Szijjártó Péter külügyminiszter Izraelbe készül

Azt írja a baloldali Haaretz című izraeli lap, hogy a magyar külügyminiszter Gabi Askhenazi meghívására érkezik rövid látogatásra Izraelbe.

A látogatásnak az is különös jelentőséget adhat, hogy a napokban 11 Európai Uniós (EU) ország levélben sürgette az EU külpolitikájának vezetőjét, hogy készüljenek erélyes válaszokkal arra az esetre, ha Izrael valóban megteszi a korábban meghirdetett annektálási, szuverenitásának kiterjesztésével kapcsolatos politikai lépését.

Joseph Borrell már korábban is több alkalommal szólalt fel a „nemzetközi jog megsértése ellen” azzal kapcsolatban, hogy a zsidó állam hosszú hónapok óta tervezgetgi az annektálást.

Most a lap arról tesz említést, hogy Szijjártó Péter és delegációja a következő héten Izraelben tárgyal kollégájával, Gabi Ashkenazival. A felek minden bizonnyal érintik a nemzetközi közvélemény által hevesen bírált annektálási terveket. A tervet, amelyet — sok országgal szemben — Magyarország mind a mai napig nem ítélt el — emeli ki a Haaretz.

A két külügyminiszter egyaránt nagy tisztelője a labdarúgásnak, sőt, Pisont István személyében közös idolt is találtak egymásnak. A magyar futballista Szijjártó kedvenc csapatából — Budapest Honvéd — igazolt el több mint 25 évvel ezelőtt Izraelbe, ahol játszott Ashkenazi kedvenc — Hapoel Tel Aviv — csapatában is.

„Fordítási hiba”? A múlt heti magyar-izraeli külügyi káosz háttere

A magyar külügy a zűrzavart követően rövid időn belül korrigált, és a “félreértést” „fordítási hibára” hárította.