400 millió adag COVID-19 vakcinával látja el Európát az AstraZeneca

Az oltóanyagok szállítása 2020 végén kezdődhet meg.

Az AstraZeneca brit-svéd gyógyszercég európai kormányokkal kötött szerződést annak érdekében, hogy biztosítani tudja a koronavírus elleni, fejlesztés alatt álló oltóanyagát a régió számára. A szerződés 400 millió adag, az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett oltóanyagra vonatkozik – jelentette be a vállalat szombaton, majd hozzátette, hogy tovább kívánja bővíteni az oltóanyag gyártására vonatkozó kapacitását, amelyet egyébként az állításuk szerint profit nélkül bocsátanak a megrendelők rendelkezésére a járvány ideje alatt.

A megállapodást a Franciaország, Németország, Olaszország és Hollandia által létrehozott Inclusive Vaccines Alliance (IVA) nevű szövetség írta alá, melyet azért alapítottak, hogy a lehető leghamarabb tudják valamennyi tagállam számára biztosítani az oltóanyagokat – írja a The Jerusalem Post.

Az oltóanyagok szállítása 2020 végén kezdődhet meg.

„Ezzel tudjuk biztosítani, hogy Európában több százmillió ember férhessen hozzá az oltáshoz, természetesen abban az esetben, ha működik, és ezt a nyár végéig tudni fogjuk”

– nyilatkozta a cég vezérigazgatója, Pascal Soriot az újságíróknak. Azt is hozzátette, hogy a kezdeti adatok alapján derűlátó a tekintetben, hogy a készítmény működni fog.

A szövetség „együtt fog működni az Európai Bizottsággal és más európai országokkal annak érdekében, hogy biztosítani tudja, Európában mindenki megkapja az oltást” – mondta Soriot.

„Nagy mértékben önellátó ellátási láncunk van Európa számára” – tette hozzá a többek között Hollandiában, Németországban, Olaszországban és Olaszországban felsorakozó gyártókra célozva.

Az oltások az összes EU-tagállam rendelkezésére állnak majd. Az egyelőre nem nyilvános teljes összeget a megállapodást tető alá hozó négy állam állja, és a rendszer további országok számára is lehetővé teszi, hogy azonos feltételek mellett csatlakozzanak – nyilatkozta az olasz egészségügyi minisztérium forrása.

Kína, Brazília, Japán és Oroszország szintén kifejezte érdeklődését – tette hozzá.

A brit Gyógyszereket és Egészségügyi Termékeket Szabályozó Ügynökség (MHRA) jóváhagyta a vakcina harmadik fázisú kísérleteinek megkezdését, miután az eddigi vizsgálatok megfelelő hatékonyságról és biztonságról tettek tanúbizonyságot – mondta Soriot.

Az uniós egészségügyi miniszterek pénteken tartott ülésén az IVA megállapodott abban, hogy tevékenységét egyesíti az Európai Bizottság munkájával.

A megállapodás az AstraZeneca általi legutóbbi arra vonatkozó ígérete, hogy el fogja látni az általa kifejlesztett vakcinával mindazokat a kormányokat, amelyek komoly küzdelmet folytatnak azt célozva, hogy a vetélytársaik előtt sikerüljön megállapodniuk az ígéretes koronavírus-elleni kezelések kidolgozóival.

A vállalat világszerte kötött gyártási megállapodásokat annak érdekében, hogy képes legyen teljesíteni a 2 milliárd adag oltóanyag előállítására vonatkozó céljait. Többek között két Bill Gates által támogatott vállalkozással is szerződött, illetve tető alá hozott egy 1,2 milliárd dolláros megállapodást is az Egyesült Államok kormányával.

A mostani, európai országokkal kötött megállapodás további 100 millió adaggal növeli meg a vállalat eddigi, 2 milliárd adagra vonatkozó célkitűzéseit – nyilatkozta az AstraZeneca.

Egyelőre nincs jóváhagyott oltóanyag, illetve kezelés a COVID-19-re, az új koronavírus által okozott rendkívül fertőző légzőszervi betegségre.

„A világ számos országa előre gondoskodott az oltóanyagokról önmaga számára, Európa eddig nem. A tagállamok egy csoportjának gyors, összehangolt fellépése hozzáadott értéket teremt a válságban érintett valamennyi uniós polgár számára” – mondta Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter.

Szeptemberre elkészülhet a koronavírus elleni vakcina

Egy oxfordi kutatócsoport két héten belül megkezdi a vakcina embereken való tesztelését és bíznak benne, hogy őszre forgalomba kerülhet az oltás.