Reuters: Magyarország nem támogatja a Fehéroroszország elleni szankciókat

Magyarország nem támogatja a Fehéroroszország elleni szankciókat – ez derült ki a Reuters szerint diplomáciai forrásokból. A hírről a Népszava számolt be.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, továbbá kilenc uniós tagország követel szankciókat Fehéroroszország ellen. Ez derült ki az uniós külügyminiszterek pénteki rendkívüli ülésén – írja a Reuters nyomán a lap.

Mint arról mi is beszámoltunk, még az ülés előtt, Twitter-üzenetben reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió tagországainak péntek délután tanácskozó külügyminiszterei vitájuk során kinyilvánítják a fehérorosz nép alapvető szabadságokhoz és demokráciához fűződő jogainak uniós támogatását.

A megbeszélésen Lengyelország, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Dánia levélben követeltek szankciókat a tüntetőkkel szembeni erőszakért felelősök ellen, Németország, Ausztria és Svédország pedig már előzőleg is a büntetőintézkedések kiterjesztését követelte.

„Szégyenszemre a magyar kormányt az interneten is dokumentált brutális fehérorosz rendőri fellépés, illetve a börtönből kiengedettek hátborzongató beszámolói, és a testükön látható horrorisztikus sérülések sem hatották meg” – írja a Reuters nyomán a Népszava.

Diplomáciai források szerint ugyanis a külügyminiszteri ülésen Magyarország jelezte egyet nem értését a szankciókkal.

A mai csak előkészítő ülés volt, döntés csak néhány hét múlva várható, de a jelek szerint Budapest továbbra is kiáll a saját nemzete ellen kegyetlenül fellépő Alekszander Lukasenko diktátor ellen – állítja a baloldali napilap.

Keleti partnerünk, Lukasenko

Fehérorosz ügyben a magyar álláspont teljesen érthetetlen, rejtély, hol van itt a magyar nemzeti érdek. Seres László publicisztikája.