Michael Roth német szociáldemokrata államtitkár nyilatkozata miatt, amelyben antiszemitizmussal vádolta meg Magyarországot.
Michael Roth német szociáldemokrata külügyi államtitkár tegnapi nyilatkozata miatt – melyben antiszemita vádat fogalmazott meg Magyarország kapcsán – holnap délelőttre a Külgazdasági és Külügyminisztériumba kérettük Németország budapesti nagykövetét – írja a TEOL Tolna megyei hírportál.
Mivel én akkor már Kínában leszek, a nagykövetet Magyar Levente miniszterhelyettes fogadja – idézi a TEOL a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán megjelent friss bejegyzést.
Magyarországon a zsidó közösség biztonságban van – írta korábbi Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter hozzátette:
„a zsidó honfitársainknak nem kell félniük, kulturális fesztiváljaikon nincs szükség állig felfegyverzett katonákra, a zsinagógákat és a temetőket állami finanszírozással építettük újjá és büszke házigazdái voltunk tavaly az Európai Maccabi Játékoknak”.
A külügyminiszter arra reagált, hogy Michael Roth német államtitkár – mint írta – „feltette a régi lemezt” és antiszemitizmussal vádolta meg Magyarországot.
Szijjártó Péter kifejtette: a 2012 és 2014 közötti időszakban – amikor külügyi államtitkárként dolgozott – sok és éles vitát folytatott Michael Roth német szociáldemokrata külügyi államtitkárral.
„Michael Roth ugyanis minden létező alkalmat megragad(t) arra, hogy Magyarországot és Lengyelországot támadja” – fogalmazott, hozzátéve: „ez a mai napig így van”.
Ezért támadásaira, már inkább csak legyintenek – írta a miniszter, de megjegyezte: most olyasmit mondott Michael Roth, „ami után nem lehet nem megszólalni”.
Szijjártó Péter a német államtitkárt arra kérte, hogy fejezze be a magyar emberek méltatlan támadását, egyben javasolta, ha legközelebb ilyen súlyos témában megszólal, nézzen körül saját háza táján.





Apám egy magyarországi barátja,( aki egy Nyugat-Magyarországi Hitközség Elnöke) szerint Magyarországban és Budapestben is nyugodtan lehet kipaban közlekedni, ami Berlinben nem javasolt.
Nekem nincsen zsidó felmenőm, de azt világosan látom, hogy a muszlimok, ha beengedik őket, előbb-utóbb leverik a kipákat…
https://www.youtube.com/watch?time_continue=138&v=1cXuwN4nPKs
„a zsidó honfitársainknak nem kell félniük, kulturális fesztiváljaikon
nincs szükség állig felfegyverzett katonákra, a zsinagógákat és a
temetőket állami finanszírozással építettük újjá és büszke házigazdái
voltunk tavaly az Európai Maccabi Játékoknak”A mondat első részének örülök, a többinek nem annyira. Sőt, büszke sem vagyok. Valószínűleg nem vagyok egyedül.
Persze, hogy nem. Errol beszelt nemet baratunk.