A kóser élelmiszeripar fejlesztését is támogatja a kormány

Nem a kiszolgáltatottsághoz vezető nemzetközi hitelek, hanem a magyar emberek munkája jelenti a magyar gazdaság sikerének zálogát – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a sütő- és édesipari termékeket, alapanyagokat gyártó Nébar Kft. több mint 665 millió forintos fejlesztéséhez nyújtott, 282 millió forint támogatásról szóló okirat átadásán kedden Baján.

Szijjártó Péter kijelentette, a most megvalósított fejlesztések Magyarország számára biztosítják azt, hogy más országokkal, más gazdaságokkal szemben versenyelőnyre tegyen szert. Éppen ezért a most beruházásokat végrehajtó vállalatok számára az egész nemzet hálával tartozik.

A malomipari és tartós élelmiszereket gyártó Nébar Kft. kapacitásbővítő fejlesztése, azért is nagy jelentőségű, mert ez a beruházás a magyar gazdaság export teljesítményének további növeléséhez vezet. Termékeiket ugyanis Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban és Izraelben is keresik

— fogalmazott.

A BAON beszámolója szerint a rendezvényen Tóth András, a Nébar Kft. ügyvezető igazgatója a cég eddigi eredményeiről beszélt.

A pandémiát megelőzően, 2019-ben 17 százalékos nettó árbevétel növekedést tudtunk elérni. Ezt az ütemet mindenképpen szeretnénk tartani. A különböző nyugat-európai országokba történő exportunk bővítése, valamint USA és Izrael piacaira szállított termékeink jelentik a sikernek a kulcsát

– mondta köszöntőjében Tóth András. A 25 éve működő családi vállalkozás vezetője beszámolt arról, hogy a koronavírus-járvány miatt az exportkereskedelem némileg megtorpant, de szerencsére egyetlen dolgozójuktól sem kellett megválniuk. A termékfejlesztés, illetve a raktárra termelés jellemezte ezt az időszakot a sütő- és édesipari, valamint tartós élelmiszereket gyártó cégnél, ahol már ismét teljes kapacitással termelnek.

Olyan korszerű üzemet szeretnénk létesíteni a támogatás segítségével, amely háromszor nagyobb lesz a mostaninál

– mondta el Tóth András, aki hozzátette: a technológiai fejlesztések mellett új termékekkel – krékerekkel, magpasztákkal – is megjelennek majd a piacon.

A nyilvános cégadatok szerint a 34 embert foglalkoztató Nébar Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2018-ban 506 millió forint volt. A vállalat adózott eredménye 2018-ban 43 millió forint volt.

Magyar siker: elsőként kapott glatt kóser pecsétet a csengelei libamáj

A magyar kóser vágóhíd termékét az Izraeli Főrabbinátus látta el pecsétjével, így mostantól exportálni is lehet a kiváló minőségű terméket Izraelbe.