Kitilthatják Izraelből az evangéliumi keresztény televíziót

A médiafelügyelet felfüggesztette a Selanu TV engedélyét, amelynek anyavállalata a brit-amerikai evangéliumi keresztény God TV.

A főként izraeli keresztényeket felvonultató, héber nyelvű Selanu TV április végén kezdte el sugározni adását Izraelben a Hot kábelhálózaton keresztül, miután megkapta az engedélyt a médiahatóságtól – írja a The Jerusalem Post.

A Kábel- és Műholdas Sugárzás Tanácsa (CSBC), amely egyébként a Hot és a Yes cégek programjait hivatott szabályozni, azt rosszallotta, hogy a God TV elnök-vezérigazgatója, Ward Simpson arról beszélt: fontos lenne az embereket bevonni a kereszténységbe.

Emellett David Amszallem akkori izraeli kommunikációs miniszter ellenérzéseit fejezte ki az engedély megadása miatt.

A CSBC ezért már akkor azzal fenyegetett, hogy felfüggeszti a Selanu TV engedélyét, és felülvizsgálja a Hot izraeli kábelszolgáltató szerződését, amelyet a televíziós csatornával kötött.

Aser Biton, a CSBC elnöke csütörtökön már azt közölte a Selanu TV-vel, hogy fel is függesztették az engedélyét,

mivel szerinte a televízió a zsidósághoz fordult célközönségként, és nem az izraeli keresztényekhez, ahogyan azt a működési engedélyez szükséges kérelmében megfogalmazta.

A CSBC ezért felszólította a Selanu TV-t és a Hotot arra, hogy fejtse ki álláspontját. Szerintük azonban nem kaptak érdemben választ, így nem sikerült eloszlatni azt az aggodalmat, hogy „a csatorna programjai nem állnak összhangban az áprilisban megkapott engedéllyel, ezért nincs más lehetőség, mint felfüggeszteni a csatorna engedélyét, és levenni a műsorról.”

A Hot fellebbezhet a döntés ellen. A Selanu TV szerint példa nélküli, hogy felfüggesztették a sugárzási engedélyét.

Szerintük „otromba vallási diszkrimináció” történt, ráadásul a CSBC nem vette figyelembe a Selanu érdemeit.

A God TV világszerte mintegy háromszázmillió háztartásban sugároz, és deklarált célja „tanítványokká tenni a nemzeteket”.

Izraelben egyébként nem illegális más vallásra téríteni az embereket. A törvény csak a kiskorúak szülői engedély nélküli térítését tiltja, illetve az anyagi előnyöket ígérő térítést.

Hogyan váltak republikánus szavazókká az ortodox zsidók?

1992-ben a republikánus elnökjelöltet a zsidó szavazóknak mindössze 11 százaléka támogatta.