Veszélyezteti-e az izraeli demokráciát ez a rejtélyes alapítvány?

városgazdász, újságíró, lakástervező

A Wexner alapítvány “ajándéka” fejenként eléri az évi egymillió dollárt. Bár Izraelben tilos állami alkalmazottnak ajándékot elfogadnia, az Igazságügyi Minisztérium szerint ez nem ajándék.

Orit Farkash-Hacohen az új izraeli koalíciós kormány stratégiai minisztere idén májustól. A Kék-fehér pártcsoport képviselőjeként tavaly került az izraeli parlamentbe. A 49 éves, négygyermekes nő karrierje figyelemre méltó, érdemes egy kicsit közelebbről is megvizsgálni.

Katonai szolgálatát a jeruzsálemi Shaare Zedek Egészségügyi Központban töltötte, majd a Héber Egyetem jogi karán szerzett diplomát. Dalia Dornernél gyakornokoskodott, aki a Legfelsőbb Bíróság tagjaként a “bírósági  aktivizmus” jeles képviselője volt megbízatása 9 éve során.

Orit Farkash-Hacohen szakvizsga után egy neves ügyvédi irodában dolgozott, majd a monopóliumellenes hatósághoz igazolt. 2003-ban lett a Villamosenergia-felügyeleti Hatóság jogtanácsosa. 2006-ban kapta meg a Wexner alapítvány által finanszírozott lehetőséget a Harvard Egyetem Kennedyről elnevezett vezetőképző iskolájában való részvételre.

A Wexner alapítvány harminc éve választ ki évente 15 közép- illetve felső vezető státuszban lévő izraeli állami alkalmazottat, hogy a Harvard speciális kurzusán részt vegyen. Fizeti a tandíjat, az utazást az egész család számára, Boston elegáns negyedében kényelmes lakást, a gyerekek magániskolai tanulmányait, és a család megélhetését biztosító ösztöndíjat. Ezen közben a programban résztvevő megkapja az izraeli fizetését, mintha dolgozna.

Orit Farkash-Hacohen

A Wexner alapítvány “ajándéka” fejenként eléri az évi egymillió dollárt. Bár Izraelben tilos állami alkalmazottnak ajándékot elfogadnia  – barátjától kapott szivarok miatt ültették a vádlottak padjára a miniszterelnököt – , az Igazságügyi Minisztérium szerint ez nem ajándék.

Dr. Zív Maor jogász szerint, aki az elmúlt időben a Wexner alapítvány működését és a Harvard Kennedy iskolájának oktatási programját vizsgálta, a minisztérium állásfoglalása helytelen,

szerinte az ösztöndíj kimeríti a törvényben meghatározott ajándék kritériumát, és ilyen nagy értékű ajándék elfogadása már korrupciógyanús cselekedet.

Az alapítvány támogatására nem lehet pályázni, a szerencsések kiválasztása csakis az alapítvány igazgatóságának az elhatározásán múlik.

A Wexner alapítvány honlapján megtalálható 400 végzős listáján nagyon sok ismert közszereplő neve található, példaként néhány:

  • Josi Tamir jogász-közgazdász, a nyolcvanas években az Állami Biztosító kutatási részlegének vezetője volt, ebben a minőségében kapta meg a Harvardra szóló meghívást, visszatérve, három év múlva a Biztosító elnöke lett, majd 2000-2014 között a Héber Egyetem professzora.
  • Shay Avital sorkatonaként az Izraeli Véderő elit alakulatában szolgált, harcolt a jom kipuri és az első libanoni háborúban, ígéretes parancsnokként 1990-ben kapta meg a Wexner ösztöndíjat, visszatértekor kinevezték dandártábornokká, 2002-ben tábornokként  szerelt le. 2006-ban a Kadima színeiben készült a választásokra, de a parlamentbe nem jutott be. Vigaszdíjként megkapta a Környezetvédelmi Minisztérium főigazgatói posztját. 2011-14 között újra az IDF szolgálatában volt a stratégiai mélységben végzett hadműveletek parancsnokaként.
  • Amos Yadlin harci pilótaként részt vett a jom kipuri és mindkét libanoni háborúban, illetve az iraki atomreaktor lebombázásában. A kilencvenes években a légierő tervezési osztályát vezette, amikor megkapta a Wexner ösztöndíjat, visszatértekor a légierő főparancsnoka lett. 2004-2006 között katonai attasé volt az USA-ban, majd a Katonai Hírszerzés főnökévé nevezték ki. 2015-ban a baloldali Cionista Unió párthoz csatlakozott, de nem jutott be a parlamentbe, a párt pedig nem lett a kormánykoalíció része.

