Budapesten is megrongálták Churchill szobrát

Az esetről kedd este közölt fotókat az Index.

„BLM, Nazi, Racist”

– ezeket a szavakat firkálták Sir Winston Churchill budapesti városligeti szobrára azon fotók szerint, amiket az Index olvasója küldött a lapnak. Az oldal emlékeztet: az Amerikában – George Floyd halálát követő erőszakos utcai akciók részeként – indult szobordöntési hullám során Londonban is hasonló vandalizmus áldozatává vált az egykori brit miniszterelnök szobra.

A londoni tüntetők megrongálták korábban Churchill mellett Gandhi szobrait is, mivel szerintük mindketten rasszisták voltak.

Újabb abszurd: ledöntötték Jefferson szobrát a szabadság nevében

Minden ember egyenlőnek teremtetett – írta Thomas Jefferson a Függetlenségi Nyilatkozatban. Most meggyalázták a szobrát Portlandben.

Magyarországon 2009-ben Churchill szobrát szintén többször összefirkálták. Akkor vörös festékkel Dávid-csillagokat és a „cionista”, valamint „killer” (gyilkos) szavakat festették az emlékműre – emlékeztet Facebook bejegyzésében Ungár Péter, az origo.hu egykori olvasószerkesztője.