Hivatalosan is Trump a republikánusok elnökjelöltje

A Republikánus Párt hivatalosan is Donald Trumpot jelölte az Egyesült Államok elnökének a párt elnökjelölt-állító konvencióján az észak-karolinai Charlotte-ban.

Az elnökjelöltséghez a küldöttek 1276 voksára volt szükség, Donald Trump ezt perceken belül megszerezte.

Beszédében Donald Trump hangsúlyozta: „ez országunk történetének legfontosabb választása”. Megköszönve a jelölést, felidézett kormányzata eredményei közül néhányat. Kiemelte az új kereskedelmi megállapodásokat, vagy az egészségbiztosítás javítása érdekében tett azon döntést, amellyel rendeleti úton kötelezte a biztosítókat a súlyos betegekkel történő biztosításkötésre is.

„A valaha volt legsikeresebb gazdaságunk volt a világjárvány előtt, s a legjobb foglalkoztatási adataink voltak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy kormányzata idején megteremtették az ország energiafüggetlenségét is.

A koronavírus-járványról szólva úgy vélekedett, hogy sok kormányzót „teljesen felkészületlenül” ért a „Kínából érkezett vírus”.

Trump kijelentette: az Egyesült Államok soha nem lesz szocialista ország. Kiállt a szabad fegyvervásárlás és fegyvertartás mellett, s arra figyelmeztetett, hogy egy demokrata párti kormányzat adót emelne és gyöngítené a rendőrséget.

Élesen bírálta a demokratákat, akik szerinte a levélszavazás révén „el akarják lopni” a választást. „A Covidot használják fel a választások eredményeinek ellopásához, a Covidot használják fel, hogy megfosszák az embereket, mindenkit, a szabad és tisztességes választásoktól” – fogalmazott.

President Trump delivers surprise remarks at the 2020 Republican National Convention | FULL

President Trump is speaking at the Republican National Convention in Charlotte, N.C. after being formally nominated as the party’s 2020 nominee today. Republ…