Az ultimátumokban és válságokban bővelkedő, alig három hónapja megalakult egységkormány politikusai még mindig csak abban tudnak egyetérteni, hogy szeptember elsején megkezdődik az iskola.
A zsidó állam történetében sosem tartottak egy éven belül háromszor parlamenti választásokat, és az sem fordult még elő, hogy Benjamin Netanjahu ne tudott volna kormányt alakítani, nemhogy sorozatban háromszor.
A hónapokig tartó kampányolásnak és a végtelennek tűnő sikertelen kormányalakításoknak váratlanul a koronavírus-válság és Beni Ganz vetett véget. Ganz saját elmondása szerint bár egy percig sem bánta meg, de Netanjahu kormányhoz csatlakozva magas politikai árat fizetett azért, hogy megszűnjön a legitim kormány nélküli politikai vákuum.
Eközben a miniszterelnök az elmúlt 1,5 év során lassan, de biztosan vesztette el saját parlamenti szövetségeseit, míg végül az egész jobboldali tömb inkább átült az ellenzék soraiba. A hosszú éveket és kormányokat megélt Likud-koalícióból mára egyedül az ultraortodox (haredi) pártok (Sász és Jahadut Hatora) maradtak meg a miniszterelnök mellett.
A szükségből megalakult Netanjahu – Ganz koalíció révén Arje Deri (Sász) nagy álma vált valóra, aki mindig is “egy a 80-as évekbeli, egymással egyetértő nagy kormányt” (Michael Semes, Kan) szeretett volna látni maga körül és a Knesszetben.
A “mindenben egyetértő” egységkormányról szóló idilli megállapodás buktatója az apró betűs résznél keresendő. Az izraeli törvények szerint ugyanis minden költségvetés nélkül létrehozott kormánynak száz napon belül jóvá kell hagynia saját pénzügyi működési tervét, különben életképtelenné válik.
A rotációs megállapodás szerint a jelenleg helyettes Ganz jövő novemberben váltaná Netanjahut a miniszterelnöki poszton. A felek közötti megállapodás egyetlen esetben válik automatikusan semmissé, amennyiben a költségvetést a Knesszet augusztus 25-ig nem fogadja el, és így Netanjahu marad az ügyvivő miniszterelnök az új kormány beiktatásáig. Igaz a költségvetés problémája ily módon nem fog megoldódni, és tovább húzódhat az új kormány beiktatása után újabb száz napig.
A pénzügyi szakemberek számára érthetetlen módon – a politikai elemzők számára már kevésbé – a miniszterelnök ragaszkodik az apró betűs részhez, vagyis szerinte a korona-vészhelyzeti kabinetnek a válságos gazdasági helyzet közepette először egyéves költségvetést, majd jövő márciusig a következő évre vonatkozót kell elfogadnia. A miniszterelnök által preferált szűk pénzügyi tervezet tulajdonképpen mindössze két hónapra vonatkozó év végi költségvetést jelent, Ganz viszont kitart a koalíciós megállapodás szerinti kétéves terv megszavazása mellett.
A Netanjahu és Ganz közötti vita alapja kizárólag politikai, és nincs köze a költségvetés gazdasági megfontolás alapján történő esetleges átcsoportosításaihoz, vagy szövevényes számtani egyenletekhez.
A márciusi választások után az akkor még ügyvezető kormány élén Netanjahu gyors zárlatot rendelt el a gazdaság befagyasztásával egyidejűleg. Az új politikai kihívásnak számító koronafertőzés első hullámának továbbterjedését nemzetközi viszonylatban is elismerten sikerült megakadályozni, ennek következményeként a miniszterelnök és a Likud támogatottsága látványosan nőtt.
Az akkori közvélemény-kutatások eredményei szerint Netanjahu és pártja új választások esetén a jelenlegi 36-hoz képest, 41-42 mandátumra számíthatott volna.
A Netanjahu-Ganz kormány száznapos költségvetési vitához kötött automatikus megszűnése új választás esetén biztos győzelmet jelenthetett volna a Likudnak, legalábbis három hónappal ezelőtt. A koronakabinet leginkább politikai döntései nyomán történt korlátozások meggondolatlan feloldása után rövid időn belül megugrott a fertőzések száma, a stagnáló munkanélküliség következtében tovább mélyült a gazdasági válság, így a Likud támogatottsága meredeken visszaesett, többnyire az ellenzék javára.
Az anyagi gondokkal terhelt és a követhetetlen korlátozásokba belefáradt izraeliek mozgósítására alapozott új választások végeredménye a jelenlegi helyzetben meglehetősen bizonytalannak tűnik.
