Peter Beinart egyike az Izrael kapcsán leggyakrabban megnyilvánuló amerikai liberális zsidó értelmiségieknek. A palesztin oldal mellett felszólaló álláspontjait korábban is többször kritizálták cionista zsidók az amerikai médiában. Most Benjamin Kerstein közölt publicisztikát a Tablet magazinban, ahol arról ír, hogy miért is téved Beinart, mikor feladja a zsidó állam szükségességének gondolatát.
Kerstein véleménycikkének egy részében úgy érvel, hogy mindig is létezett egy cionista zsidó álláspont, mely úgy vélte, hogy a zsidóság egy nép, és mivel nép, úgy joga van az önrendelkezéshez és a saját hazához. Ezen kívül létezett egy anticionista álláspont is, mely szerint a zsidóság nem nép, és ezért a nem-zsidó népek döntenek a sorsáról. Utóbbi szerint a zsidó haza gondolata vagy a vallással, vagy az emberi jogokkal szembeni bűn.
Kerstein szerint Beinart cikke, melyet nemrég a New York Times közölt, és melynek címe „Nem hiszek többé egy zsidó államban” volt, az utóbbi érveknek klasszikus példája, „unalmas” cikk, amely a régi érveket hozza elő újra. Beinart szerint „itt az ideje, hogy a hagyományos kétállami megoldást elhagyjuk, és elfogadjuk az egyenlő jogokat zsidók és palesztinok számára. Itt az ideje elképzelni egy zsidó hazát, amely nem zsidó állam”.
Beinart azért is kritizálta a zsidóságot, mely túlságosan sokat foglalkoznak a holokauszttal, és attól félnek, hogy valakik le akarják ölni őket. „A »holokauszt-lencsén« keresztül szemlélt világ azt eredményezte, hogy sok zsidó azt hiszi: ha nincsen zsidó állam, az zsidó öngyilkosságot jelentene”. Ez szerinte tévedés, mert „a palesztinok békésen fognak élni a zsidók oldalán, ha egyenlő jogokat kapnak”.
Mint Kerstein fogalmaz, a cikkel kapcsolatban nem érdektelen tény, hogy Beinart a Massachusetts államban lévő Cambridge-ben nőtt fel. Ez egy gazdag negyed, ahol a Harvard Egyetem is van. „Cambridge a társadalmi és tudományos privilégium fellegvára” – jegyzi meg a szerző.
Kerstein ezzel szemben, mint leírja, szegény zsidó családban nőtt fel. Édesapja kiskereskedő volt, aki egyszer nem tudta kicserélni a kocsijának betört hátsó szélvédőjét, és ezért egy szemeteszsákat ragasztott rá. „Fagyoskodva utaztunk a kocsiban, és benzinfüstöt szagoltunk, egészen addig, amíg össze nem szedte a pénzt, hogy kijavítsa” – idézi fel a szerző. Kerstein azt is megemlíti, hogy állami iskolába járt, ahol muszlim diáktársai Izrael lépései miatt támadták őt.
De „mindig is ismertem privilegizált zsidókat” – jegyzi fel a szerző. „Ők voltak azok, akik magániskolába jártak. Akiknek már a szülei is egyetemre jártak. Akiknek medencéjük volt otthon, és minden évben új autót kaptak. Akiknek a szülei eljötték a széder-estre, és arról beszéltek, hogy Mózes olyan, mint Oszama bin Láden, és feltették a kérdést, hogy biztosan ostobaság-e Izraelt vádolni a szeptember 11-i támadásokért. Akik a Yale-re, a Harvardra és a Princetonra jártak, mintha olyan egyszerű lenne kifizetni több százezer dollárt egy belépőért a déli, fehér, protestáns középosztályba.”
És ez a réteg, írja Kerstein, boldog is kellene, hogy legyen. „Ők sosem néztek szembe azzal [amivel mi]. Nekik sosem mondták a muszlim osztálytársaik, hogy Izraelnek nincsen joga létezni, és hogy Louis Farrakhan csodálatos”. „Ha létezik olyan, hogy a privilégium lényege, akkor az a biztonság. A tény, hogy biztonságban vagy, hogy megóvnak, és a privilegizált zsidók sosem tapasztalták [ezt az antiszemitizmust]. És ezért teljesen haszontalanok a mi számunkra”.
„A legjobb esetben ezek a zsidók érdektelenek a cionizmussal szemben, Izraellel szemben, és még a zsidósággal szemben. Itt nem judaizmusra gondolok, a vallásra, vagy a halachára, és nem is az identitásra. Itt arra az egyszerű tényre gondolok, hogy az vagy, aki vagy, mert nem lehetsz más, és ezt nem is szégyelled”.
A szerző szerint Beinart privilegizált egyén, és ezért azt hiszi, hogy nincs szükség a cionizmusra.
„Privilegizált helyzetéből nem látja a cionista zsidókat. Nem lát minket, nem érdekeljük őket, nem hisz bennünk, és nem tud szeretni minket. Beinart szeretné felszabadítani magát tőlünk”.
Kerstein szerint viszont a cionista zsidók „azért cionisták, mert nem privilegizáltak. És mivel nem voltak privilégiumaink, ezért szükségünk volt egymásra. Szükségünk volt a méltóságra, erőre, egymás segítésére és az önvédelemre, amit csak az állam ad meg nekünk”.
„Talán Beinartnak igaza van abban, hogy nincs szüksége arra, amire nekünk – de én kételkedem ebben. Az egyenlőség jó dolog, de a zsidók számára futó és feltételes dolognak bizonyult. Ha jók lesztek – figyelmeztet Beinart – akkor egyenlőségben élhettek a palesztinokkal egy közös országban. Ha rosszak lesztek – fenyeget Beinart – akkor magatokra hagyunk egy olyan mozgalommal, amely ki akar irtani titeket . . . És csak mi döntjük el, hogy jók vagytok-e.”
