Összefog az annektálás ellen a Hamász és a Fatah

A Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet összefog riválisával, a Ciszjordániában kormányzó Fatah párttal Izrael ciszjordániai annektálási terve ellen – jelentette a Háárec című izraeli újság honlapja csütörtökön az MTI szerint.

Összefogásukat közös sajtótájékoztatón jelentette be Rámalláhban Dzsibril Radzsúb, a Fatah főtitkára, és Száleh al-Arúri, a Hamász helyettes politikai vezetője, aki Bejrútból, az internet segítségével vett részt az eseményen.

Mindketten arra figyelmeztettek, hogy az annektálás megakadályozza a jövendő palesztin állam létrehozását Izrael mellett. Radzsúb egyenesen olyan lövedéknek nevezte a tervet, amely megöli a palesztin-izraeli viszály kétállami megoldását.

Dzsibril Radzsúb hangsúlyozta, hogy a két frakció nyugodt és kiegyensúlyozott megbeszélést folytatott, és jelentős lépést tett a palesztinok régóta várt egysége felé.

Al-Arúri szerint virtuális találkozójuk lehetőséget teremt egy új szakasz elindítására és egy új stratégia kidolgozására, és összehasonlította a jelenlegi politikai környezetet a második palesztin felkelés, vagyis intifáda kitörése előtti helyzettel.

Ajman Ode, az izraeli arab pártok közös listájának elnöke is csatlakozott a palesztin megbékélést támogató megbeszéléshez. Szerinte a frakciók kibékülése az annektálás elleni küzdelemhez, a megszállás megszüntetéséhez és az igazságos béke eléréséhez szükséges lépés.

„A folyamatos megosztottság csak azokat szolgálja, akik folytatják a megszállást és az apartheid létrehozását. Aki a kétállami megoldást támogatja, az támogatja a megbékélést is” – hangsúlyozta az izraeli arab politikus.

Rámalláhban és Jerikóban szerdán – az izraeli kormány annektálásra kitűzött napján – diplomáciai és népi ellenállásra és tiltakozásokra szólították fel a palesztinokat.

A Fatah és a Hamász évek óta viszályban állnak egymással. A Hamász 2006-ben megnyerte a palesztin parlamenti választásokat, de miután sikerét nem tudta politikai hatalomra váltani, erőszakosan, puccsal uralma alá hajtotta 2007-ben a Gázai övezetet, elűzve onnan a Fatah politikusait.

Ez Ciszjordánia és a Gázai övezet, a két palesztin területi egység politikai kettéválásához vezetett, amelyet számos, egyiptomi közvetítéssel zajló békítő tárgyaláson sem tudtak eddig áthidalni.

„Itt az ideje, hogy hűségesek legyünk az igaz cionista álomhoz”

Egy izraeli telepes szerint bizonyos izraeli lépések szenvedést okoztak a palesztinoknak, de a legnagyobb lehetőséget még így is Trump terve jelenti számukra.