A Teleki tér, alulnézetben

Mintegy másfél év múlva megnyílik a Sorsok Háza. Ebben a tervek szerint lesz egy kamarakiállítás is a legendás használt-cikk piacról, melyet többet között André Kertész és Robert Capa kamerája is megörökített. Ha rajtam múlik, az egyik tárlóban, más könyvekkel együtt Bereményi Géza Magyar Copperfield című kötetét is elhelyezzük.

Bereményi Géza Magyar Copperfield című „életregényét” megérdemelt elismerés fogadta. A kritikusok egyetértenek abban, hogy a magyar memoárirodalom jeles alkotása. Valóban lebilincselően érdekes, hiteles és magával ragadó ez a könyv, állítom ezt nemcsak egyszerű olvasóként, vagy közönséges recenzensként, de történészként is.

Az irodalmi lapok ítészei már sok szépet és jót elmondtak róla, többször is összevetették Bereményi emlékezetes, önéletrajzi ihletésű játékfilmjeivel, melyeknek forgatókönyvírója, illetve rendezője is volt (Megáll az idő, Eldorádó). Ezért én inkább a Magyar Copperfield meghatározó közegével, a Teleki téri piaccal, illetve annak a férfinak a súlyosan terhelt személyiségével, családi hátterével foglalkozom, aki Bereményit örökbe fogadta, s aki ellen kamaszként fellázadt.

Mindkét esetben kiemelem a „zsidó vonatkozásokat”, melyek amúgy csak „mellékszálként” húzódnak végig az életregényen, de érdemes közelebbről szemügyre venni őket.

Kezdjük talán a Teleki térrel, melynek sokkal nagyobb jelentősége volt a huszadik századi magyar históriában, mint amit az előítéleteitől ma sem mentes „művelt közvélemény” tulajdonít neki. A híres piac volt a kis Vetró Géza öntudatra eszmélésének, gyermekkori szocializációjának színtere; az író ekkor még az édesanyja, Bereményi Éva első férjének nevét viselte.

Mivel ez a házasság kudarccal végződött, az asszony a szüleinél hagyta a kisfiút. Nagyapja, Bereményi Sándor „nagystandos” zsibárus volt a Teleki téren, nagyanyja, Róza pedig mélyen vallásos asszony. Egy szoba-konyhában laktak, és a gyerek rajtuk keresztül, „alulnézetben” ismert meg egy titokzatos törvények szerint működő, öntörvényű világot.

Teleki tér, anno (fotó: Fortepan)

A nevezetes használtcikk-piacon, mely a magyar-zsidó asszimiláció kiemelt színtere volt, és amely körül legalább tucatnyi kisebb-nagyobb zsinagóga működött, sűrített formában jelent meg lidércnyomás-szerű huszadik századi történelmünk, és annak mélypontja, 1944 októbere, a Szálasi puccs időszaka.

A születése előtt történt eseményekről a kisfiú, illetve a sorsát elbeszélő író a a primitíven viselkedő, kocsmázó és „nőző”, de hihetetlen üzleti érzékkel rendelkező nagyapja elbeszéléseiből értesült. És az így, gyerekfejjel szerzett információk, ahogy ez más forrásokból is kitűnik, hitelesek és megrendítőek. Ahogy például ez a jelenet is, amit Bereményi Sándor mesél el az unokájának:

„ – Megyek a Népszínház utcán én meg. Látom, hogy a túloldalon a zsidó házakban lázadás van. Kilőnek onnan, belőnek nekik, még egy német tank is lő, és a nyilasok kirángatnak két zsidó suhancot a harcoló zsidó házból. Azoknak feltartva a keze, közben nevetnek. Hát létezik ember, aki nevet ilyenkor? Falhoz állítják őket kivégezni. Akkor is nevetnek, és halnak meg, hogy nevetve esnek össze.”

