevesebb, mint egymillió embernek van immunitása.

Megjegyezte, hogy a szerológiai vizsgálatok alapján Izraelben kilenc-tízszer több ember fertőződhetett meg a vírussal, mint a megerősített esetek száma, ami körülbelül 112 ezer körül van.

„Már több, mint egymillió ember rendelkezik antitestekkel, azaz immunitással” – hangsúlyozta.

A professzor szerint ha legalább a lakosság hatoda immunitást szerez és az emberek továbbra is követik a távolságtartásra vonatkozó felhívásokat, akkor a vírus reprodukciós rátája 1 alá zuhan, és elkezdhet csökkenni a megbetegedések száma.

„Arra van szükség, hogy legalább 1,5 millió ember elkapja betegséget, vagyis 140-150 ezer diagnosztizált beteg kell, ez néhány hét alatt bekövetkezhet” – nyilatkozta Mark Last professzor.

A hivatalos adatok szerint az elmúlt héten naponta átlagosan 1300 embert diagnosztizálnak a koronavírussal.

Last szerint a nyájimmunitás jelenleg az egyetlen megoldás. A professzor hozzátette, hogy ha az emberek nem tartják be a szabályokat, akkor természetesen tovább növekedhet a betegek száma.

Mark Last elismerte, hogy jelenleg a számításaik csak annyira megbízhatóak, amennyire a rendelkezésre álló adatok, hiszen az egész nyájimmunitás azzal a feltételezéssel operál, hogy azok, akik átestek a betegsége,n legalább egy-két évig immunitást fognak élvezni vele szemben.

Izraelben sztrájkkal fenyegetnek a tanárok a koronavírus miatt

A tanárok szakszervezete szerint az állam nem biztosítja a tantestületek veszélyeztetett tagjainak a biztonságát.