A Száhel-övezet országai radikális csoportok melegágyaivá váltak, ahol az Iszlám Állam és az al-Kaida helyi szervezetei nem csak a helyi erőkkel, hanem egymással is háborúznak. Hajdú Tímea elemzése.
Nyugat-Afrika forró ege alatt nem csak a koronavírus jelent fenyegetést, hanem a terror is. Az elmúlt két évben 250%-al nőtt meg a terrorvonatkozású erőszak Burkina Fasóban, Maliban és Nigerben. Az említett három ország a Száhel-övezetben található, amelynek válságáról csak egy-egy felvillanó hír tűnik fel a nemzetközi híroldalakon. A területen az Iszlám Állam afrikai ága burjánzik, amelyet a helyi hadseregek, valamint a francia csapatok próbálnak – nem sok sikerrel – feltartóztatni. Amerika kivonulna, a franciák segítséget várnak, a világ pedig nem figyel, miközben a válság potenciálisan kihathat Európára is.
A Száhel-övezet a Szahara alatt húzódó kavicsos és homokos, 5000 kilométer hosszú földsáv, amely arról kapta arabból eredő nevét (száhil), hogy „partként” töri meg a sivatag tengerét – írja Tim Marshall, A földrajz fogságában című művében. A kontinensen keresztben átívelő területet nyugaton Szenegál, keleten pedig Eritrea határolja. Az övezetben található országok határait, ahogy Afrika többi határát is az európai hódítók rajzolták fel a térképre, azonban a törzsi ellentéteket nem tudták egy ceruzavonással megszüntetni.
Az egymással évszázadok óta háborúzó népeket sem lehetett nemzetté kovácsolni azzal, hogy egy államba zárták őket.
A Száhel-övezet országai nagyrészt korábbi francia gyarmatok, és a mai napig francia érdekterületnek számítanak. A jelenlegi dzsihadista hullám elsősorban három Száhel országot érint: Malit, Nigert, és Burkina Fasó-t. Marshall leírása szerint a Száhel egyfajta vallási határ is, hiszen a muszlim hódítók nem tudtak délebbre jutni. A Száhel vegyes vallású terület, túlnyomó részt muszlim, de jelentős a keresztény és az animista kisebbség.
A három országot már évek óta fenyegették dzsihadista szervezetek, és a 2000-es évek óta állandó volt a nyugati katonai jelenlét, ami soha nem volt elegendő ahhoz, hogy megállítsa a radikális csoportokat. Azonban a jelenlegi válság elsősorban a 2011-es „arab tavasz” közvetlen következménye. Kadhafi diktátor megbuktatását a különböző regionális terrorszervezetek és milíciák elszaporodása követte. Will Brown, dakari székhelyű brit tudósító az UnHerd magazinban azt írta,
hogy a félresikerült francia és brit vezetésű katonai beavatkozás bukása ahhoz vezetett, hogy a különböző szélsőséges csoportok rátették a kezüket a líbiai diktátor elképesztő fegyverarzenáljára.
Ebben az Obama kormányzatnak az volt a szerepe, hogy aktívan támogatták a diktátor megbuktatását, és légi segítséget nyújtottak a franciák és a britek számára. Ez a lépés teljesen felborította Észak-Afrika stabilitását, hiszen egészen idáig a nyugati országok „hideg” szövetségben álltak Líbiával. Ez a szövetség különösen fontos volt Európa számára, hiszen Kadhafi megállította azokat, akik Európa felé akartak indulni.
A felfegyverzett dzsihadisták és lázadók egy csoportja megpróbálta elfoglalni Malit, és csak az országot segítő francia hadsereg tudta őket visszaszorítani. A dzsihadisták azonban nem álltak meg, és Brown beszámolója szerint az elmúlt hét évben átszivárogtak a környező országokba is.
A Száhel-övezet iszlamista terrorcsoportjainak eloszlása térképen:
Miután az Iszlám Állam részben kiszorult Szíriából és Irakból, a szervezet az afrikai kavicsos földön vetette meg a lábát. A France 24 adatai szerint az elmúlt évben megsokszorozódtak a támadások, és 2019-ben már több mint 2000 áldozata volt a terrornak. Kezdetben a terror elsősorban Malit érintette, majd átterjedt Nigerre és Burkina Fasóra is. A három ország határvidékein történik a legtöbb támadás. Az egyébként is gyenge kormányzatokkal rendelkező országok nem tudnak mit kezdeni a militáns csoportokkal. A helyzet különösen súlyos válságot okoz Burkina Fasóban, ahol korábban nem volt jelentős a dzsihadista jelenlét. A France 24 adatai szerint csak Burkina Fasóban félmillióra tehető a belső menekültek száma.
