Második holokausztért könyörgött híveinek a brazil pap

Egy radikális evangéliumi közösség lelkipásztoránál alighanem elgurulhatott a gyógyszer Rio de Janeiróban — a helyi zsidó közösség rendőri feljelentést tett. 

Döbbenetes, de szerencsére ritkaságszámba menő hírt közölt a The Times of Israel: Tupirani da Hora Lores, egy brazil pap szinte önkívületi állapotba tudta hozni kicsiny, de annál szenvedélyesebb közösségét a hónap elején azzal, hogy a zsidóság ellen hergelte őket.

Isten, irtsd ki a zsidókat, akár a férgeket, csapj le rájuk kardoddal, amiért elhagytak téged, amiért elhagyták a nemzetséget

— szól az egyik inkriminált idézet a valamikor minden bizonnyal liturgiát is tanult előadótól.

A hallgatóság együtt könyörgött az istentisztelet során azért, hogy ismét történjen meg egy holokauszt, ami a pap szerint elhozhatja az „igazságot”.

A lap azt írja, a zsidók iránt érzett ellenszenvet alighanem az fűthette, hogy Tupirani da Hora Lores szerint a zsidók „megfertőződhettek amikor prostituáltakkal háltak”, és „bár bűnbánatot ígértek Istennek, valójában hazudtak neki”.

A rioi Geracao Jesus Cristo templomában zajlott skandalumról felvétel is készült, és ezt az ország egyik zsidó érdekvédelmi szervezete a rendőrségnek is eljuttatta.

A Sinagoga Sem Fronteiras rabbija, Gilberto Ventura azt hangsúlyozta, hogy az ilyen uszítások nyilvánosságra hozatalától azt remélik, a jövőben bárki kétszer is meggondolja majd, miként is nyilatkozik a zsidókról.

Horogkereszttel pózoló egyetemisták buktak le

Amerikai diákok verték ki a biztosítékot a napokban azzal, hogy náci jelképekkel fotóztatták magukat.