László Imre a Heti TV reggeli műsorában összekeverte Josef Mengelét és Nelson Mandelát.
Ismét kellemetlen helyzetbe került Budapest XI. kerületének polgármestere, aki nemrég nyilvánosan kért bocsánatot korábbi kijelentéseiért. Mint múlt heti cikkünkben írtunk róla, László Imre egy önkormányzati ülésen Adolf Hitler munkásságát vagy annak egy részét méltatta.
„‘36-ban vagy ’37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejetett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan, a világgazdasági válság után. Aztán ami utána történt, az már nem igazán fér ebbe a képbe bele” – jelentette ki Újbuda polgármestere a Hír TV birtokába került hanganyag szerint.
A zsidó származású képviselő ezután nyilatkozatban kért bocsánatot, majd a Heti TV egyik műsorában próbálta elmagyarázni, hogy miről szólt az a képviselő-testületi vita, amelyen elhangoztak a náci vezetőről mondott szavai.
László Imre azonban tévesen úgy idézte fel, hogy az előterjesztés szerint Josef Mengeléről, az auschwitzi haláltábor hírhedt orvosáról akartak volna elnevezni egy közterületet a kerületében. Amikor Breuer Péter műsorvezető rákérdezett, hogy tényleg a kegyetlen háborús bűnösről volt-e szó, a DK-s polgármester azt mondta, hogy „megkeveredett”, és valójában Nelson Mandelára gondolt.
A kellemetlen interjúrészlet 2 perc 20 másodperctől látható a műsorban:
A múltkori eset kapcsán többen elítélték László Imre szavait, amitől maga is igyekezett elhatárolódni. Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija hétfői írásában szintén leszögezte, hogy elítélendőnek és védhetetlennek tartja a polgármester idézett kijelentését, ugyanakkor hozzátette: szerinte László Imre egész biztosan nem náci.
Noha Köves a történelmi kontextus jelentőségére is felhívta a figyelmet, szerinte vannak „esszenciálisan szimbolikus, semmilyen formában nem kontextualizálható” történelmi személyek.
„Hitler vagy éppen Sztálin bűneinek súlya akkora, hogy azt semmi nem árnyalhatja, őket ez sorolja az ‚érinthetetlen’ negatív szimbólumok közé” – fogalmazott a rabbi a 168 óra oldalán.