Kerstein kijelenti, hogy
„amit viszont mi, cionista zsidók tudunk, az az, hogy hazatérésünk [őseink földjére] az ilyen ítéleteket érdektelenné tették. A történelem tükrében [az anticionista] érv veszetett, és a cionista érv nyert. És ennek tükrében az olyan privilegizált zsidók mint Beinart küzdhetnek, de csak olyanok lesznek, mint azok, akik oly’ régen azért siránkoztak, hogy visszatérhessenek Egyiptomba”.
Cikkért így zárja:
„Mi, cionista zsidók, egyszerű választ adunk nekik és Beinartnak. Ahogy egyikünk [Ze’év Zsabotyinszkij] régen fogalmazott: »Nem kell elnézést kérnünk semmiért. Nép vagyunk, mint minden más nép. Azok vagyunk, akik vagyunk. Magunknak jók vagyunk, nem fogunk megváltozni, és nem is akarunk”«.”
A teljes cikk itt olvasható.
Jó példa arra, amikor az ideológia felülírja a tényeket
Ilyen beinart-ok sok kárt okoznak a mi számunkra.
Az egész világ számára!
A zsidóság sokszinü népcsoport és képessége fenmaradásában A.D.5780 bizonyitja erös fennmaradási hitében túlélésének megannyi ellene irányult kiirtási érdekekben bárhol is a világmindenségben.is létezik más népcsoportokkal együtt. A zsidó lélek Isten ajándéka …A nemzeti haza , Erec Israel a teremtö erö örök szövetségeseként hitében és reményében alkotójának .
A vallásfilozófus Tatár György írja valahol, hogy a zsidóság kimaradt a történelemből, amin talán azt kell érteni, hogy a zsidóság nem vett részt a nemzetek egymás feletti hegemóniájáért folytatott küzdelmeiből, nagyjából a történelmi újkor és legújabb kor idején. Ez a kívülállás mérhetetlen, más népekéhez nem fogható tudást eredményezett, ugyanakkor folyamatos életveszély közepette,mérhetetlen szenvedéssel járt. A cionizmus – véleményem szerint legalábbis – elsődleges célja, hogy a zsidó népet megóvja attól, hogy a történelem elpusztíthassa. De nem az, hogy valamiféle XIX; XX. századi állapotba, hagyományos nemzetállami keretek közé tolja vissza. Azt gondolom, hogy a modern, (és ha szabad ezt a jelzőt használnom) progresszív cionizmus nem nacionalizmus (mindenesetre legalábbis jó lenne, ha nem az lenne). Izrael a remény földje és a védelem záloga, és hogy ez így is maradjon arra az állam, mint szükséges infrastruktúra, jelent garanciát, de akkor sem valami közel-keleti (vagy inkább európai) átlagország: nem léphet vissza a történelembe. Nem a zsidóságnak kell visszalépnie a történelembe, hanem a világ népeinek kell a történelmet megszüntetve – ha úgy tetszik – zsidóvá válnia.
A nacionalizmus és a populizmus, ezen belül a szellemi elittel szembeni averzió a
félművelt vagy egészen műveletlen kispolgár ideológiája és sajátossága, aki a műveletlenségéből fakadó frusztrációját a törzs akol-melegében tudja feloldani. Kevés szomorúbb jelenség létezik a populista, nacionalista zsidónál, aki némely kelet-európai „mutáns”, kaméleon-antiszemita (senki sem gondolhatja komolyan, hogy – csak egy példa sok közül – a NER jellegzetes figurájának, ifjabb Lomniczi úrnak, az a baja Szerb Antallal, hogy az A világirodalom története vastagabb, mint a Magyar irodalomtörténet) rendszerekben talál szövetségest. Ő a másodfajú Bourbon: semmit sem tanult, és mindent elfelejtett.
Hurrá! Pontosan.
Sajnos azonban a fordítás helyenként hibás, emellett sokkal értelmesebb lett volna, ha a Tablet cikk egésze meg lett volna adva magyarul, feltéve hogy a fordítás gondosan le lett volna ellenőrizve egy arra hivatott szakember által.
A lényeg azonban az, hogy a Beinart-féle fröcsögések semmivel sem többek, mint megannyi falra hányt borsó. A kutyák ugatnak, miközben a győzedelmes cionista karaván nyugodtan és céltudatosan halad tovább.
A világ tele volt a Beinart-féle baromságokkal a cionista mozgalom pirkadatától kezdve, és a vészkorszakig a világ cionistái viszonylag nagyon kicsiny hányadát tették ki a világ zsidóságának, mindig és mindenütt. Ez a helyzet csak a Holocaust után változott meg (és akkor is csak bizonyos mértékben), és csak a hat napos háború végétől kezdve lehetett állítani, hogy az átlag zsidók óriási többsége valóban Izrael Állama mellé állt. Ez azonban sohasem állt és ma sem áll se a politikai motivációjú, hevesen anticionista liberális, „progresszív”, illetve szélsőbaloldali zsidó értelmiség kicsiny, de jelentős befolyású csoportjai esetében, se pedig a vallásos motivációjú bizonyos, ugyancsak hevesen anticionista haszid, illetve ultraortodox szekták köreiben.
Szóval, amint már az ógörögök is hajtogatták, semmi új a nap alatt. Anticionista zsidók, amint az antiszemitizmus létezése általában, amolyan „cost of doing business” a zsidóság fősodra számára. Kellemetlen, de egy erős Izrael lehetővé teszi a helyzet megfelelő és folyamatos kezelését.