Nyolcvan éve, 1940. augusztus 21-én halt meg Lev Trockij orosz forradalmár, akit mexikói száműzetésében gyilkoltatott meg nagy ellenfele, Sztálin. Trockijnak a Szovjetunióban még a neve is tabunak számított, szó szerint eltüntették a történelemből, a hivatalos fényképekről kiretusálták, a dokumentumokból kiradírozták.
Egy zsidó földbérlő családjában született Lev Davidovics Bronstejn néven 1879. november 7-én (a pravoszláv naptár szerint október 26-án) a közép-ukrajnai Janovka faluban. Neveltetése, tanulmányai és mozgalmi tapasztalatai az internacionalista irányzatok felé terelték, pályafutása a hivatásos forradalmáré.
19 évesen tartóztatták le először, 21 évesen száműzték (ekkor vette fel egyik fegyőre után a Trockij nevet), és még mindig csak 23 éves volt, amikor Szibériából Londonba szökve egyéniségével elkápráztatta az orosz szociáldemokrata emigráció vezérkarát.
Trockij kezdetben a bolsevikokkal tartott, de 1903-ban szembekerült Leninnel és a mensevikekhez csatlakozott, majd elvi viták miatt velük is szakított, 1917-ig „frakción kívüliként” próbált közvetíteni a különböző irányzatok között. Emiatt sokan megbízhatatlannak tartották, a vele szemben táplált ellenérzéseket erősítette eleganciája, gyakran arroganciába torkolló fölényessége, műveltségének fitogtatása (Trockij kiválóan írt és egy ideig arról álmodott, hogy író lesz), érdes és parancsolgató modora.
Trockij a mozgalom azon ritka vezetői közé tartozott, akik az elméletben és a gyakorlati munkában is kitűntek, az 1905-ös forradalom idején ő irányította a fővárosi, pétervári szovjetet.
Az 1917. februári forradalom után hazatért és a bolsevik párt Központi Bizottságának tagjává választották. Az októberi bolsevik hatalomátvétel (későbbi hivatalos szóhasználattal: nagy októberi szocialista forradalom) alatt
Leninnel együtt irányította a felkelést, sokan őt tekintették a tényleges vezérnek.
A kormányban külügyi népbiztos lett, de miután a németekkel folytatott breszti béketárgyalásokon nem hajlott a kompromisszumra („Sem háború, sem béke” — vallotta), a hadügyi és haditengerészeti tárca élére helyezték.
Elévülhetetlen érdemeket szerzett a Vörös Hadsereg megszervezésében, a polgárháborús győzelemben. A könyörtelen Trockij hozta létre az első lágereket, amelyeket a szovjethatalom ellenségeinek elszigetelésére szánt.
A hadikommunizmus éveiben a munkahadseregek megszervezőjeként lett híres-hírhedt, a szakszervezeteket meg akarta szüntetni. Nem értett egyet Leninnel, aki egyetlen országban akarta a szocializmust felépíteni, ő a világforradalmat tartotta fontosnak.
Sztálinnal, akit nemes egyszerűséggel „pártunk legkiemelkedőbb középszerűségének” titulált, már Lenin életében szembekerült, mert dühödten kritizálta a pártban uralkodó viszonyokat és a Központi Bizottság tevékenységét.
A Lenin 1924-ben bekövetkezett halála után a pártfőtitkári tisztséget megszerző Sztálin gyorsan leszámolt Trockijjal: pártellenes szervezkedés vezetésével vádolták meg és 1925 januárjában leváltották hadügyi népbiztosi tisztségéről, 1926 októberében kizárták a Politikai Bizottságból, 1927 novemberében a pártból, 1928 januárjában Alma-Atába száműzték, majd 1929 januárjában a Szovjetunió elhagyására kötelezték.
Szovjet nyomásra Törökországból, Franciaországból, majd Norvégiából is kiutasították, végül a távoli Mexikóban telepedett le. 1937-től a marxista festő, Diego Rivera mexikóvárosi házában lakott, de kapcsolatuk megromlott, miután Trockij viszonyt kezdett a művész feleségével, Frida Kahlóval és 1939 tavaszán egy kevésbé biztonságos házba költözött.
Trockij az emigrációból szervezte a „bolsevik-lenini” ellenzéket, létrehozta a IV. Internacionálét, a szovjet rendszert sztálini bonapartizmusként írta le.
A Szovjetunióban ő lett az első számú közellenség, a nagy koncepciós perekben az „ellenzéki csoportok fejeként, a terrorakciók kezdeményezőjeként” emlegették, a trockistának bélyegzés a halálos ítélettel vált egyenlővé. A magas vérnyomástól szenvedő, betegeskedő Trockij 1940 februárjában írta meg politikai végrendeletét, amelyben visszautasította az őt ért vádakat és a forradalom elárulásával vádolta meg Sztálint.
Sztálin 1939-ben adta ki a parancsot vetélytársa meggyilkolására.
A merénylet megszervezésével a belügyi népbiztosság különleges ügyekkel foglalkozó részlegének vezetőjét, Pavel Szudoplatov tábornokot bízta meg, aki több, egymástól független akciót is előkészített.
Az elvakult sztálinista festő, David Alfaro Siqueiros irányította első kísérlet kudarcot vallott: a rendőrruhába öltözött, húsztagú különítmény 1940. május 25-én behatolt a házba és teljesen szétlőtte a szobákat, de Trockij csodával határos módon sértetlen maradt.
Trockij azonban nem kerülhette el sorsát.
A második akció végrehajtója, az NKVD ügynökeként dolgozó spanyol kommunista Ramón Mercader magát egy belga diplomata fiának kiadva, Trockij amerikai titkárnőjét elcsábítva férkőzött bizalmába.
1940. augusztus 20-án, tizedik látogatásán azzal az ürüggyel, hogy egy dokumentumot akar megmutatni, sikerült kettesben maradnia célpontjával, akit az öltönye alá rejtett jégcsákánnyal fejbevágott Trockij másnap halt bele sérüléseibe és a vérveszteségbe.
Trockijt a Szovjetunióban formálisan soha nem rehabilitálták, idegen földben nyugszik.
Gyilkosa megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést és börtönből való szabadulása után Moszkvában élt, ott is temették el. Trockij alakja először 2017-ben, az októberi forradalom századik évfordulóján készült sorozatban tűnt fel az orosz televízióban.
Meggyilkolásának történetéről 1972-ben Richard Burton főszereplésével angol-francia-olasz filmdráma is készült, mely hiteles kordokumentumok, írások alapján próbálja feltárni az ismert forradalmár utolsó napjainak történetét, és választ keres a politikai fanatizmus, elkötelezettség és paranoia kérdéseire.