Dachau felett jártak az izraeli F-16-osok

Német és izraeli katonai gépek közösen tettek tisztelgő repülést az egykori dachaui lágernél, valamint az 1972-es müncheni olimpián kivégzett izraeli sportolóknak állított emlékhely felett.

Mintegy 180 izraeli katona vesz részt azon a kéthetes nemzetközi hadgyakorlaton, amely hétfőn indult Németországban, és amelynek egyik fontos állomása volt a keddi nap.

A katonák a zsidó állam képviseletében egy holokauszt-megemlékezésen vettek részt München környékén. Repülőgépeikkel átrepültek a dachaui koncentrációs tábor felett, akárcsak az 1972-es müncheni olimpián kivégzett izraeli sportolók számára állított emlékhely felett is.

írta a The Times of Israel.

A beszámolók szerint két izraeli F-16-os vadászrepülő és két német Eurofighter repülő kísérte az izraeli légierő Gulfstream G-550 személyszállítóját, amelyen ott voltak mindkét állam légierejének parancsnokai.

Ingo Gerhartz altábornagy és Amikam Norkin tábornok Noervenich, Németország fotó: EPA/Jane Schmidt

Ezek a gépek részei annak a csoportnak, amelyek Izraelből érkeztek a történelmi hadgyakorlatra — ugyanis első alkalommal szerepelnek izraeli repülősök abban a légtérben, ahol a holokauszt idején az akkori német állam képviselői az európai zsidóság megsemmisítésért szálltak harcba.

„A közös gyakorlat a barátságunk jelét mutatja ma”

— fogalmazott a német légierő, a Luftwaffe parancsnoka. Ingo Gerhartz hangsúlyozta: a kooperáció egyben egy emlékeztető is számukra a nácik múltja miatt, és egy nyomaték arra nézve, hogy folyamatosan kell harcolniuk az antiszemitizmus ellen.

A formáció a Luftwaffe lechfeldi repülőterén landolt, ahonnan Ingo Gerhartz és Amikam Norkin egy német-izraeli katonai küldöttség élén a dachaui egykori koncentrációs tábornál működő emlékhelyre utazott és koszorút helyezett el a náci diktatúra idején a lágerbe hurcolt százezrek tiszteletére. A megemlékezésen részt vett Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter is.

Az idei koronavírus-járvány miatt ez az izraeli légierő első idei nemzetközi hadgyakorlata, és nem is terveznek továbbiakat 2020-ra. A hadgyakorlatra a kedden bemutatórepülést tartó járművek mellett hat F-16-os, két Gulfstream és két Boeing 707-essel érkeztek a zsidó állam katonái.

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományában található légi bázisról kirepülő repülősök kéthetes gyakorlatát nemzetközi együttműködés is kíséri, ráadásul az izraeli lapinformáció szerint

a német katonák mellett a magyar légierő pilótái is együtt gyakorolnak majd izraeli kollégáikkal.

Az izraeli katonákat Németország védelmi minisztere, Annegret Kramp-Karrenbauer kalauzolta a dachaui megemlékezésen, ahol voltak szintén magyar résztvevők is. Ott járt Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány vezetője is, aki Facebook-oldalán azt írta, hogy

hálás a sorsnak azért, hogy ma ott lehetett. Felemelő volt az egész megemlékezés az izraeli és a német légierő parancsnokaival.

Dachauban mintegy 40 ezer embert gyilkoltak meg a nácik a második világháborúban.

Izraeli légi(szárny)csapás Németországban

Történelmi eseményre készülnek az izraeli légierő katonái, akik első alkalommal fognak német kollégáikkal annak az országnak a légterében gyakorlatozni, ahol a Harmadik Birodalom idején őseik totális megsemmisítéseire szövetkeztek.