Az EU nem finanszíroz tovább egy terrorbarát palesztin csoportot

Az Unió azután szakította meg az egyik palesztin szervezet finanszírozását, hogy az nem volt hajlandó aláírni a megállapodás azon részét, mely szerint le kell mondania a terroristákkal való együttműködésről. 

A Badil nevű szervezet, amely a palesztinok elleni állítólagos izraeli bűnöket hivatott feltárni, így egy három évre szóló, 1,7 millió eurós támogatástól esett el. A szervezet azt nyilatkozta, hogy a szerződés a „kriminalizálja a palesztinok harcát” – írja a Ynet.

A Badil Erőforrásközpont a Palesztin Letelepedésért és Menekültjogokért nevű szervezet „mozgósítás a jeruzsálemi igazságért” nevű projektje az Izrael által elkövetett emberjogi visszaéléseket és „nemzetközi bűnöket” kívánja feltárni.

A szerződés kifogásolt passzusa, amely szerint a támogatást a Badil nem adhatja tovább terrorista szervezet tagjainak, a szervezet szerint „ellentmond a palesztin civil társadalmi intézmények nemzeti szerepének az izraeli kolonializmus és apartheid elleni szabadságharcban.”

Olga Deutch, a jeruzsálemi központú NGO-Monitor alelnöke szerint„nem férhet hozzá kétség, hogy az olyan csoportok, mint a Badil, antiszemitizmust és Izrael-ellenességet hirdetnek és soha nem fognak harcolni a terrorizmus ellen.”

Az EU kitessékelné Izraelt a „megszállt palesztin területekről”

Ebben a kérdésben az EU-tagállamok közül 25 egyetért, de továbbra is nehéz egyhangú nézőpontot kialakítani.