„Politikai provokáció”: egyre nő a feszültség Washington és Peking között

Peking pénteken felszólította Washingtont a délnyugat-kínai Csengtuban létesített amerikai konzulátus bezárására – adta hírül a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna.

A kínai külügyminisztérium közlése szerint a lépéssel arra kívántak válaszolni, hogy az Egyesült Államok kedden váratlanul elrendelte Kína houstoni főkonzulátusának bezárását. „A Kína által foganasított intézkedés jogos és szükséges válasz az Egyesült Államok indokolatlan lépésére” – áll a kínai tárca közleményében.

Amerikai tisztségviselők a houstoni konzulátust ipari kémkedéssel és amerikai állampolgárok megfélemlítésével vádolták, az amerikai külügyminisztérium pedig amerikai szellemi tulajdon, valamint amerikaiak személyes adatainak védelmével indokolta a kínai külképviselet bezáratását.

Caj-Vej, Kína Houstonban állomásozó főkonzulja azonban a bizonyítékok hiányára mutatott rá a vádakkal kapcsolatban.

A Politico amerikai híroldalnak csütörtökön nyilatkozó Caj elmondta: konzulátusa „további értesítésig” nyitva marad, vagyis a jelek szerint nem tervezik betartani a helyi idő szerint pénteken délután 4 óráig kijelölt határidőt.

A houstoni kínai főkonzulátus épületének udvarán álló kukákból a bejelentés után hírügynökségi jelentések szerint magas lángok csaptak fel: videofelvételek tanúsága szerint egyértelmű, hogy a kínai diplomaták dokumentumokat égettek el. Lefilmeztek egy tűzoltóautót is, amely az épület előtt várt, de nem mehetett be oltani, mivel az épület kínai tulajdonban van.

A kínai külügyminisztérium már szerdán jelezte, hogy ellenlépésre készül, és politikai provokációnak nevezte az amerikai intézkedést. A pénteki közleményben úgy fogalmaznak: „a kínai-amerikai kapcsolatok jelenleg nem Kína reményei szerint alakulnak, és ezért az Egyesült Államok a felelős”.

China informs U.S. to close its Consulate General in Chengdu

Chinese Foreign Ministry on Friday informed the U.S. Embassy in China of its decision to withdraw its consent for the establishment and operation of the U.S….

A kínai külügyi tárca emiatt ismételten felszólította Washingtont, hogy azonnali hatállyal vonja vissza „hibás döntését”, és teremtsen megfelelő körülményeket ahhoz, hogy a kétoldali kapcsolatok helyreállhassanak. A közleményből nem derül ki, hogy a csengtui amerikai konzulátus bezárásának mikorra szabtak határidőt. A csengtui konzulátus hatáskörébe tartozik egyebek mellett a tibeti kérdés is.

Az Egyesült Államok a pekingi nagykövetség mellett a dél-kínai Kantonban (Kuangcsou), Sanghajban, valamint az északkeleti Senjangban működtet konzulátusokat. Kínának pedig a houstoni mellett San Franciscóban, Los Angelesben, Chicagóban és New Yorkban állomásoznak konzulátusai, Washingtonban pedig a nagykövetsége.

A két ország kapcsolatai az elmúlt időszakban jelentősen megromlottak.

Az Egyesült Államok Kínát teszi felelőssé a koronavírus-világjárványért, és rendszeresen megvádolja szellemi tulajdon ellopásával, a hongkongi autonómia korlátozásával és a muszlim vallású ujgur népcsoport emberi jogainak megsértésével.

További ütközőpontokat jelent Tajvan, illetve Kínának a Dél-Kínai-tengert illető területi követelései.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egy csütörtöki beszédében arra szólította fel az Egyesült Államok szövetségeseit, hogy működjenek együtt az amerikai kormányzattal a Kínai Kommunista Párt „magatartásának” megváltoztatása érdekében. A kínai állami sajtó a Kínával szembeni amerikai fellépést javarészt az elnökválasztási kampány részeként értelmezi, és Kína társadalmi működésének, illetve politikai szándékainak félreértését látja benne.

Mike Pompeo kifejtette, hogy álláspontja szerint Hszi Csin-ping kínai vezető „igazán hisz a csődbe jutott totalitárius ideológiában”.

Arra sürgette a kínai emberek mellett az Egyesült Államok szövetségeseit is, hogy működjenek együtt az amerikai kormányzattal a Kínai Kommunista Párt „magatartásának” megváltoztatása érdekében. Ugyanakkor tartózkodott attól, hogy rendszerváltoztatásra ösztökélje a kínai állampolgárokat.

Élesen bírálta Pekinget a Hszincsiang tartomány nyugati vidékein létrehozott, általa „koncentrációs táboroknak” nevezett internálótáborokért is, ahová a muszlim vallású ujgur kisebbségieket zárják, kínai hivatalos álláspont szerint „nevelési célokból”.

Azt mondta, hogy maga is találkozott Hszincsiangból elmenekült ujgurokkal és kazahokkal.

A Peking szócsövének tartott Global Times egy csütörtöki vezércikkben úgy fogalmazott: „az Egyesült Államok a hetvenes évek elejétől áll kapcsolatban Kínával, és abban bízott, hogy a kapcsolatok révén kialakult piacgazdaság robbanásszerű fejlődése végül Kína politikai liberalizációjához vezet majd, ám csalódnia kellett”. A kínai kormányzat kommunikációjában rendszeresen hangsúlyozza, hogy Kína nem törekszik hegemóniára, és nem kívánja megváltoztatni az Egyesült Államokat.

Kína ujgur kényszermunkásokkal gyártatja a védőmaszkokat?

A New York Times szerint Kína ujgurokat kötelez illegálisan kényszermunkára a védőfelszerelések előállításához.