„A történelem tükrében a cionizmus nyert”

Peter Beinart egyike az Izrael kapcsán leggyakrabban megnyilvánuló amerikai liberális zsidó értelmiségieknek. A palesztin oldal mellett felszólaló álláspontjait korábban is többször kritizálták cionista zsidók az amerikai médiában. Most Benjamin Kerstein közölt publicisztikát a Tablet magazinban, ahol arról ír, hogy miért is téved Beinart, mikor feladja a zsidó állam szükségességének gondolatát.

Kerstein véleménycikkének egy részében úgy érvel, hogy mindig is létezett egy cionista zsidó álláspont, mely úgy vélte, hogy a zsidóság egy nép, és mivel nép, úgy joga van az önrendelkezéshez és a saját hazához. Ezen kívül létezett egy anticionista álláspont is, mely szerint a zsidóság nem nép, és ezért a nem-zsidó népek döntenek a sorsáról. Utóbbi szerint a zsidó haza gondolata vagy a vallással, vagy az emberi jogokkal szembeni bűn.

Kerstein szerint Beinart cikke, melyet nemrég a New York Times közölt, és melynek címe „Nem hiszek többé egy zsidó államban” volt, az utóbbi érveknek klasszikus példája, „unalmas” cikk, amely a régi érveket hozza elő újra. Beinart szerint „itt az ideje, hogy a hagyományos kétállami megoldást elhagyjuk, és elfogadjuk az egyenlő jogokat zsidók és palesztinok számára. Itt az ideje elképzelni egy zsidó hazát, amely nem zsidó állam”.

Beinart azért is kritizálta a zsidóságot, mely túlságosan sokat foglalkoznak a holokauszttal, és attól félnek, hogy valakik le akarják ölni őket. „A »holokauszt-lencsén« keresztül szemlélt világ azt eredményezte, hogy sok zsidó azt hiszi: ha nincsen zsidó állam, az zsidó öngyilkosságot jelentene”. Ez szerinte tévedés, mert „a palesztinok békésen fognak élni a zsidók oldalán, ha egyenlő jogokat kapnak”.

Mint Kerstein fogalmaz, a cikkel kapcsolatban nem érdektelen tény, hogy Beinart a Massachusetts államban lévő Cambridge-ben nőtt fel. Ez egy gazdag negyed, ahol a Harvard Egyetem is van. „Cambridge a társadalmi és tudományos privilégium fellegvára” – jegyzi meg a szerző.

Kerstein ezzel szemben, mint leírja, szegény zsidó családban nőtt fel. Édesapja kiskereskedő volt, aki egyszer nem tudta kicserélni a kocsijának betört hátsó szélvédőjét, és ezért egy szemeteszsákat ragasztott rá. „Fagyoskodva utaztunk a kocsiban, és benzinfüstöt szagoltunk, egészen addig, amíg össze nem szedte a pénzt, hogy kijavítsa” – idézi fel a szerző. Kerstein azt is megemlíti, hogy állami iskolába járt, ahol muszlim diáktársai Izrael lépései miatt támadták őt.

De „mindig is ismertem privilegizált zsidókat” – jegyzi fel a szerző. „Ők voltak azok, akik magániskolába jártak. Akiknek már a szülei is egyetemre jártak. Akiknek medencéjük volt otthon, és minden évben új autót kaptak. Akiknek a szülei eljötték a széder-estre, és arról beszéltek, hogy Mózes olyan, mint Oszama bin Láden, és feltették a kérdést, hogy biztosan ostobaság-e Izraelt vádolni a szeptember 11-i támadásokért. Akik a Yale-re, a Harvardra és a Princetonra jártak, mintha olyan egyszerű lenne kifizetni több százezer dollárt egy belépőért a déli, fehér, protestáns középosztályba.”

És ez a réteg, írja Kerstein, boldog is kellene, hogy legyen. „Ők sosem néztek szembe azzal [amivel mi]. Nekik sosem mondták a muszlim osztálytársaik, hogy Izraelnek nincsen joga létezni, és hogy Louis Farrakhan csodálatos”. „Ha létezik olyan, hogy a privilégium lényege, akkor az a biztonság. A tény, hogy biztonságban vagy, hogy megóvnak, és a privilegizált zsidók sosem tapasztalták [ezt az antiszemitizmust]. És ezért teljesen haszontalanok a mi számunkra”.

„A legjobb esetben ezek a zsidók érdektelenek a cionizmussal szemben, Izraellel szemben, és még a zsidósággal szemben. Itt nem judaizmusra gondolok, a vallásra, vagy a halachára, és nem is az identitásra. Itt arra az egyszerű tényre gondolok, hogy az vagy, aki vagy, mert nem lehetsz más, és ezt nem is szégyelled”.

A szerző szerint Beinart privilegizált egyén, és ezért azt hiszi, hogy nincs szükség a cionizmusra.

„Privilegizált helyzetéből nem látja a cionista zsidókat. Nem lát minket, nem érdekeljük őket, nem hisz bennünk, és nem tud szeretni minket. Beinart szeretné felszabadítani magát tőlünk”.

Kerstein szerint viszont a cionista zsidók „azért cionisták, mert nem privilegizáltak. És mivel nem voltak privilégiumaink, ezért szükségünk volt egymásra. Szükségünk volt a méltóságra, erőre, egymás segítésére és az önvédelemre, amit csak az állam ad meg nekünk”.

„Talán Beinartnak igaza van abban, hogy nincs szüksége arra, amire nekünk – de én kételkedem ebben. Az egyenlőség jó dolog, de a zsidók számára futó és feltételes dolognak bizonyult. Ha jók lesztek – figyelmeztet Beinart – akkor egyenlőségben élhettek a palesztinokkal egy közös országban. Ha rosszak lesztek – fenyeget Beinart – akkor magatokra hagyunk egy olyan mozgalommal, amely ki akar irtani titeket . . . És csak mi döntjük el, hogy jók vagytok-e.”

Kerstein kijelenti, hogy

„amit viszont mi, cionista zsidók tudunk, az az, hogy hazatérésünk [őseink földjére] az ilyen ítéleteket érdektelenné tették. A történelem tükrében [az anticionista] érv veszetett, és a cionista érv nyert. És ennek tükrében az olyan privilegizált zsidók mint Beinart küzdhetnek, de csak olyanok lesznek, mint azok, akik oly’ régen azért siránkoztak, hogy visszatérhessenek Egyiptomba”.

Cikkért így zárja:

„Mi, cionista zsidók, egyszerű választ adunk nekik és Beinartnak. Ahogy egyikünk [Ze’év Zsabotyinszkij] régen fogalmazott: »Nem kell elnézést kérnünk semmiért. Nép vagyunk, mint minden más nép. Azok vagyunk, akik vagyunk. Magunknak jók vagyunk, nem fogunk megváltozni, és nem is akarunk”«.”

A teljes cikk itt olvasható.

Akik sivát ültek Trump miatt, avagy miért liberálisok az amerikai zsidók?

Az eltérő tapasztalatok egyre messzebb távolítják egymástól az Egyesült Államok és Izrael zsidóságát.

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.