A Ganz-koalíciót támogató, de különálló kettős Joáz Hendel és Cvi Hauzer (Derech Eretz) a választások elkerülése végett benyújtott törvényjavaslata kitolja az állami költségvetés jóváhagyásának határidejét újabb száz nap erejéig. Likud-források szerint a miniszterelnök állítólag hajlandó lenne a szerdán a Knesszet elé kerülő javaslat első olvasatát elfogadni az új választások miatti általános felháborodás lehűtésére, abban viszont már senki sem kételkedik, hogy végül a miniszterelnök ellenállásán bukna el a törvénymódosítás.
Jiszráel Katz pénzügyminiszter (Likud) a súlyos koalíciós válság megelőzése érdekében azzal a javaslattal állt elő, hogy Ganz szavazza meg a miniszterelnök éves költségvetését, cserébe a kabinet is megszavazza Hauzerék javaslatát mindhárom olvasatban, így végül Ganz önként járulhatna hozzá saját bukásához. Igaz, ily módon nem novemberben, hanem csak jövő márciusban szűnne meg az egységkormány.
Véletlenül vagy sem, de a költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslat ugyanúgy ma kerül a Knesszet elé szavazásra, mint Jáir Lapid (Jes Atid – Telem) a “vádemelés alatt álló törvényhozók kormányalakításáról” szóló törvényjavaslata. Lapid saját bevallása szerint sincs esélye a javaslat elfogadására, a törvény benyújtása az ellenzék (és szavazóik) számára szimbolikus.
A költségvetés valamint az új választások kiírása mellett illetve ellen harcoló kormány és ellenzék összecsapásai közepette a miniszterelnök elutasította Ganz hétfőn bejelentett 24 órás ultimátumát, másrészről többfrontos (választási) kampányba kezdett, óvatosan felmelegítve a kudarcba fulladt júliusi szuverenitás kiterjesztését is.
A feszült helyzet és az értelmetlen ultimátumokba torkolló kormányválság helyrebillentésére politikai esélye és érdeke a haredi pártokon kívül jelenleg másnak nincs.
Az Arje Deri vezette Sász már korábban jelezte, hogy támogatja a költségvetés határidejének meghosszabbítását, Mose Gafni (Jahadut Hatora, a pénzügyi bizottság elnöke) azonban úgy véli, hogy “új választás kiírása a legmegtévesztőbb dolog lenne, ami történhet és nem tudna a zsinagógában az emberek szemébe nézni”, ezért a költségvetés azonnali elfogadását sürgeti.
Az ultraortodox vezetőket mindkét fél a maga módján saját javára szeretné “behúzni”. Ganz célja a választások megakadályozása, ezért cserébe állítólag felajánlotta a Gafniék számára nagyon fontos, ultraortodox katonákra vonatkozó “sorozási” törvény megszavazását. Netanjahu pontosan az ellenkezőjére, vagyis az új választások támogatásra akarja rávenni a vallásos politikusokat a költségvetés kikerülésével rendelkezésre álló (állítólag 400 milliós) támogatás biztosításával.
Az ellenzék a Netanjahu-Ganz kabinet legújabb válságát saját javára fordítaná, ezért várhatóan különösebben senkit sem fognak támogatni.
Avigdor Liberman (Jiszrael Bejtenu) kijelentette, hogy nem szavazza meg a költségvetés határidejének halasztását, ugyanakkor jelezte, hogy pártja csak akkor hajlandó támogatni a Likudot, ha Netanjahu nyugdíjba megy.
Bezalel Szmotrics, az elmúlt hetekben látványosan megerősödött nemzeti vallásos Jamina képviselője pedig határozottan elzárkózott a miniszterelnök állítólagos “szűk jobbalodali kormányra“ irányuló tervétől mondván, “Netanjahu szétbontotta a [jobboldali] blokkot, sajnos nincs lehetőség az újraegyesítésre”.
Az elemzők véleménye megoszlik abban, hogy a súlyos gazdasági válság és a politikusokból kiábrándult izraeliek az előző alkalmakhoz képest várhatóan visszafogottabb érdeklődése ellenére a miniszterelnök megkockáztatna-e egy, akár vereséggel is végződő novemberi választást, vagy kiegyezne Ganzcal, akinek viszont már nincs sok vesztenivalója.
A vészhelyzeti egységkormány célja a koronavírus továbbterjedésének megállítása, illetve a gazdasági helyzet, vagyis a költségvetés stabilizálása lett volna — helyette az ultimátumokban és válságokban bővelkedő, alig három hónapja megalakult egységkormány politikusai még mindig csak abban tudnak egyetérteni, hogy szeptember elsején megkezdődik az iskola.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.