Orit Farkash-Hacohen pályája is felívelt a Harvard után: 2011-ben kinevezték a Villamosenergia-felügyeleti Hatóság elnökévé. A kormány földgáz-hasznosítási programjával szembeni állásfoglalása miatt Netanjahu elbocsáttatta 2015-ben, ám most a koalíciós tárgyalások során miniszteri posztot kapott.

Ma veszi kezdetét a Netanjahu-per

Az izraeli miniszterelnök ellen Áviháj Mandelblit főügyész még januárban emelt vádat három korrupciós ügyben: vesztegetés, csalás és bizalommal való visszaélés miatt.

Zív Maor kutatásai a Kennedy Iskola vezetőképző programjával kapcsolatban hézagosak, annyi azonban bizonyos, hogy a kurzus vezetője Ronald Heifetz professzor, akinek elmélete alapvetően meghatározza a képzést. Ezek szerint kétféle vezető van – akit a képességei tesznek azzá, és akit a hatalom.

A professzor szerint ezek ritkán találkoznak, vagyis a választott vezetők képességei a kívánatosnál gyengébbek, ezért azokat az embereket kell hatalomhoz juttatni, akik tudását megfelelő szintre hozták.

A vezetőképzőt végzett állami alkalmazottak szerepe az, hogy az adott pozícióban érvényre juttassák azt az ideológiát, amelyet kaptak, akár a választott vezető döntéseivel szemben is.

A szépen megfogalmazott célok lényegében azt jelentik, hogy a demokratikus választások eredményeképpen hatalomra került vezetők alkalmatlanok, ezért a tényleges hatalmat azok kell hogy átvegyék, akiket erre kiképeznek. Orit Farkash-Hacohen éppen ezt tette, amikor a Villamosenergia-felügyeleti Hatóság elnökeként a kormány stratégiai döntésével szembehelyezkedett.

Az alapítvány nemcsak honlapján tartja számon a végzett támogatottjait, hanem rendszeres programokat is szervez számukra.

Ezek a programok azonban kivétel nélkül az izraeli, radikális baloldalhoz kötődnek, olyan anticionista szervezetekkel együttműködve, mint az Új Izrael Alap.

A Wexner alapítvány 2004-2006 között Ehud Barak volt kormányfő számára 2.3 millió dollárt utalt, máig ki nem deríthető kutatási díjként. Bár ebben az időszakban a 2001-ben megbukott izraeli miniszterelnök privát emberként vette fel ezeket a pénzeket, 2005-ben nyilvánosan is bejelentette, hogy visszatér a politikába, és 2007-ben, miután megszerezte a baloldali Munkapárt vezetését, csatlakozott az Olmert-kormányhoz, mint védelmi miniszter.

Ehud Barakot mintegy 15 éves üzleti és baráti kapcsolat fűzte a pedofíliával és szexrabszolgák közvetítésével vádolt Jeffrey Epsteinhez, aki nem mellesleg Leslie Wexner pénzügyeit kezelte az 1980-as évektől kezdődően, és aki az alapítvány igazgatóságának is tagja volt. Barak számtalanszor megfordult abban a manhattani házban, amelyet Wexner vásárolt, majd átadott Epsteinnek.

Leslie Wexner, a ma 82 éves, amerikai-zsidó milliárdos (az L Brands és a Victoria’s Secret tulajdonosa) híres filantróp tevékenységéről. Alapítványa nem az egyetlen, amellyel az oktatás valamilyen formáját támogatja. Wexner élete nagy részében a Republikánus Párt híve volt, azonban az utóbbi évtizedben fokozatosan balra tolódtak nézetei, olyannyira, hogy legutóbb már Obama köréhez kapcsolódott.

Az Epstein-ügy: a szőnyeg alá söpört szégyen

A milliárdos hercegek és politikusok barátja volt, aki tinédzser lányok százait rontotta meg, a bíróság mégis üzletet kötött vele. Hajdú Tímea elemzése.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.