A Száhel országainak megsegítésére a terület korábbi gyarmatosítói, a franciák vállalkoztak. Azonban a jelenleg ötezer fős kontingens az elmúlt években kevésnek bizonyult az iszlamisták visszaszorításhoz. A Barkhane Hadművelet során több tucat francia katona esett el és a beszámolók szerint a helyiek is egyre inkább az európaiak ellen fordulnak. A The New York Times a beavatkozást a franciák „végtelen háborújának” nevezte, hiszen a régió válsága katonai eszközökkel megoldhatatlannak tűnik.
A megosztottság, a törzsi ellentétek, a vallási törésvonalak, az éhség, az éghajlati változások és a járványok pusztítása pedig a politikai megoldást is ellehetetlenítik.
A franciák nagyban rászorulnak az amerikai hadsereg drónjaira és légi támogatására, azonban állandó kérdés, hogy meddig maradnak az amerikaiak a kontinensen.
Az amerikai hadsereg által nyújtott védelem és a helyi erők kiképzése létfontosságú a helyi, gyenge felszerelésű hadseregek és a franciák számára is. Az Intercept nemrég nyilvánosságra hozott egy Pentagon térképet, amely szerint az amerikaiaknak 29 katonai bázisa van Afrikában. Az amerikai hadsereg elsősorban Kelet-Afrikában aktív az Al-Shabab terrorszervezet elleni harcban. Azonban Washington soha nem kötelezte el magát arra, hogy valódi erőt vonultasson fel az afrikai hadszíntéren, ami részben a kudarcos 1993-as szomáliai beavatkozásnak köszönhető. Másrészt az amerikai katonai vezetés mára tisztában van azzal, hogy a segítségük létfontosságú lehet, de ténylegesen nem tudják megoldani az afrikai országok összetett törzsi és vallási konfliktusait.
Jelenleg is zajlik a vita, hogy kivonja-e az Egyesült Államok a csapatait a térségből. A kis létszámú amerikai bázisok problémája az, hogy a terroristák kedvelt célpontjaivá válhatnak.
A Pentagon egyes tábornokai az Intercept dokumentumai szerint emelnék az amerikai katonák számát, azonban többször felröppent, hogy a Trump-adminisztráció kivonná vagy legalábbis csökkentené a Száhelben állomásozó alakulatokat. Mike Pompeo februárban Dakarban járt, ahol azt ígérte a Száhel vezetőinek, hogy nem hagyják magára a térséget, és azt nyilatkozta, hogy nem jelent be semmit a sereg létszámával kapcsolatosan.
A franciák más nyugati országok segítségére sem számíthatnak, bár a britek idén megígérték, hogy 250 békefenntartót küldenek ENSZ Mali-i missziója megsegítésére. Will Brown leírja, hogy
az elmúlt pár évben az Európai Unió több százmillió dollárt adott Nigernek, hogy így akadályozza meg a potenciális menekültválságot.
Az ENSZ és az európai vezetők is rendszeresen tárgyalnak a válságról, de érdemi döntés eddig nem született. A dzsihadista csoportok terjedése ahhoz vezethet, hogy olyan bukott államok jöhetnek létre az eddig viszonylagosan stabil országokból, mint Szomália vagy a kettészakadt Szudán. Az elmúlt hetekben katonai puccs történt Maliban, amely a Foreign Affairs cikke szerint potenciálisan destabilizálhatja a régiót. Ugyanis ha polgárháború tör ki, akkor a helyi hadsereg talán nem lesz képes visszaszorítani az iszlamista csoportokat. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy a BBC beszámolója szerint a helyi al-Kaida és az Iszlám Állam egymás elleni háborúba kezdett májusban.
Az Iszlám Állam itt ugyanazokat a metódusokat használja, mint a Közel-Keleten, és gyakran a helyi keresztény kisebbséget célozza.
Az Open Doors adatai szerint a korábban a helyi viszonyok között kiemelkedő vallási toleranciájáról ismert Burkina Fasóban több tucat katolikus papot, valamint protestáns lelkészt gyilkoltak meg vagy raboltak el az iszlamisták. A legsúlyosabb támadás 2019 decemberében történt, mikor a terroristák 35 civilt, többségében nőket mészároltak le.
Félő, hogy a durvuló konfliktus más helyi válságokkal kombinálva menekültválságokat eredményezhet, amely az elmúlt években kiépült és sikerrel működtetett emberkereskedelmi utak miatt potenciális kihívást jelenthet Európa számára.
Brown leírja, hogy ma már a csempészeknek a Szahara se jelent akadály, hiszen autós konvojjal néhány nap alatt át lehet szelni az egykor áthatolhatatlan sivatagot. Bár időnként felröppennek hírek francia turisták és katonák megöléséről, de számtalan más konfliktus, a koronavírus, a gazdasági helyzet és egyéb katonai kihívások miatt várhatóan Európa csak akkor ébred rá a válságra, ha a száheli menekültek már a Földközi-tengeren ringó hajóban próbálják elérni az európai partokat.
