„A történelem tükrében a cionizmus nyert”

Peter Beinart egyike az Izrael kapcsán leggyakrabban megnyilvánuló amerikai liberális zsidó értelmiségieknek. A palesztin oldal mellett felszólaló álláspontjait korábban is többször kritizálták cionista zsidók az amerikai médiában. Most Benjamin Kerstein közölt publicisztikát a Tablet magazinban, ahol arról ír, hogy miért is téved Beinart, mikor feladja a zsidó állam szükségességének gondolatát.

Kerstein véleménycikkének egy részében úgy érvel, hogy mindig is létezett egy cionista zsidó álláspont, mely úgy vélte, hogy a zsidóság egy nép, és mivel nép, úgy joga van az önrendelkezéshez és a saját hazához. Ezen kívül létezett egy anticionista álláspont is, mely szerint a zsidóság nem nép, és ezért a nem-zsidó népek döntenek a sorsáról. Utóbbi szerint a zsidó haza gondolata vagy a vallással, vagy az emberi jogokkal szembeni bűn.

Kerstein szerint Beinart cikke, melyet nemrég a New York Times közölt, és melynek címe „Nem hiszek többé egy zsidó államban” volt, az utóbbi érveknek klasszikus példája, „unalmas” cikk, amely a régi érveket hozza elő újra. Beinart szerint „itt az ideje, hogy a hagyományos kétállami megoldást elhagyjuk, és elfogadjuk az egyenlő jogokat zsidók és palesztinok sázmára. Itt az ideje elképzelni egy zsidó hazát, amely nem zsidó állam”.

Beinart azért is kritizálta a zsidóságot, mely túlságosan sokat foglalkoznak a holokauszttal, és attól félnek, hogy valakik le akarják ölni őket. „A »holokauszt-lencsén« keresztül szemlélt világ azt eredményezte, hogy sok zsidó azt hiszi: ha nincsen zsidó állam, az zsidó öngyilkosságot jelentene”. Ez szerinte tévedés, mert „a palesztinok békésen fognak élni a zsidók oldalán, ha egyenlő jogokat kapnak”.

Mint Kerstein fogalmaz, a cikkel kapcsolatban nem érdektelen tény, hogy Beinart a Massachusetts államban lévő Cambridge-ben nőtt fel. Ez egy gazdag negyed, ahol a Harvard Egyetem is van. „Cambridge a társadalmi és tudományos privilégium fellegvára” – jegyzi meg a szerző.

Kerstein ezzel szemben, mint leírja, szegény zsidó családban nőtt fel. Édesapja kiskereskedő volt, aki egyszer nem tudta kicserélni a kocsijának betört hátsó szélvédőjét, és ezért egy szemeteszsákat ragasztott rá. „Fagyoskodva utaztunk a kocsiban, és benzinfüstöt szagoltunk, egészen addig, amíg össze nem szedte a pénzt, hogy kijavítsa” – idézi fel a szerző. Kerstein azt is megemlíti, hogy állami iskolába járt, ahol muszlim diáktársai Izrael lépései miatt támadták őt.

De „mindig is ismertem privilegizált zsidókat” – jegyzi fel a szerző. „Ők voltak azok, akik magániskolába jártak. Akiknek már a szülei is egyetemre jártak. Akiknek medencéjük volt otthon, és minden évben új autót kaptak. Akiknek a szülei eljötték a széder-estre, és arról beszéltek, hogy Mózes olyan, mint Oszama bin Láden, és feltették a kérdést, hogy biztosan ostobaság-e Izraelt vádolni a szeptember 11-i támadásokért. Akik a Yale-re, a Harvardra és a Princetonra jártak, mintha olyan egyszerű lenne kifizetni több százezer dollárt egy belépőért a déli, fehér, protestáns középosztályba.”

És ez a réteg, írja Kerstein, boldog is kellene, hogy legyen. „Ők sosem néztek szembe azzal [amivel mi]. Nekik sosem mondták a muszlim osztálytársaik, hogy Izraelnek nincsen joga létezni, és hogy Louis Farrakhan csodálatos”. „Ha létezik olyan, hogy a privilégium lényege, akkor az a biztonság. A tény, hogy biztonságban vagy, hogy megóvnak, és a privilegizált zsidók sosem tapasztalták [ezt az antiszemitizmust]. És ezért teljesen haszontalanok a mi számunkra”.

„A legjobb esetben ezek a zsidók érdektelenek a cionizmussal szemben, Izraellel szemben, és még a zsidósággal szemben. Itt nem judaizmusra gondolok, a vallásra, vagy a halachára, és nem is az identitásra. Itt arra az egyszerű tényre gondolok, hogy az vagy, aki vagy, mert nem lehetsz más, és ezt nem is szégyelled”.

A szerző szerint Beinart privilegizált egyén, és ezért azt hiszi, hogy nincs szükség a cionizmusra.

„Privilegizált helyzetéből nem látja a cionista zsidókat. Nem lát minket, nem érdekeljük őket, nem hisz bennünk, és nem tud szeretni minket. Beinart szeretné felszabadítani magát tőlünk”.

Kerstein szerint viszont a cionista zsidók „azért cionisták, mert nem privilegizáltak. És mivel nem voltak privilégiumaink, ezért szükségünk volt egymásra. Szükségünk volt a méltóságra, erőre, egymás segítésére és az önvédelemre, amit csak az állam ad meg nekünk”.

„Talán Beinartnak igaza van abban, hogy nincs szüksége arra, amire nekünk – de én kételkedem ebben. Az egyenlőség jó dolog, de a zsidók számára futó és feltételes dolognak bizonyult. Ha jók lesztek – figyelmeztet Beinart – akkor egyenlőségben élhettek a palesztinokkal egy közös országban. Ha rosszak lesztek – fenyeget Beinart – akkor magatokra hagyunk egy olyan mozgalommal, amely ki akar irtani titeket . . . És csak mi döntjük el, hogy jók vagytok-e.”

Kerstein kijelenti, hogy

„amit viszont mi, cionista zsidók tudunk, az az, hogy hazatérésünk [őseink földjére] az ilyen ítéleteket érdektelenné tették. A történelem tükrében [az anticionista] érv veszetett, és a cionista érv nyert. És ennek tükrében az olyan privilegizált zsidók mint Beinart küzdhetnek, de csak olyanok lesznek, mint azok, akik oly’ régen azért siránkoztak, hogy visszatérhessenek Egyiptomba”.

Cikkért így zárja:

„Mi, cionista zsidók, egyszerű választ adunk nekik és Beinartnak. Ahogy egyikünk [Ze’év Zsabotyinszkij] régen fogalmazott: »Nem kell elnézést kérnünk semmiért. Nép vagyunk, mint minden más nép. Azok vagyunk, akik vagyunk. Magunknak jók vagyunk, nem fogunk megváltozni, és nem is akarunk”«.”

A teljes cikk itt olvasható.

Akik sivát ültek Trump miatt, avagy miért liberálisok az amerikai zsidók?

Az eltérő tapasztalatok egyre messzebb távolítják egymástól az Egyesült Államok és Izrael zsidóságát.