Ügyes csellel tüntették el a „zsidó disznót”

Korábban megtiltották a dombormű eltávolítását, a keresztény lelkész viszont sértőnek találta azt.

Újabb fordulatot vett annak a német templomnak az ügye, amelynek homlokzatán egy antiszemita ábrázolás borzolta mostanáig a kedélyeket. A Calbe városában található épületen egy olyan zsidó alakot ábrázoltak, aki megcsókolja egy disznó hátsó részét.

Az antiszemita domborművet a templom felújítása után is visszahelyezték, noha a keresztény közösség lelkész tiltakozott ellene. Az indoklás szerint a 15. századi épületet emlékműként tartják számon, ezért egyetlen eleme sem távolítható el — derül ki a The Times of Israel szombati cikkéből.

Megoldásként Jürgen Kohtz a dombormű lefedése mellett döntött, ugyanis szerinte az sértő a zsidó lakosokra nézve.

Ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, Németországban több tucat hasonló szobor maradt fent a középkorból. Ezeknek gyakori eleme az ún. „zsidó disznó” (Judensau) képe, amin olyan disznó látható, aminek emlőin zsidókat ábrázolnak.

Idén februárban egy német fellebbviteli bíróság elutasította egy zsidó férfi keresetét, amelyben a wittenbergi városi templom hasonló, 700 éves antiszemita domborművének eltávolítását követelte.

Maradhat a „Zsidó disznó” Németországban

A bíróság szerint a „Zsidó disznó jelenleg egy olyan együttes részét képezi, amely másfajta szándékkal” szól az emberekhez”.