Vihar egy haszid közösség körül az Egyesült Arab Emírségekben

Vihar dúl az új dubaji Chabad közösség körül, miután az elmúlt hetekben úgy reklámozták az új szervezetet, mint az ország első hivatalosan elismert „zsidó közösségét”. Az egyetlen probléma az, hogy nem ők az elsők – írja a The Times of Israel. 

A hatóságok múlt héten elrendelték, hogy a közösség, amely a város másik zsidó közösségéből szakadt ki, azonnal függessze fel a közösségi média fiókjait. Ezt nem tették meg, ehelyett átnevezték az oldalakat, amiken hetekig azt reklámozták, mintha ők lennének az Egyesült Arab Emirátusok első hivatalosan is elismert zsidó gyülekezete.

A Levi Duchman által vezetett közösség Twitter-fiókjáról már levette a hivatalos jelzőt, de a szervezet honlapja még nem változtatta meg a leírást.

A The Times of Israel forrásai szerint azzal, hogy megszegték a rendeletet, csak felbosszantották az Emírség vezetését, így nem valószínű, hogy megkapják a reklámozott elismerést.

Duchman rabbi az Egyesült Államokban született, de már évek óta az Arab-félszigeten él és aktív tagja volt annak a zsidó közösségnek, ami már tíz éve jelen van az országban. Az elmúlt hónapokban a rabbi megnyitotta saját közösségi központját, amelyben van zsinagóga, a város más részeiben pedig tanulószobákat is elhelyeztek.

Az első zsidó közösség már több mint tíz éve jelen van az Egyesült Arab Emírségekben, és az elmúlt években már a helyi vezetés támogatását is megnyerték. Jelenleg is zajlik a közösség hivatalos elismertetése.

Videó a közösségről, amit a szaúdi tulajdonú Al Arabiya adott le: 

The Jewish Community of the UAE

Prayer for THE WELFAREof theGOVERNMENTandUAE MILITARYFORCESSocial Media:➖Instagram: https://instagram.com/jewishUAE ✅➖Twitter: https://twitter.com/JewishUae …

Nem lehet tudni, hogy pontosan hány zsidó él az országban, a haszid közösséget támogató Sonny Wolf üzletember szerint kb. 1500 főre tehető a számuk.

Azok a rabbik, akik eddig elkerülték a nyilvánosságot, rossz szemmel néztek Duchman rabbi kampányára. A The Times of Israelnek nyilatkozó forrás szerint a rabbi először a már létező közösségben robbantott puccsot, majd mikor ez sikertelennek bizonyult, megpróbált saját közösséget alapítani. Az új közösség népszerű volt a fiatalok között.

Egy helyi rabbi azt nyilatkozta a Ynetnek, hogy nem probléma, ha több közösség nyitja meg a kapuit, azonban fontos lenne, hogy jobb legyen az együttműködés.

Izraeli-arab összefogás a vírus ellen

Netanjahu kijelentette: együttműködnek az Emírségekkel a kutatás, a fejlesztés és a technológia terén, „hogy az egész térség jólétét növeljék”.