A nagyapa ekkor az 1944 október 16-a és 18-a között a Teleki téren és környékén kitört „munkaszolgálatos lázadás” egyik epizódjáról mesélt az unokájának. Ekkor a térhez közel eső „csillagos házak” lakói fegyveresen szembeszálltak a razziázó nyilasokkal, és az ellenállást végül a Magyar Királyi Honvédség német gyártmányú, Királytigris típusú páncélosai verték le, a német hadvezetés parancsára.

A Magyar Copperfield-et méltató kritikusok egyike az Élet és Irodalom hasábjain megjegyezte: „Nagyon gyakran voltak rettenetes emlékezetpolitikák Magyarországon, és a hivatalos történelemkánonokkal szemben a civil írók megcsinálták a maguk ellenemlékezetét, és ezeknek nagy presztízsük lett. Ez tökéletesen áll a Bereményi-filmekre és a memoárjára is.”

Vagyis az írók hitelesebbek voltak, mint a történészek, akik politikai elvárásoknak megfelelően hallgattak el évtizedeken át lényeges eseményeket, így a külső-józsefvárosi „kis Varsó” történetét is.

Jellemző tény, hogy Karsai László 2016-ban megjelent Szálasi-életrajzában sem esik szó a Népszínház utcai és a Teleki téri zsidó ellenállásról, pedig arról még Lévai Jenő is megemlékezett. De a „szakma” utána évtizedeken át hallgatott róla, főként azért, nehogy a muszosok hősi önfeláldozása elhomályosítsa az illegális kommunisták inkább kitalált, mint valóságos antifasiszta harcait ugyanebben az időszakban.

Mint említettem, a „zsidó vonal” csak mellékszál ebben a nagyszerű memoárregényben, hiszen sem a főszereplő, sem pedig a családtagjai nem zsidók, a holokauszt nem érintette őket. Annál inkább a szadista nevelőapát, dr. Rozner István orvost, akit Bereményi Géza hitelesen, a saját nevén jelenít meg. Róla az író csak annyit közöl, hogy az apja Nagybánya polgármestere volt, de a román hatóságok felakasztották. Nem említi, talán azért, mert maga sem nézett utána, hogy mi volt a bűne, miért szabták ki rá ezt a súlyos büntetést.

Nos, az Endre Lászlóval készségesen együttműködő Rosner (Rozner) István Nagybánya alpolgármestere, majd polgármestere volt. Ő jelölte ki a 1944 májusában a két helyi gettót, ahova mintegy 6500 helyi zsidót zsúfoltak össze, majd deportáltak Auschwitzba. Orvos fia, aki minden bizonnyal jelen volt a szörnyűségek idején, Budapestre került. Feleségül vette Bereményi Évát, és a fiát „a nevére vette”: ezért hívták az írót, több mint tíz évig, Rozner Gézának.

A feldolgozatlan, s mégis, hitelesen ábrázolt múlt betölti Bereményi Géza könyvét, mely akkor ér véget, amikor egyetemi előfelvételisként bevonult a Magyar Néphadseregbe. Meggyőzően jeleníti meg tettlegességbe forduló lázadását dr. Rozner ellen, és kollégiumi éveit Pápán, ahova azért küldte az anyja, hogy „ne legyen útban”.

Fantasztikus, eddig nem, vagy kevéssé ismert részleteket olvashatunk az 1956-os forradalomról és a hatvanas évek első felének fiatalságának életérzéséről is.

De kanyarodjunk még egyszer vissza a hihetetlenül gazdag múltat őrző Teleki térhez, melynek közelében, pontosan a Fiumei út túlsó oldalán mintegy másfél év múlva megnyílik a Sorsok Háza. Ebben a tervek szerint lesz egy kamarakiállítás is a legendás használt-cikk piacról, melyet többet között André Kertész és Robert Capa kamerája is megörökített.

Ha rajtam múlik, az egyik tárlóban, más könyvekkel együtt Bereményi Géza Magyar Copperfield című kötetét is elhelyezzük.

„Árdrágító spekulánsok”: vérvád-hisztéria a Teleki téren

Magyarországon a „gonosz uzsorás zsidó” figuráját évtizedeken keresztül a Teleki téri ószeres testesítette meg. Pelle János írása.