Jóváhagyta Donald Trump amerikai elnök 9500 amerikai katona kivonását Németországból – jelentette be a Pentagon helyi idő szerint kedden Washingtonban.
Jonathan Hoffman, a védelmi tárca szóvivője részleteket nem árult el, de kiemelte, hogy a csapatkivonás növelni fogja az Oroszországgal szembeni elrettentést, és erősíteni fogja a NATO-t.
Trump korábban többször bírálta Németországot, mert megítélése szerint Berlin nem fordít elég pénzt védelmi célokra.
A Pentagon bejelentését megelőzően amerikai szenátorok kétpárti csoportja, köztük olyan republikánusok is, mint Lindsey Graham és Marco Rubio módosító javaslatot jelentett be a védelmi kiadásokról szóló törvényhez, amellyel korlátozni akarják az elnök lehetőségeit a németországi csapatkivonás kérdésében. A módosítás értelmében nem lehetne csapatkivonásra pénzt fordítani, mindaddig, amíg a védelmi tárca nem igazolja, hogy a kivonás nem árt az Egyesült Államok vagy szövetségesei biztonságának.
Hoffman elmondta, hogy a Pentagon tájékoztatni fogja a törvényhozást, majd egyeztetést kezd szövetségeseivel a folytatásról.
Trump korábban felvetette, hogy az amerikai csapatok egy részét Németországból Lengyelországba vezényelhetik át.





merkel szembe megy az USA-val ,s közben élvezi az amerikai adófizetők által finanszírozott védőernyőt.
Hosszú-hosszú évek óta az amerikai adófizetők zsebéből volt és van finanszirozva Németország biztonsága – és miközben Merkel fennhangon „farkast” kiabálgat(ott) – az alatt álszent pofával üzletelget(ett) és pénzelte ill. pénzeli mind a mai napig a Putyin nevű farkast.
Ez a Merkel nevu baba annyira visszataszito, idiota, sajat nepe eskudt ellensege…/is/ ….hogy nem irunk rola semmit, mert kieg a papir, felrobban a computer.by cabalist
Az európaiak elég gazdagok,sikeresek és különösen nagyon okosak, szóval próbálják megvédni magukat a nem létező orosz veszély ellen. Ha már nem tudják, vagy nem akarják megvédeni magukat a közel keleti hódítóktól.