New Yorkban Bill de Blasio, a város demokrata párti polgármestere is segített BLM-feliratot mázolni az Ötödik sugárúton az úttesten Donald Trump amerikai elnök tulajdonában álló ház előtt. Az amerikai vezérkari főnök pedig a konföderációs katonai vezetőkről elnevezett támaszpontok átnevezését szorgalmazta.
A citromsárga óriásbetűkkel felfestett Black Lives Matter (BLM, Fekete Életek Számítanak) feliratot többen és több órán keresztül készítették a Trump-toronyépületnél. Bill de Blasio polgármester azt nyilatkozta: az úttestre felfestett szavak „felszabadítják az Ötödik sugárutat”.
„Mutassuk meg Donald Trumpnak azt, amit nem ért meg, fessük fel éppen az ő otthona előtt” – mondta a demokrata párti politikus, akinek afroamerikai felesége is segédkezett a festésben.
Az amerikai elnök néhány nappal ezelőtt egy sor Twitter-bejegyzésben „a gyűlölet jelképének” nevezte az Egyesült Államokban egyre több helyen az úttestre felfestett BLM-feliratokat, és amikor tudomást szerzett arról, hogy az Ötödik sugárúton is felfestik, akkor azt írta, hogy ezzel „elcsúfítják ezt az elegáns sugárutat”.
Az úttesten lévő BLM-feliratok elcsúfítása, vagy átfestése gyűlölet-bűncselekménynek minősül,
legalábbis erre enged következtetni, hogy szerdán egy kaliforniai kisvárosban gyűlölet-bűncselekmény vádjával indítottak büntető eljárást egy házaspár ellen, mert az amerikai nemzeti ünnep napján, július 4-én, fekete festékkel elkezdték átfesteni a sárga óriásbetűket.
Nicole és David Nelson a San Franciscótól mintegy 60 kilométernyire délnyugatra fekvő Martinez városka lakói, a belvárosban lemázolt járdán kezdték fekete festékkel lefedni a sárga BLM-betűket. A rendőrségi közlemény szerint „festékes dobozokkal és festőhengerekkel jelentek meg, azzal a kifejezett céllal, hogy barbár módon tönkre tegyék a falfestményt”. A közlemény hangsúlyozta azt is: „a közösség jelentős időt szentelt arra, hogy elkészítse a falfestményt”, amelyet a házaspár „gyűlölködő és értelmetlen módon” megpróbált átmázolni.
A Nelson-házaspár ellen nemcsak gyűlölet-bűncselekmény, hanem vandalizmus és vandalizmus elkövetésére alkalmas eszközök birtoklása miatt is vádat emeltek.
A konföderációs katonai vezetőkről elnevezett támaszpontok átnevezését szorgalmazta Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője csütörtökön egy kongresszusi bizottsági meghallgatáson.
Milley tábornok hangsúlyozta: annak idején politikai döntés nyomán nevezték el a támaszpontokat a konföderációs időszak és az amerikai polgárháború (1861-1865) katonai vezetőiről, így most is politikai döntést kell hoznia az átkeresztelésükről. A tábornok megjegyezte: a hadsereget a támaszpontok nevének „megosztó jellege” aggasztja.
Ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy az amerikai hadsereg egyike azon amerikai intézményeknek, ahol a kisebbségek leginkább jelen vannak. Hozzáfűzte, hogy az amerikai szárazföldi hadseregben szolgálatot teljesítők több mint 20 százaléka afroamerikai, és egyes egységeknél ez az arány a 30 százalékot is meghaladja.
Mark Milley leszögezte, hogy „nagyon komolyan” kell foglalkozni bizonyos jelképekkel: például a konföderációs zászlókkal, a szobrokkal és a katonai támaszpontok neveivel.
A most vitatott nevű katonai bázisok az Egyesült Államok déli tagállamaiban vannak, és kivétel nélkül a polgárháború déli csapatai vezetőinek nevét viselik. Az észak-karolinai Fort Bragg például Braxton Bragg tábornokét, aki az elszakadáspárti déliek tábornoka volt, s leginkább arról ismert, hogy 1863-ban nagy vereséget szenvedett Chattanoogánál.
Mark Esper védelmi miniszter már június elején egy nyilatkozatban „nyitottnak” mondta magát a katonai támaszpontok átnevezésére. Donald Trump amerikai elnök ugyanakkor ellenzi ezt, mondván, hogy a támaszpontok a nevükkel együtt immár „az amerikai örökség” részei.





Mi jöhet még? A vörösre festett szobrokról festék lemosása, vagy a graffitik letakarítása számít majd ezentúl a vandalizmusnak?
Mi jöhet még? A vörösre festett szobrokról festék lemosása, vagy a graffitik letakarítása számít majd ezentúl a vandalizmusnak?
Politikai, ideológiai döntés lesz.
Szabadság vagy halál !
Na meg az is ha megpróbálod normálisan élni az életed, megvédeni a tulajdonod és nem csókolgatod térden állva a feketék cipőjét…
Ha nem teszed akkor már rasszistabűncselekményt követtél el, ha nem vagy velük akkor ellenük, milyen ismerősen cseng nem?
„A történelem nem ismétli önmagát, de rímel rá” – Mark Twain (betiltottrasszistaíró)
van kb 20 ember a videon, azért ez elég kevés xd
A kínai kis ember kellene ,no meg pár tank ,és tűzparanc ! Vége a fehér embereknek ! USA -t már a fekete „kultúra ” uralja !
Ki tudja, a kommunista-kapitalizmus amilyen örömteli fogadtatásra lelt a multicégek körében a kultúrmarxizmus formájában — akkor most felcsapom az alufóliacsákóm és:
Lehet hogy ez volt a tűzparancs, oszd meg és uralkodj 😛
Úgy látszik, hogy szép lassan tényleg mindenki megbolondul és a söpredék pedig nyomul. Persze a sok százéves történelem teljes lerombolása nem lesz egyszerű feladat. Viszont a brutális fekete terror és önkény immáron reális veszéllyé vált.
Pontosan. Ezek nem fognak leallni ha a demokraták nyernek. Ha nem kapjak meg amit akarnak akkor rogton belerugnak a most oket tamogato demokratakba.
Szemét demokrata csürhe. Nyíltan a blm oldalára áll. Egy csomó ember meghalt már miattuk. Ot mondhatni gyerek gyilkosok. Amúgy jó lenne tudni hogy miért hőzöngenek. Trump ellen vagy a féketek jogaiért? Ez egy szervezett megmozdulás. Trumpnak ki kellett volna takarítania a kezdéskor az összes fontos posztot.
Beindult,s javaban folyik a balliberalis media-elit vezette kulturharc, az afroamerikaiak jogaira hivatkozva.Ugyanaz a hozzaalas, .a tortenelemhez, es mindenhez, ,mint pl.Rakosi elvtars ,/ugye / alatt Magyarorszagon ..Csak meg meszebb mennek…Vagy fekete, vagy feher…atmenet …is, ha, talan, stb…az nincs…nekik nincs. A nyelvben es a valosagban azonban van…Nem meglepo, hogy osszszolalkozott a New Yorki zsidokkal a demokratanak nevezett polgarmester…Kalifornia allam , Holywood…nem csak a demokata nevu part kozpontja, de a szexualisan elferdulteke is…gyermekmegrontas,, feketemagia, .stb…by cabalist