Volt brit főrabbi: egy rabbi tartsa távol magát a politikától!

Jonathan Sacks élesen bírálta azokat az amerikai rabbikat, akik szerinte károsan közel férkőznek a politikához azzal, hogy a jelenlegi elnökválasztási kampányban nyilvánosan biztosítják támogatásukról egyik vagy másik elnökjelöltet.

Egy interjúban intő szavakkal figyelmeztetett Nagy-Britannia korábbi főrabbija, a nemzetközileg ismert vallástudós arra, hogy káros hatása lehet annak, ha egy zsidó spirituális vezető elkötelezi magát egy-egy politikus mellett.

„Attól tartok, az amerikai zsidóság nagyon nagyot hibázik. Ez nem egy kis dolog, ez egy nagyon nagy dolog” 

— fogalmazott Sacks, akit azzal kapcsolatban faggattak, hogy mit gondol arról: több befolyásos amerikai rabbi — például az ortodoxoktól Shmuel Kamenetsky vagy Aryeh Spero — is Donald Trump újraválasztás mellett tett hitet. Sőt, utóbbi még nyilvánosan meg is áldotta a republikánusok jelöltjét a párt eheti nagygyűlésén.

Az interjúban az 1991 és 2013 között főrabbiként szolgáló Sacks egyaránt elítélte azokat a baloldali beállítottságú kollégáit is, akik reform- vagy más irányultságú zsidó közösségek vezetőiként tüntetést szerveztek Trump elnöki beiktatási ceremóniája ellen. A cikk emlékeztet:

Amerikában a nonprofit szervezetként bejegyzett vallási közösségek szabálysértéssel kell hogy számoljanak abban az esetben, ha olyan politikai rendezvényben vállalnak szerepet, amely nem megengedett. 

A rabbi, akit munkája elismeréseként Angliában lovaggá is ütöttek, úgy vélte, „jelentős következménye” lehet annak, ha összemosódik a politika és a judaizmus, hiszen ilyen esetben az eredmény „borzasztó politika és még annál is rosszabb vallás”.

Saját élettapasztalatát említve elmondta, hogy hosszú vezetői pályafutása során  — bár rengeteget dolgozott együtt befolyásos politikusokkal is — mindig is törekedett arra, hogy soha egyetlen politikai szereplő mellett se kardoskodjon, így érthető is a személyes állásfoglalása a más magatartást tanúsító rabbikról: „Attól tartok, nem tudok a legkisebb szimpátiával sem lenni azok iránt, akik rabbiként mondják meg másoknak azt, miként is szavazzanak”

Kulcs az amerikai antiszemitizmus megértéséhez és megfékezéséhez

Mik a napjainkban ismét erősödő zsidóellenesség okai, és hogyan szálljunk szembe velük? Sir Jonathan Sacks volt brit birodalmi főrabbi a Jewish Telegraphic Agency oldalán fejtette ki gondolatait.